Mire jó a blog?
Azt mondod, ostoba, semmirevaló dolog a blog írás. Szerintem nem az, csak kell hozzá egy magába zárt ember, akinek több a mondanivalója, mint a hallgatósága...
Vagy több a titkok súlya, mint amit cipelni bír. Én nem tudok fogalmazni, pláne verset írni, de gondolatokat -akár kifordítva is- adaptálni, igen nagy sikerrel. :)
Karinthy Frigyes: Elõszó egy készülõ verskötethez
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Próbáltam súgni, szájon és fülön,
Mindnyájatoknak, egyenként, külön.
A titkot, ami úgyis egyremegy
S amit nem tudhat más, csak egy meg egy.
A titkot, amiért egykor titokban
Világra jöttem, vérben és mocsokban,
A szót, a titkot, a piciny csodát,
Hogy megkeressem azt a másikat
S fülébe súgjam: add tovább.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Mert félig már ki is bukott, tudom
De mindig megrekedt a féluton.
Az egyik forró és piros lett tõle,
Õ is súgni akart: csók lett belõle.
A másik jéggé dermedt, megfagyott,
Elment a sírba, itthagyott.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
A harmadik csak rámnézett hitetlen,
Nevetni kezdett és én is nevettem.
Gyermekkoromban elszántam magam
Hogy szólok istennek, ha van.
De nékem õ égõ csipkefenyérben
Meg nem jelent, se borban és kenyérben,
Hiába vártam sóvár-irigyen,
Nem méltatott reá, hogy õt higyem.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Hogy fájt, mikor csúfoltak és kínoztak
És sokszor jobb lett volna lenni rossznak.
Mert álom a bûn és álom a jóság,
De minden álomnál több a valóság,
Hogy itt vagyok már és még itt vagyok
S tanuskodom a napról, hogy ragyog.
Én isten nem vagyok s nem egy világ,
Se északfény, se áloévirág.
Nem voltam jobb, se rosszabb senkinél,
Se tûz, se víz - csak ember, aki él,
Mindenkinek rokona, ismerõse,
Mindenkinek utódja, õse,
Több lenni én nem is akartam annál,
És nem is nálatok több, csak magamnál.
Nem mondhatom el senkinek,
Elmondom hát mindenkinek.
Elmondom én, elmondanám,
De béna a kezem s dadog a szám.
Elmondanám, az út hová vezet,
Segítsetek, jaj, nyujtsatok kezet.
Emeljetek fel, szólni, látni, élni,
Itt lent a porban nem tudok beszélni.
A csörgõt eldobtam és nincs harangom,
Itt lent a porban rossz a hangom.
Egy láb mellemre lépett, eltaposta,
Emeljetek fel a magosba.
Egy szószéket a sok közül kibérlek,
Engedjetek fel lépcsõjére, kérlek.
Még nem tudom, mit mondok majd, nem én,
De úgy sejtem, örömhírt hoztam én.
Örömhírt, jó hírt, vígat, kedveset
Nektek, kiket szerettem
Szelídek, szépek, búsak, kedvesek.
Amit nem mondhatok el senkinek,
Amit majd elmondok mindenkinek.
................................................................................................
Nem hiába, nekem ez a magány képe.
2008-05-31
~~DISCUSSION~~
| ← Családi pótlék és egyebek | Már megnyugodtam → |