?

Ezzel adós vagyok. :) Ismét egy elmaradt kaland jelentés.

Vagyis akkor... most hétfõn, Egyeske meg én mentünk Papával a János kórház ortopédiájára, hogy ellenõrizzék gyerekem vállát, illetve a kulcscsontját, egészen pontosan az azt tartani hivatott néhai szalag pótlásának, helyettesítésének lehetõségét.
Mentünk, elintéztük. Ismét kellett súlyos vödröket emelgetni gyerekemnek, s közben készítettek néhány felvételt, amikbõl kiderülhetett, mennyire önállósultak ott a dolgok... (Sokkal jobb, mint mikor megkapta az emlékeztetõ hevedert, de még mindig -számomra- riasztóan kikandikál a helyérõl az így szabadjára engedett csont.)
Megbeszéltük Juhász doktorral, hogy mi a teendõ, mikor kell jönni újra kontrollra, s nekem mikor is kell telefonon érdeklõdnöm a mûtéti elõjegyzésrõl. (Ez ma megtörtént. Elõreláthatólag március 13-án mûtik Dorkát.)

Aztán, hogy ezt elintéztük, elõttem állt az egész nap... zabszem a helyén, hisz át kellett jutnom valahogy a Jánosból az OBSI -ba. Papa nem ismeri annyira a várost, hogy nyugodt lélekkel elfuvarozgatott volna engem, akik pedig eszembe jutottak, kivétel nélkül valami halaszthatatlan elfoglaltságra hivatkozva nem tudtak segíteni... Sõt! Akadt olyan is, aki nem is válaszolt aznap, csak már hétfõn, mikor is javában küzdöttem a feladattal... :)

Elõzõ nap kikértem Zsuzska (uncsitesó, "nagyember" APEHéknál, félelmetesen okos, szeretem is :) tanácsát, mert tudtam, hogy Õ többnyire taxival jár. Kiokosított. Ennek megfelelõen elindultam a kocsik felé a kórház elõtt...
Tudom, hogy nevetségesen hangzik, de annyira paráztam, hogy még most is zizegek kicsit a gondolattól... borzalom...
De annyira ügyes voltam! De annyira! Marhára elégedett vagyok magammal!

Odaértem Emmához, felküzdöttem magam az 5.-re lifttel (amit utálok, utálok, utálok... de a taxis sikerélményt még a lift sem tudta elhomályosítani).

Célom volt a látogatással, mint azt korábban írtam, ellenõriznem kellett, hogy valóban tud-e járni a fixateur-mentes lábával TÚLÉLÕ barátném...
Külön szobában van, egyedül "bitorol" egy kicsi, világos, kényelmes szobát; azt mondja, a sok ablak hátránya, hogy mikor fúj kinn a szél, õ majd' megfagy az ágyában, hisz a kórterem teljes hosszában ablakok vannak, és úgy tûnik nem tökéletes a szigetelésük... Mielõtt felmentem volna, még vettem a büfében szendvicset meg itókát, neki is meg magamnak is, hisz már a szemem kopogott az éhségtõl.
Beszélgettünk, átbeszéltük a mûtétével kapcsolatos dolgokat, a gyerekeinket (neki is van 3... mint jobb helyeken, általában...:), minden szokásos témát, aztán jött hozzá a gyógytornásza. Elõször valami elektromos kezelést kapott, a lábfejét igyekeznek ezzel mozgásra bírni; láthatóan az impilzusokra reagált is :), aztán kicsit késõbb, a jobb karját, csuklóját, könyökét, vállát vette kezelésbe a szakértõje :)

Emma! Ezt a részt most hagyd ki! (Tudom, hogy nem hallgatsz rám, mégis megkísérlem ezt és megkérlek, most ugorj át egy bekezdést!)
Az én karomat soha nem kellett mozgásra bírni. Addig, amíg nem bírtam felemelni, csak az volt a baj, hogy erõtartalékomhoz képest a súlya olyan ólomszerû volt, amivel nem boldogultam, de "szervi" akadálya a mozgásának nem volt. Mindig, most is, a lábaimat kellett tornáztatni... (most is... mondom lábaimat... mondom: mindkettõ lábamat! mert 2 van! 2 van!),

kerdojel