Azt a keservit!

Avagy, kámánbébi lájtmájfájör....

Indultam ügyesen, egy batyunyi kávéfõzõvel székes fõvárosunk felé, s mivel egyik kezemben az irdatlan méretû pakk, ha eszembe jutott volna se tudtam volna két mankóval battyogni, mert ugye az annyira gátolta voltna közlekedésem, hogy ihaj... de ennek lényegi részére csak jóval órákkal késõbb eszmélhettem rá. Nos, az Etele térre mentem, s mint arra szintén késõbb derült fény, hogy ez is elhamarkodott tézis, meg is jegyeztem, az ehhez a forgalmi irodához tartozó sofõrök mind segítõkészek, ellenben a tenyésztetten paraszt népligetiekkel... vagyis felcuccoltam magzatomnak a kávéfõzõt, mely nem ám egy kotyogó, ááá, egy olyan kis helyes, karos és víztartályos és jénai-kiöntõs, dögnehéz ketyere, így mondtam neki, hogy amennyiben valaha még kávét akar inni, jöjjön ki érette a buszhoz, mert én egy lépéssel tovább nem viszem azt. S fenyegetésemnek engedve, gyermekem így is tett.
Kicsit beszélgettünk, s megérkezett a boszorkányos váltás, kivel megbeszéltem, hogy az elszalasztott helyébe elmegyünk egy sokkal jobbra!!

Hoppá! Hogyúgymongyam...
Hoppá!

Persze már a jegyhez jutás is kalandos volt -ó, nem ám, úgy általában, akárkinek, hanem de pláne csak nekem, az én nyomibolygómon...-, hiszen felutaznom nem nagyon akaródzott, neten fizetni buta néni buta kártyája nem tud, ráadásul buta néni -buta kártyájával-, még roki is, így megkavarva a dolgot, fogtam az oldalon szereplõ számot, s felhívtam azt. Elrebegtem mindezt, s lám, már meg is volt a két jegyem gondosan félretéve a recepción -nevem, címem, telefonszámom és minden egyéb azonosításra alkalmas jellemzõmmel egyetemben feltûntetve-, melyet ma a koncert -illetve elõadás- elõtt vehettem át s fizethettem ki.

Mondtam már, hogy Kiss Tibi, az nekem Kiss Tibi???
És mondtam, hogy nem elég, hogy öreg, nem elég, hogy buta, de még pláne vaksi is vagyok??? Az elõadás elõtt betértünk a büfébe -megjegyzem, ott, öles betûkkel kiírott a hely neve, de kívül, az épület bejáratánál ember legyen a talpán aki meglátja a jelzést....-, és Luci', gondos lyányhoz illõn leparkolt engem egy asztalhoz s ment kávét szerezni... én le is pihentem, s míg vártam, néztem kifele a fejembõl... s lám, ott egy ember... a fenéért se jövök rá, hogy ki õ... de a neve a bandájáé is... mindenáron a kerekesband ugrott be, pedig tudtam, hogy az nem lehet õ... na mendegy, agy nélkül... ez is szép eredmény... (Ferenczi György)
S amint Õ elment a képbõl, kerestem lyányom, hogy hol van már... a kávém... s megakadt a a lélegzet a gigámon... Öööö... nem illik ez, tudom... az én koromban... nem illõ ez, na. Ott állt, a pultnál beszélgetve, egy fehér ingben, maga Kiss Tibi....
Öööö... óriási erõt kellett vennem magamon, hogy ne nyomjam a kezébe a tollam, simán szemébe hazudjam, hogy gyerekemnek szánom, s kérjek tõle egy autogramot. De gyõzött bennem a kispolgár, ráadásul a lusta matróna, aki nem akarta égetni éteri barátnéját azzal, hogy kievickél védett helyérõl s KissTibi orra alá nyom egy cetlit... oh, megbánás tengere... :))

Ehhez a vallomás rohamhoz tartozik egy ennél még sokkal komolyabb darab is. Mely látványában messze alulmúlja az elõbbit, de tételértéke óriási.
KissTibi.... naná... olyat énekelt, hogy ihaj... és persze, ott, mikor ezt a momentumot ecseteltem a mellettem ülõ decens lyányomnak, nem ezt a kifejezést használtam, mert ugye ez messze nem olyan plasztikusan kifejezõ, mint amaz, mely -valljuk be. természetességében festi le az ott történteket-, ugye, szóval, én azt hallgattam, néztem... hmmm... és míg itt, rá nem kerestem, nem jöttem rá, hogy mi is az, s talán így, miért is okozott ott helyben nekem az, azt amit.... ugye..... Toporzékolok a vágytól...




Európa Kiadó... de én erre nem jöttem rá órákig... pedig... pedigpedig...

Sokan voltak. Sokan, és a nézõtéren szintén. Talán egy-két üres hely volt csak.

A többit címszavakban, mert zsongok még kicsit...
- Lövölde tér - Kern sajátos orgánuma után kiderült, ez egy dal... énekelhetõ és jó...
- Girl is mást mutat, ha nem kötõdik hozzá az, ami az eredetihez...
- Németh Juci egy ikon... Harangozó Teri pedig Harangozó Teri...

Ahogy kijöttünk a MOM szakasitsárpád... ja, nem... csak MOM-ból, rám átragadt lyányom kísérteties lábfejmacerája, s akkor jöttem rá, hogy mennyire kellett volna nekem az otthon pihenõ másik mankó is... de sebaj... mire leértem Battára, s éjfélkor leszálltam a buszról, battyogásomban hazafelé többször is belenyillalt a már-már ösmerõs kín, s szinte számoltam a lépéseket, hogy ne ríva érjek a házig... ráadásul a MÁV és a VOLÁN komfort tekintetében hasonlóak -bár utóbbi csak 21:00 után ítéli az utast erre... de sebaj, itt vagyok, gazdagabb lettem egy estényi KissTibi élménnyel, egy gyümölcsözõ házasság tudatával és jólesõ fáradtsággal.

S majd kiegészít akinek ki kék, de most -naná- egy köszönettel zárom ezen opuszt, mert hiába mondod, nem, egyedül nem mentem volna el oda!
Komolyan köszönöm!

azt_a_keservit