Moziban voltam, és több dologra is rájöttem.
Már megint.
Nem tudom, nem tudom, basszus.... Szóval, eljutottam a Gru vetítésére, a WestEnd mozijába ma délután.
Kedves, aranyos film. A három csimota benne, akár az én három sajátgyártású termékem. Egyeske, Ketteske és Hármaska. Még külön-külön a jellemzõik is olyanok, mintha róluk mintázták volna ezt a három kisleány figurát. Édesek.
Gru meg teszi a dolgát.
/Gru itten edz/
Már azt, amire tehetsége, indíttatása van.
Kislányok meg mennek a sütikkel. S ezzel Grut olyan ötlettel látják el, amivel tán elérheti álmát, a nagy-nagy görénység, az igazi ádáz gonoszság megvalósítását, a Hold elrablását.
/A nagy ötlet elõadása meg ehunnan, e/
S a kislányokat -mint kémeket, vagy tudom is én- beküldi ellensége portájára, hogy bekerülve oda, megszerezhesse csellel az áhított és a terve kivitelezéséhez elengedhetetlen eszközt.
Ám, aki miatt a mai gondolataim merõben nem a rajzfilmek, vagyis animációs filmek szintjén ragadt le, az egy másik szereplõ, azaz Vektor. Igen, Vektor, aminek egy nyíl a jele, mely irányt és mennyiséget is jelöl.
Ki a világ uralmára tör, és minden eszközt be is vet azért, hogy e nemes célt elérje.
Vector, született Viktor, minden célt elér. Mindent, amit csak akar. Nem viccel és mindent a nemes célnak vet alá.
Zsebre vágja még a Holdat is. Mert képes rá.
Mert megteheti.
Mert ezt látja jónak. Mert bizonyíthatnékja van, mert csak akkor érzi magát igazi férfinak, ha uralkodhat akár a Hold fölött is.
Abban bízom azért, hogy a Hold valóban újra növekszik és viszi is magával, az arra valókat, s elférnek majd ott, magányosan, tõlem s tõlünk pontosan akkora távolságban, ahol már nem zavarhatnak vizet.
Na, jó. Legfeljebb az ár-apály lesz amiben érintett lesz Vector, aki ellopta a Holdat.
..................................
Kétkamarás parlament? Még elfér egy mellényzsebben a Hold, de ha így folytatódik, megállíthatatlanul óriásira dagad.
← Kisember | Terrorista? avagy Budaházy értetlensége → |