A padom az átalakult parkban

Nos, néhány nappal azután, hogy szembesülnöm kellett a parkrendezéssel...

Ismerkedtem a dologgal, a kedvem is néha eltûnni látszott (vagy látszik? csak nem veszek tudomást errõl?), olvastam, próbálkoztam, ám ez utóbbit tagadhatatlanul nem sok sikerrel...

Most értem el oda, hogy különösebb indulatok nélkül össze tudjam szedni magamban, amit az új Blogter jelent. Nekem. Mert ugye az tiszta, hogy csak magamnak írogatok, s csak a magam nevében beszélek, legyen az bármilyen témába való beledumálásom is... A saját padomon, meg aztán pláne!

Szóval, belépek a nyitóoldalra. Ez ugye az elsõ lépés. Nem tetszik, ami fogad. De mondom, ez tökéletesen az én szubjektív véleményem. Nem is jó szó erre a "tetszik" (ill. "nem tetszik"), mert ez inkább csak amolyan halvány érzés, hogy én itt idegen vagyok, ez nem az a hely, ahol én már jóideje otthon érzem magam... Nem találom a számomra megszokott, nekem tetszõ funkciókat. De ez nyilván fõként az én hibám, s most még a 10%-ot sem hozhatom fel "mentségként", hisz valószínûleg az munkál inkább emögött, hogy a (nekem) kemény (agy)munkával megtanult, s "vért izzadva" megjegyzett utak, elérések megváltoztak, de hiányzik az alapvetõ pc-ismeret a fejembõl... Tehát, amit kemény munkával megszoktam, most az újítások miatt megváltozott. Lehet, hogy jobb lett, de én kevés vagyok ennek a megfelelõ mértékû elismeréséhez. (Hisz, igazából fel kéne fognom elõbb, csakhát ugye...)

Aztán megyek tovább: immáron a padomra. Hát, az elsõ megdöbbenést nem is tudom igazán megfogalmazni. Valami olyasmi volt, mintha mondjuk az ember torkán megakad egy csontocska... Nem kap levegõt... Itt ültem, s néztem percekig, hogy most mi van? Hol van egyáltalán a blogom? És a másik? Mondom: A MÁSIK??? Mert az nekem mindennél (soso, persze... de akkor is) fontosabb, memento a javából. Már nem írom, s nem is olvasom, de kell, hogy meglegyen. Ez nekem olyan, mint a Becézõ szavak-ban az a regény a fõszereplõnõnek. Nagyon régen olvastam, s leginkább csak ez maradt meg. Igen, nekem az egy stabil alap. Csak itt legyen. A Füzet-em túl fog élni engem. (Már incs fenn. Itt nálam, ténylegesen megvan. De már blog formájában nem érhetõ el.) Szóval, mire a sok fül között megtaláltam, néhány ütemet kihagyott a szívem...

Az sem ment gyorsan, hogy megtaláljam a kedvenceim. Csodák csodája fel tudtam idézni mindegyiket, de felsorolásként, ahogy anno, nem találtam meg elsõre... mondhatni nyolvanhetedikre sem... de aztán meglett. Marhára nem esik "kézre", de ez is nyilván a megszokottól való eltérés miatt van. (S nézhetem úgy is, hogy én lógok ki a sorból, de úgy is, hogy megszoktam valamit s már nem úgy van.)

A lényeg a lényeg, furcsa. Leginkább talán az zavar, hogy nem érzem a "közösséget". De az is lehet, hogy csak én nem vagyok már megint beletartozó abba a közegbe, ahol sokáig otthon éreztem magam.

De ahogy múlik az idõ, kezdem megszokni a dolgokat. Ebben persze segít a jégmezõ is, ami az egészekkel ellentétben az agyam helyén van. Tehát, Nektek, vagyis mindenki másnak rajtam kívül, sokkal nehezebb dolgotok van ezzel. Végre valamiben elõny a 10%!

a_padom_az_atalakult_parkban