Hegedû

Mint majd' minden, hát ez is távol áll tõlem, de még hallótávolságon, s most már emlékezetbelin is, belül.
Ajándékemlék.
Emlékajándék.

Jó, hogy nálam mindig van tartalék. Mindig van amire nem emlékszem, így mindig van, ami majd egyszer, vilámmcsapás szerûen tér vissza, s foglalja el a tágas tér egy kicsiny szegletét néhai agyam helyén.

Halovány dunsztom sincs a mostani flash kiváltó okáról, mert az úgy látszik -de furi!!- nem oly értékesnek méretett fel, mint maga a kép, így helye az örök vadászmezõk, de ez, nos, ez megvan. S hogy késõbb is meglegyen, leteszem a padomon.

Sokszor jegyeztem, hogy Esztergom, Zsolti és én a mûvház gyerekõrzõjében vártuk mindig, míg Anyu vagy Apu jött értünk, s mehettünk haza, ahol nocsak!!, távollétünkben megérkezett a Jézuska!
Hozott szép, mennyezetig érõ csillogó-villogó díszekkel, ezer pici, fényésséges gyertyával ünneplõbe öltöztetett és kicsiny házunkból tetemes területet elfogalaló karácsonyfát, alatta tengernyi színes, jobbnál jobb ajándékkal.
Aztán mire besötétedett, átbattyogtunk a két utcával arrébb lakó Nagyiékhoz, ahol sokkal kisebb, de forgó*, száz csillagszóróval díszített fa, és igazi, ünnepi vacsora várt. No, és persze ajándékok, de nem ez a lényeg.
* Forgott a fa. Tati egy igazi, klasszikus ezermester volt. Mindig is. Anyu tõle örökölte ezt a képességét. Tati a fenyõnek csinált egy ládát, melybe földbe rejtett motort épített, amibe lehetett rögzíteni a fát, s így az -kurblival, illetve kulccsal élesítve- teljes köröket leírva mutathatta meg magát nekünk.

Ez egy szertartás volt. Csillagszórók, gyertyák meggyújtva, fa forog, mi ott állunk és énekelünk.

A hagyomány feladhatatlan része, s tegnap óta tudom, ezért kötöm össze ezt a hangot én a karácsonnyal. a hegedûszóló.
Tati hegedûjét én csak karácsomykor láttam, egy régi, ütött-kopott tokból vette elõ ilyenkor, s a játéka végén gondosan oda is helyezte vissza. Szertartásos mozdulatokkal, nyilvánvalóan láttatva a hangszer felé érzett tiszteletét.



/A bélés színe rémlik, és az, hogy megvolt a tok..../

Persze, ha megfeszülök sem emlékszem arra, hogy mit is játszott Tati, de a hegedû hangja, s maga a szertartás visszatért.
Nekem ez az ajándékemlékem, emlékajándékom idén.
 

Mindig azt hiszem, ááá, már minden megvan. Aztán dehogy... illetve lehet, újrafelejtek ezt-azt, így viszont a kallaszikus örömoldalát élem meg az aggkori emlékezetvesztésnek, hiszen majd' mindennapra jut egy új darab!

Boldog karácsonyt!

hegedu