Hanganosztalgia

Letéptem.

Filmet néztem ma délután és feléledt bennem az amúgy is folyamatosan meglévõ, de most új örvényt kapó nosztalgia a... a zöld mezõk... az emeletes busz ablakán bekukkantó elsuhanó falevelek, a vízesések, az óceán, a birkák, a megkérdõjelezhetetlen segítõkészség, a türelem, a zegzugos utcák, a színes házak... a nyugalom felé.

FÉNYES CSILLAG
JOHN KEATS

Ahogy a port.hu írja is, valóban nyugis, a megszokott fordulatszám töredékén hömpölygõ történet, mely a képekkel versekrõl mesél.
S nekem egy szigettel arrébbról... 

ÍRMESÉM egy szelete, ahol ugyan Apollinaire-t idéztem, de Keats is írt -nem véletlenül- hangajelenlétrõl, hisz ez a világ azon szegletén megszokott látvány:

A DOMBTETÕN MEGÁLLTAM EGY NAPON



E földön többé sose látlak?

hanganosztalgia