Talán így lehetne nevezni, mert nem találtam erre megfelelõ magyar szót.
Évekig napi szinten libikókáztam a feladás és a maradás között. Persze tudtam, mindig is tudtam, hogy melyik gyõz, de azok a pillanatok, mikor ezt elhomályosította egy mondat, a kín, egy történés, nos, azok mindennek nevezhetõk, de élhetõnek nem.
Viszont abban az idõben rendre az ilyen óráknak, heteknek tûnõ pillanatokban megérkezett a FLASH. Bármi is lehetett az, egy jókor látott beszélgetés a tévében, amit kíntól bambulva, nem is igazán figyelve rá kezdtem nézni; egy telefon egy elveszettnek hitt baráttól; egy e-mail olyantól, és olyan témában, amire nem számítottam; egy fotó, ami régi és cakkos szélû, de én sosem láttam még és az ország másik végérõl került elõ az öcsémrõl... vagy csak egy mondat, jókor, jóról.
És ment tovább a verkli. A kín nem számít, az akadály meg tiszta tekintettel, mikor nem homályosítják el a könnyek a körvonalait, sokkal kisebbnek -még rokiként is megugorhatónak- látszanak, legyenek bármekkorák.
Ma már ritkábbak ezek, nem naponta -vagy naponta többször is- kerülök a mélybe, de azért gyakori vendég nálam a kétségbeesés.
Most a FLASH abban öltött testet, hogy reggel kaptam egy telefont. Az ÁEK-ból, hogy pénteken lesz az érfestés a lábamban, vagyis feltérképezik az érhálózat megmaradt részét.
Egy fiatal doktornõ hívott, elmondta, hogy hogyan lesz és reggel várnak.
Hánykor? Kérdeztem gyanútlanul.
8-kor, ja nem, kell vérvétel is, így 6-ra érjek be.
???
Kevéssé kaptam levegõt.
Mondtam, hogy vidéki vagyok, busszal megyek, kissé rokiként, ráadásul téli hajnalon, 4 körül (mikor indulnom kellene ha 6-ra oda akarok érni) minden kockásra van fagyva, s ez annyira nem biztonságos, ugye. Ráadásul a lábamat tekintve eléggé kicsiny az esélye annak, hogy hajnalban hajlandó gond nélkül mûködni. Azzal folytattam, hogy én lebeszéltem a fõorvos úrral, hogy befekszem ilyen esetben, s akkor reggel, akár hajnalban, kéznél vagyok az osztályon.
Nos, ezt neki senki nem mondta, nem tud segíteni, legfeljebb annyit, hogy a vérvizsgálatot itthon megcsináltathatom, s annak az eredményével elég ha 8-ra beérek.
Nem tökéletes. Messze nem az. De jobb 6-kor indulni -pláne, hogy akkor már van busz, 4-kor meg nincs-, mint két órával elõbb.
Úgyhogy elmentem délutzán az sztk-ba és kértem Tóth dokitól beutalót a laborba. Készséges volt, mint mindig, olyannyira, hogy le is akarta venni a vért, már a karomon volt a mandzsetta, mikor felhívták a labort (valami kémcsõ kérdés miatt) s kiderült, hogy az egyik elõírt vizsgálathoz nem jó ha behûtik az elõre levett vért, tehát ahhoz mindenképpen be kell mennem reggel. Ám az is kiderült, hogy egyáltalán nem biztos, hogy elkészül a vizsgálat csütörtök délutánra, hogy az eredményt másnap reggel magammal tudjam vinni.
Vagyis holnap kiderül, hogy mi van.
Viszont nagyon elõrelátó voltam, s felhívtam Zsuzskát, hogy ha mégis hajnalban kell mennem, mert holnap azt mondja a labor, hogy nem készül el a leletem, akkor aludhatnék-e nála, s lám, szeretõ rokon õ, s megengedi.
Így talán el van rendezve a dolog, és nem utolsósorban erre kellett figyelnem, nem a U2 dobolt az agyamban folyamatosan.
Tehát pénteken érfestés. Amibõl kiderül hová lett az artériám, vagy volt-e valaha is és ha nem, akkor ugyan mitõl létezik a jobb lábam. Mely már most is okos, erõs, ügyes, szép s eme tortúra után meg TARTÓS is lesz.
Reggel ne essen a hó! Oké?
← Flash | Mottó: "Aki keres, az talál!" → |
K ó s z a · http://bogaar.freeblog.hu/ 2010.01.05. 19:51:24
Ne essen a hó!