Upload failed. Maybe wrong permissions?
Sajnos a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt nem részletezhetem pontosan az eseményeket, de mindenképpen dokumentálni akarok ezt-azt.
Például azt, hogy meg kellett tapasztalnom, hogy mennyire kényelmetlen is tud lenni egy kincstári -olyan igazi fehér mûbõrhuzatos- szék, ha már órák óta, gyakorlatilag mozdulatlanul szobrozom rajta...
(Immáron azt hiszem, sokkal jobban át tudom érezni Apu teljesítményét, amit akkor produkált, mikor én több, mint fél évig, majd egy hónapig, aztán még jópárszor, sokáig... kórházban voltam. Õ pedig dacolva téllel, rokkantságával, törött karjával, minden reggel 9 körül ott volt nálam, s késõ délután indult haza, addig pedig (ha éppen nem kellett szaladnia nõvérért, etetnie engem, vagy egyéb feladat velem) ült egy olyan jellegzetes, alacsony, fehér mûbõrborítású széken.)
Elõször úgy indult, hogy talán szombaton délben már szabadulunk, de ott ragadtam. Hisz az imént jelzett, de személyiségi jogai tiszteletben tartása miatt nem nevesített egyénnek maradnia kellett, ezért természetesen én is maradtam.
Nu, kérem. Az egy dolog, hogy ott vagyok, de reggel is lesz reggel, amikor nekem oda vissza kell mennem, ergo, semmi értelme hazabumliznom, majd pitymallatkor ismét nyakamba venni a világot, gondolj, gondolj! (Ugye, Micimackó?!)
Hívtam Zsuzskát, legokosabb vörös hajú uncsitesóm, hogy netántán alhatok-e nála. Nem vette fel, de ez Nála nem újdonság, úgyhogy teljesen meg voltam nyugodva. Folytattam az estém szervezését, s küldtem néhány sms-t, egy igazán válogatott, elit csapatnak!
A korábbiakban már többször említett jogok miatt, most õket sem nevesítem. :)
A négybõl két esély azonnal (vagy jó, nem azonnal, hisz az egyik még a létezésemrõl sem akart tudni! hüpp-hüpp... pedig igen szoros szálak fûznek hozzá!!!:) lemondódott, a harmadik meg észre sem vette az üzenetem, de a negyedik (aki a sorban az ábécé furfangjai miatt igazából az elsõ:) vesztére, válaszolt. Hihi... Hihetõ, hogy nagyon megkönnyebbültem?
Elrendeztem ott a dolgaimat (még kicsit intézkedtem, nagyon segítõkész közeg vett körül), majd hívtam volna a taxit.
Most mondhatnám, hogy ilyen az én formám, de ez nagyon sarkított, úgyhogy csak szimplán elmondom, hogy épp a beszélgetés közben lehelte ki lelkét a telefon akkuja (már ami a napi munkát illeti). Úgyhogy ott álltam, egy gyakorlatilag idegen városban, az utcát sem tudtam, a cím, ahova menni akartam, telefonszámostul persze benne a telómban, és igyekeztem azért okosan nézni magam elé.
A kártyát átraktuk valaki telójába, de mint kiderült, az én adataim, mind a telefonban vannak elmentve, tehát ezzel nem nyertünk sokat. (Csak a szanaszét ugró telefon látványának örömét, netán...:)
Ott a közeg, látva tanácstalanságom, segített a dolgon, a kincstári telefonnal. Kis séta és mehettem a taxihoz, azzal a reménnyel, hogy sajgó tagjaim némi autókázás után végre nyugalmat nyernek egy engem megszánó hölgy lakásán...
...hehe...
(Bár akkor nem röhögtem annyira...)
A taxi kivitt a címre (amire érdekesmód nem is létezõ agyammal emlékeztem! Na, erre varrjon gombot, aki akar!), s kirakott egy ház elõtt. A sofõr ünnepélyesen megesküdött rá, hogy "ez az a ház"...
...ismétcsak azt mondom, hogy hehe...
(Tán mert nem jut eszembe más a sokktól?)
Én odaevickéltem a kapuig. Uszkve ... nem is tudom, nekem mondjuk 3 napnak tûnt, de lehet, hogy csak 15 perc volt (kevesebb nem hiszem), mire gyõzött bennem az elhatározás, hogy legalább megnézhetném a házszámot!
...hehe...
(Vagy ezt mondtam már? És még hányszor fogom!)
Már majdnem este volt, úgyhogy igencsak skubiznom kellett, hogy éles szememmel kivehessem a számot a falon.
Mily meglepõ! Éppen fél tucattal volt több, mint a célállomás!!!
Mi a teendõ ilyenkor? Telefonos segítség. Ja, hogy az nincs? Bakker! Akkor kutyasétáltató hölgyek a parkban! Odalépegettem hozzájuk (végig lehajtott fejjel, hisz mankóval nem olyan egyszerû "civilizálatlan" vidéken közlekedni /é.: puszta föld/), és megkérdeztem, hogy hol is találom a címet. Eközben felemeltem a fejem, s éppen elõttem ott volt!!!!!! A mondatot már úgy is fejeztem be, hogy ja megvan, elnézést! És a boldogságtól hajtva rohamléptekkel (na... azér'... na...) közelítettem a házat!
...hehe...
(Én figyelmeztettem mindenkit!)
Ott álltam, boldogságtól könnyekkel küszködve, mikor szembesültem a következõvel. A nevét sem tudom a szállásadómnak!
Telefon! Ja, az nincs. Mindig elfelejtem... :) (Nem vicces, mondom, nem vicces!)
Szobrozás a kapu elõtt.
Szimpatikus pár, összesen három, igen szép kutyával (gyanítom, hogy ezüst, közép uszkárok voltak), akiket azonnal meg is kérdeztem, hogy ismerik-e akihez jöttem (jönnék... hüpp-hüpp), de sajna névrõl nem, viszont beengedtek a lépcsõházba, hogy ugyan ne fagyjak meg odakinn.
Hát, már ez is óriási elõrelépés volt.
Aztán jött a következõ gondos gazdi (akinek a kutyusára sajna nem emléxem, csak az maradt meg, hogy kicsi volt, nem öleb méretû, de kicsi), neki is elmondtam a dolgot, s felvitt az emeletre, hogy majdcsak lesz valahogy.
...hehe...
(És most kifejezetten büszke vagyok magamra!)
Zárt ajtóval találtam szembe magam, ami mellett csengõk voltak, számokkal. S én emlékeztem, hogy melyik lakásba is akarok bejutni!!!! Éles eszemmel tehát kiszámoltam, hogy melyik gomb is lehet az...
Lesz ami lesz, gondoltam, és becsöngettem!
HEHE...
Némi borozás, meglepetés, majd alvás.
Köszönöm! Nagyon köszönöm!
A másnap (vasárnap) délelõtt pláne mozgalmas volt, de nem is nekem igazán, hanem a szállásadómnak, aki elkísért ide is meg amoda is, ettünk kínai kaját, majd mentem vissza, s folytattam küldetésem.
Este 7 körül értem haza, s teljesen ki vagyok ütve. Terveim szerint a holnapot úgy ahogy van átalszom, csak gyogyótornára megyek el délelõtt.
A lényeg: köszönöm!
(Néhány megjegyzés:
1. nagyon finom az a süti
2. nem különben a pizza
3. tökéletes a csíkos köpeny
4. de a kimonószerû sem rossz!
5. az meg aztán, hogy be tudtam mászni (és ki is jöttem) a kádba! Nos, az aztán kifejezetten óriási dolog, tekintve adottságaim, s az idõt, mely az utolsó ilyen tett óta már bizony több, mint 6 évvel elõrébb jár!)
2008-02-03
~~DISCUSSION~~
A szék
Egy egésznek nem jelent gondot az egyhuzamban megtett 8-10 órás ülés, ugye?
na, ha eddig nem lett volna tiszta, akkor most ebbõl, minimum tudnám, hogy valami gáz van velem...
Sajnos a személyiségi jogok tiszteletben tartása miatt nem részletezhetem pontosan az eseményeket, de mindenképpen dokumentálni akarok ezt-azt.
Például azt, hogy meg kellett tapasztalnom, hogy mennyire kényelmetlen is tud lenni egy kincstári -olyan igazi fehér mûbõrhuzatos- szék, ha már órák óta, gyakorlatilag mozdulatlanul szobrozom rajta...
(Immáron azt hiszem, sokkal jobban át tudom érezni Apu teljesítményét, amit akkor produkált, mikor én több, mint fél évig, majd egy hónapig, aztán még jópárszor, sokáig... kórházban voltam. Õ pedig dacolva téllel, rokkantságával, törött karjával, minden reggel 9 körül ott volt nálam, s késõ délután indult haza, addig pedig (ha éppen nem kellett szaladnia nõvérért, etetnie engem, vagy egyéb feladat velem) ült egy olyan jellegzetes, alacsony, fehér mûbõrborítású széken.)
Elõször úgy indult, hogy talán szombaton délben már szabadulunk, de ott ragadtam. Hisz az imént jelzett, de személyiségi jogai tiszteletben tartása miatt nem nevesített egyénnek maradnia kellett, ezért természetesen én is maradtam.
Nu, kérem. Az egy dolog, hogy ott vagyok, de reggel is lesz reggel, amikor nekem oda vissza kell mennem, ergo, semmi értelme hazabumliznom, majd pitymallatkor ismét nyakamba venni a világot, gondolj, gondolj! (Ugye, Micimackó?!)
Hívtam Zsuzskát, legokosabb vörös hajú uncsitesóm, hogy netántán alhatok-e nála. Nem vette fel, de ez Nála nem újdonság, úgyhogy teljesen meg voltam nyugodva. Folytattam az estém szervezését, s küldtem néhány sms-t, egy igazán válogatott, elit csapatnak!
A korábbiakban már többször említett jogok miatt, most õket sem nevesítem. :)
A négybõl két esély azonnal (vagy jó, nem azonnal, hisz az egyik még a létezésemrõl sem akart tudni! hüpp-hüpp... pedig igen szoros szálak fûznek hozzá!!!:) lemondódott, a harmadik meg észre sem vette az üzenetem, de a negyedik (aki a sorban az ábécé furfangjai miatt igazából az elsõ:) vesztére, válaszolt. Hihi... Hihetõ, hogy nagyon megkönnyebbültem?
Elrendeztem ott a dolgaimat (még kicsit intézkedtem, nagyon segítõkész közeg vett körül), majd hívtam volna a taxit.
Most mondhatnám, hogy ilyen az én formám, de ez nagyon sarkított, úgyhogy csak szimplán elmondom, hogy épp a beszélgetés közben lehelte ki lelkét a telefon akkuja (már ami a napi munkát illeti). Úgyhogy ott álltam, egy gyakorlatilag idegen városban, az utcát sem tudtam, a cím, ahova menni akartam, telefonszámostul persze benne a telómban, és igyekeztem azért okosan nézni magam elé.
A kártyát átraktuk valaki telójába, de mint kiderült, az én adataim, mind a telefonban vannak elmentve, tehát ezzel nem nyertünk sokat. (Csak a szanaszét ugró telefon látványának örömét, netán...:)
Ott a közeg, látva tanácstalanságom, segített a dolgon, a kincstári telefonnal. Kis séta és mehettem a taxihoz, azzal a reménnyel, hogy sajgó tagjaim némi autókázás után végre nyugalmat nyernek egy engem megszánó hölgy lakásán...
...hehe...
(Bár akkor nem röhögtem annyira...)
A taxi kivitt a címre (amire érdekesmód nem is létezõ agyammal emlékeztem! Na, erre varrjon gombot, aki akar!), s kirakott egy ház elõtt. A sofõr ünnepélyesen megesküdött rá, hogy "ez az a ház"...
...ismétcsak azt mondom, hogy hehe...
(Tán mert nem jut eszembe más a sokktól?)
Én odaevickéltem a kapuig. Uszkve ... nem is tudom, nekem mondjuk 3 napnak tûnt, de lehet, hogy csak 15 perc volt (kevesebb nem hiszem), mire gyõzött bennem az elhatározás, hogy legalább megnézhetném a házszámot!
...hehe...
(Vagy ezt mondtam már? És még hányszor fogom!)
Már majdnem este volt, úgyhogy igencsak skubiznom kellett, hogy éles szememmel kivehessem a számot a falon.
Mily meglepõ! Éppen fél tucattal volt több, mint a célállomás!!!
Mi a teendõ ilyenkor? Telefonos segítség. Ja, hogy az nincs? Bakker! Akkor kutyasétáltató hölgyek a parkban! Odalépegettem hozzájuk (végig lehajtott fejjel, hisz mankóval nem olyan egyszerû "civilizálatlan" vidéken közlekedni /é.: puszta föld/), és megkérdeztem, hogy hol is találom a címet. Eközben felemeltem a fejem, s éppen elõttem ott volt!!!!!! A mondatot már úgy is fejeztem be, hogy ja megvan, elnézést! És a boldogságtól hajtva rohamléptekkel (na... azér'... na...) közelítettem a házat!
...hehe...
(Én figyelmeztettem mindenkit!)
Ott álltam, boldogságtól könnyekkel küszködve, mikor szembesültem a következõvel. A nevét sem tudom a szállásadómnak!
Telefon! Ja, az nincs. Mindig elfelejtem... :) (Nem vicces, mondom, nem vicces!)
Szobrozás a kapu elõtt.
Szimpatikus pár, összesen három, igen szép kutyával (gyanítom, hogy ezüst, közép uszkárok voltak), akiket azonnal meg is kérdeztem, hogy ismerik-e akihez jöttem (jönnék... hüpp-hüpp), de sajna névrõl nem, viszont beengedtek a lépcsõházba, hogy ugyan ne fagyjak meg odakinn.
Hát, már ez is óriási elõrelépés volt.
Aztán jött a következõ gondos gazdi (akinek a kutyusára sajna nem emléxem, csak az maradt meg, hogy kicsi volt, nem öleb méretû, de kicsi), neki is elmondtam a dolgot, s felvitt az emeletre, hogy majdcsak lesz valahogy.
...hehe...
(És most kifejezetten büszke vagyok magamra!)
Zárt ajtóval találtam szembe magam, ami mellett csengõk voltak, számokkal. S én emlékeztem, hogy melyik lakásba is akarok bejutni!!!! Éles eszemmel tehát kiszámoltam, hogy melyik gomb is lehet az...
Lesz ami lesz, gondoltam, és becsöngettem!
HEHE...
Némi borozás, meglepetés, majd alvás.
Köszönöm! Nagyon köszönöm!
A másnap (vasárnap) délelõtt pláne mozgalmas volt, de nem is nekem igazán, hanem a szállásadómnak, aki elkísért ide is meg amoda is, ettünk kínai kaját, majd mentem vissza, s folytattam küldetésem.
Este 7 körül értem haza, s teljesen ki vagyok ütve. Terveim szerint a holnapot úgy ahogy van átalszom, csak gyogyótornára megyek el délelõtt.
A lényeg: köszönöm!
(Néhány megjegyzés:
1. nagyon finom az a süti
2. nem különben a pizza
3. tökéletes a csíkos köpeny
4. de a kimonószerû sem rossz!
5. az meg aztán, hogy be tudtam mászni (és ki is jöttem) a kádba! Nos, az aztán kifejezetten óriási dolog, tekintve adottságaim, s az idõt, mely az utolsó ilyen tett óta már bizony több, mint 6 évvel elõrébb jár!)
2008-02-03
~~DISCUSSION~~
| ← Hangjaim | Ölíg lesz mán! → |