Nehogy elfelejtsem

.. mert ugye nálam ez, egy valós probléma.
Már nem az, ami folyton eszembe -vagyis eszem helyére- idézõdik, csakis a miheztartás végett, ugye, hanem maga  az érzés.

Mert én sosem operálok ezzel, és azzal áltatom magam, hogy tudatosan nem, mert tisztában vagyok azzal, hogy kevesebb az energiám, pláne agyi képességem, mint az átlagnak -bizonyos dolgokban, mert meggyõzõdésem, hogy túlélésben kenterbe verek cirka bárkit- így azt nem pazarlom, de lehet, a valóság messze nem ily' költõi és magasztos. Egyszerûen csak arról van szó, hogy kevés vagyok, mint .. mint mondjuk csigaházon a kúpcserép.
És persze egyszerû, mint egy bot, mert nem azt gondolom, hogy ha másnak rossz, attól nekem jobb lesz. Így nem lihegek mások után bûnbakot keresve -s találva is, hiszen kell ez, mint egy falat kenyér, különben mi más maradna, mint a saját, minimum bûnrészességem-, s amíg másnak elrontanám a napját, azt hihetném, hogy az enyém mennyire jó.

Csakhogy nekem erre nincs energiám, de tovább,egyek, szükségem sem. Az én életem olyan, amilyen. Megkaptam azt, amit sokan elképzelni sem tudnak. S lehet ezt kiforgatni, undorítónál idiótább jelzõkkel illetni, de ettõl még a valóság valóság marad. 
Az én életem alma, akkor is, ha -by Péter, köszönöm- fele most a víz alatt van...



/Fotó innen, e/ 

nehogy_elfelejtsem