Elõléptetésem története

 Haladok felfelé a lépcsõn.

Vagy lefelé, de bármelyik irányba is csak ha muszáj, hisz a lépcsõ, s én, nem vagyunk nagy barátok.



/Házmesternéni ehun dógozik serényen/

Eter' szervezte a találkozót, olyan helyre méghozzá, ami a buszomtól elérhetõ távolságban van. S ez a Sport Aréna sörözõ. 
Egyes, a környéken élõ õslakosok szerint nincs is ott ilyen, de ha van is, tuti nem sarok az meg egyenesen biztos, hogy nem így hívják. Nos, rácáfolva minderre, megtaláltuk a helyet -melyet ott van, sarok és úgy hívják, ugye-, és be is mentünk, de mindez nekem valószerûtlen ködben zajló történésnek tûnt, mert a buszvégen olyan sokk ért, amit igen soká tartott kihevernem. Történt ugyanis, hogy mikor fordult a busz az állomásra én kiszúrtam egy fehér autó mellett várakozó bloggert, kiben felismerni véltem Fidoszt -mint kiderült nem tévedtem, annyira ügyes vagyok- majd ettõl megnyugodva mikor beértünk az állomásra szálltam volna lefele, de ezerrel özönlöttek a sok vidékiek kik épp akkor indultak székes fõvárosunkba látogatóba -nem is értem...-, így felállni sem tudtam, nemhogy leszállni a roham elõtt, de még közben sem. Ültömben láttam, hogy egy csinos, bájos mosolyú fruska áll a busz ajtajánál és kedvesen nézi a leszállókat, láthatóan vár valakit.
Mikor alábbhagyott a tömeg, kászálódtam lefelé, fruska még mindig ott állt és zavarbaejtõ módon immáron egyenesen rám mosolygott, de bele az arcomba... Zavaromban elfordítottam a fejem, és elém került egy valahonnan ismerõs fej, szintén széles mosollyal... de egyikük sem volt bajuszos. Mert ugye arra számítottam, hogy az imént látott Fidosz, kinek jellegzetes arcszõrzete van, jön elém, hogy el ne vesszek. Nos, ezen két ember -a bájos fruskának és a szép szemû ifjúnak- egyikének sem volt bajsza. Így a kerekek az agyam helyén õrült krákogásba és minden ütemtõl mentes ad hoc zakatolásba kezdtek, s ezen a szerencsétlenmártihelyzet-en még csak rontott, hogy bájos fruska, széles mosollyal az arcán azt merte mondani nekem -kezét nyújtva felém-, hogy "Segíthetek leszállni?"
Öööö... És az csak egy dolog, hogy halvány, de tétován derengõ écám se volt arról, hogy õ vajon ki lehet -mert azt láttam, hogy mintha õ engem ismerne...-, a mellette álló fiatalembert sem tudtam megnevezni hirtelen. 
Borzalom! Aztán csak néztem, néztem és tuti, hogy lerítt rólam a kétségbeesés, mert Marky' nekem szegezte a kérdést:
- Megismersz?

És akkor valami életmentõ ösztön agyam helyére varázsolt egy lovagi pajzsot, így simán behazudhattam, hogy „Öööö… peeerszehogymegismerlek…”
Ekkor már lenn voltam a zaszfalton, ugye. Mit volt mit tenni, odafordultam fruskához, ki egy másodpercre sem hagyta abba a mosolygást és zavaromban, vagy mi a szöszben eldadogtam valamit, melybõl reméltem nyilvánvaló lesz, hogy ha a holdról nem is, de a teljes ismeretlenségbõl jöttem és ha megpusztulok se jövök rá, ki õ, pedig látom, na, hogy ismerjük egymást… bakker…
Sz ügy. Borzasztóan éreztem magam, mikor illedelmesen bemutatkozott és közölte, hogy de mi már ültünk néhány órát egymás mellett egy hasonlatos szeánszon, mert hogy ugye õ nem más, mint Dilong Évi.
(Nem, á, nem süllyedtem ám elfele, de totálisan… ááááá….)
Ekkorra már odaért a valóban bajuszos, valóban Fidosz is, kivel összeismerkedtünk gyorsan, majd mentünk is az imént általam felfedezett fehér autó felé (ja, azt kiszúrom, bakker, Dilong Évit meg Marky’-t simán kiejtem eszem helyérõl… ááá kicsit sem cink, dehogy…). Majd fehér autóval irány az ááá nem ott van, ááá nem sarok, ááá nem aréna találkozási pont felé.
Gyorsan odaértünk, mert tényleg közel van a buszvéghez, kicsit fagytunk még az utcán, míg a kocsi biztonságba került, majd be is mentünk.
  Eternity, mint házigazda már ott várt minket és vele volt Seafalcon is. Csatlakoztunk hozzájuk mi négyen még, aztán késõbb jött Mahutani, [ht], En1, Föcsö. (Jajjaj, ugye nem felejtettem ki senkit? Ha igen, bocsi…. nyugi, csak arról van szó, hogy nem ismertem fel…:P

Ahogy Eter’ írja, igen, felmerült a vörös haj és fekete alsónemû párhuzama, valamint, a csigalépcsõ jótékony hatása bizonyos ízületekre no meg a somlói vizes árnyalata is. Ezen kívül átbeszéltük az illetékessel a betegszállítás merre-hova-nem-lehetõségét, a drukk igénylését, a sakk szeretetét, és persze szóba került a sör, és a cider is. Melyet én már –kösziDitte, ugye- Írországban megismerhettem.
Aztán a végére csak a bátor kemény mag maradt. Igenis, na. Fidosz, Mahutani, [ht] és jómagam.
Fogalmam sincs, mennyi lehetett az idõ, mikor zártak, de mennünk kellett, fizettünk –velem a visszaküldött érdekes nemsomlói állagú somlóit is kifizettették, bár mondta a fõúr, hogy menjek legközelebb is és majd meglátom, milyen finom somlóit kapok, megköszöntem szépen bájos ajánlatát, majd indultunk. (Kedvesek voltak, tényleg, feladták volna, ha hagyom a kabátomat, széket ki- betaszigáltak, szóval amit lehet megtettek, az elsõ kávéhoz kért plusz tejet ugyan gyûszûben szolgálták fel, de gondolom látva érdekes arcom, a többihez már értékelhetõ mennyiséget kaptam, kérés nélkül. Tehát egyáltalán nem volt baj a hellyel. Vagyis de, de van ennél rosszabb is… na.)
Szögletes kollegina elkísért a Nyugatiig, ahonnan már taxit hívtam, s elváltak útjaink.

Délelõtt bekapcsoltam házinénim –uncsitesómnál dekkoltam, hogy ne kelljen éjszakai túráznom hazafelé- nagy nehezen a gépét és benéztem a parkba is már, most pedig végre akkor le is jegyzem a történteket.  

eloleptetesem_tortenete