Ádvent

Megint mentem világgá, meg aztán jöttem is, és közben terveim szerint csak lábam lógattam volna.
Ehhez képest megint nem volt ennyire egyszerû a dolog.

Szóval, pénteken mentem lábtekerészetre, majd tovább, bõrönddel felszerelkezve Esztergomba.
Setét éjszaka volt, mire odaértem -vagy fél hét magasságában-, meg hideg is meg egyáltalán, úgyhogy akkor este én már semmit sem csináltam, nem mintha ott nekem olyan sok csinálnivalóm lenne, de még annyit sem, na. Másnap korán keltem, már 8 körül talpon voltam és az este gyorsan letesztelt lekváros kiflit vethettem alaposabb vizsgálat alá, majd ezen mûvelet -mely a "reggeli" fedõnevet viselte- nyugiban visszabújtam az ágyba. Némi park, kis emilkék, és ici-pici fész.
S ott nekem szegezte a kérdést egy rég nem látott, de a hálón velem is napi kapcsolatot fenntartó általános iskolai osztálytársam, miszerint akarok-é ádventi koncertre menni este.

Hmmm...
Vázoltam a dolgot, miszerint én szívesen, persze ez nekem nem könnyû, s egészen más okból, de ráadásul annak sem, aki visz -s most ez Õ, illetve Õk, a férjével-, mert én macerás vagyok. (Nem tudok állni, nem tudok hátra ülni az autóban, nagyon lassan tudok csak járni... például). De mindez nem hatotta meg Katit, így "kénytelen voltam" szándékommal ellentétben, mely a henye volt aznapra, felöltözni és készülni.

A koncert a Belvárosi Templomban volt, a Kis-Duna partján, amihez naná, nekem sok emlékem kötõdik (s ki tudja mennyi lenne igazán, ha nme szelektálna magától agymaradékom...)



/Ehunnan e/

Odamentünk a kiírás szerinti kezdésre, 17:00-ra, és rögvest ki is derült, hogy csak késõbb kezdõdik a koncert, de ha átsétálunk a Széchenyi térre részt vehetünk a gyertyagyújtásban, majd onnan visszatérve kezdõdik majd a koncert.
Hálám üldözni fogja ezért is Katiékat, hiszen inkább a cukrászda kávéjára szavaztak, mint az áhitatos sétára a fagyban.
Nem utolsósorban így volt lehetõségünk beszélgetni is. 
Kati óvónéni. Szellemiségével tökéletes összhangban áll hivatása, bár én csak a jó régi tapasztalataimból következtethetek erre, de akkor is... Ahogy letelepedtünk az asztalhoz, elém tett egy gyönyörûséget, hogy ezt nekem készítette és ezzel is boldog karácsonyt kíván!



Most viszem és eldicsekszem vele a lábtekerészeten is, majd méltó helyére kerül karácsonykor a fán. :) Köszönöm.

Amúgy jogos, inkább tavasz, mint a fagyos hónapok, ugye?! :) (Szóljatok, el ne felejtsem!)

A koncert elképesztõ volt.
Orgona, melynek hangja -nem kérdés- elképesztõ, amint betölti a teret, s aminek hallatán nekem mindig az õszinte elismerés jut eszembe, mert azért ezt a hangszert megszólaltatni, s úgy, hogy az élvezhetõ legyen, s minden hang a helyén, nos, az komoly teljesítmény. S itt két nõ ült a hangszernél.
És volt egy operaénekesnõ is.
Ha az orgona hangja betölti a teret, akkor Magyar Szilvia hangja átírja az idõt, kiszorít mindent a környezetbõl és a freskók angyalai is kénytelenek rá figyelni.



/Magyar Szilvia most innen gyött/

Sajnos hangját nem találtam meg a neten, illetve de, de csak nagyobb hangverseny keretében, s így nem az igazi, vagyis dehogynem, csak az az élmény, egészen más volt nekem, hiszen egyedül, egy templom fõhajójában, középen ácsorgott, kezében egy mappával, és aranyszõke, göndör fürtjei repkedtek arca körül s ehhez jött mély. mindent betöltõ hangja, szóval ez, ez valami fantasztikus volt. A Malom Mûvészeti Mûhely szervezésében jött létre ez, ezt még meg kell jegyeznem.
Ez volt az egyik amit énekelt, s hangja ehhez a mély, fekete hanghoz hasonlítható nekem egyedül, s ezt már ott, Katival meg is beszéltük.

Nos, a padsor -vagy hogy hívják a templomban azt, ahová be kell ülni, na- nem egészen rokiknak készült, lábam sehogy sem fért el benne, a lábujjaim lefagytak, mert -érthetõ módon- hideg volt benn, de mindezek az egyik serpenyõben, s a koncert, ez a hang, ez az élmény a másikban, így nem kérdés az eredmény.
Kati, köszönöm!

S ma jöttem haza. Ez még azért fontos, mert Apu reggel sütött nekem még egy adag kiflit, amit aztán el is hozhattam.

Nem ideális háttér a napsárga terítõ a kiflik mögött, de ez mit sem von le az értékbõl. Ráadásul Apu saját készítésû lekvárral töltötte meg eme finom darabokat.
Nos, azt kell mondjam: nyamm...

advent