A dicséret frusztrál
Megint fura. Mármint én.
Sírok. Potyognak a könnyeim, persze nem azért mintha keseregnék, persze de... de sokkal inkább a frusztráció, a frusztráltság miatt.
Pedig engem meg sem dicsértek. (Persze de, de ez meglep és itt nincs is jelentősége..)
De, hogy az elején kezdjem, tegnap volt az idei utolsó Túlélőklub, tehát az OORI-ba kellett eljutnom, s most tökéletesen sikerült az időzítés, hiszen ugyan próbáltam ismét bkk-meosz szállítást szerezni, időben, ahogy kell, de saaaajna, ez nem jött be, de még az elszállításomra sem... de ez mellékszál, hiszen mit akar a hüjenyomorék, most mér nem marad a valagán, ugye... de vissza a fősodorhoz, tehát ismét az alapítványi segítséget kellett igénybe vennem s így nem reggel, hanem épp egy kávézásnyival ellőbb csak értem oda Keszire a rehabra, majd megvolt a klub, s épp a karácsonyi sütizés tetőfokán kellett elszaladnom, hisz engem ekkor már várt a taxi. Kényszertaxi. Muszájtaxi. Kölcsöntaxi. KöszönömMagdataxi.
/...ja, és Kedvenctaxis... ha már, hiszen a sofőr, megpályázta nálam eme státuszt, s én aspiránssá tettem erre őt, szószátyár öreg rokinéni vagyok s a taxisok közt sokan vannak akik szívesen eljátsszák, hogy ezt szívesen fogadják.../
A NemAdomFel-be is időre értünk át, s ott egy aprócska székcsere után, mely lehetőségét a romkocsma fílingnek köszönhetem egyáltalán -no meg a szana szakadt csípőimnek...-, már kezdődött is amire oly nagyon vártam.
Egyszerűen elámulok ettől a nőtől. Tátott szájjal, egy molekulányi kétségtől* is mentesen, kitárt lélekkel hallgatom, iszom minden szavát, imádom az attitűdöt, mely a világ előtt így ismert: ERDŐS VIRÁG.
Amiktől pedig ő ő, azok a gondolatok, melyek szép szemei mögött, agyában felsejlenek s szaggatott szótagokban strófákká állnak össze, azok jelentik a valóságot, azt a valóságot, melyben élünk, azt a valóságot, mely a mi vétkünk, melynek részei, fenntartói, pázzüldarabkái vagyunk mind.
/* öreg, nyomorék, sokat megélt nagyiként már tudom, a naivitásom, mely a túlélés alapvető része -meg úgy simán az eminyé, gyárilag-, nem segít a valódi életben, de mint tudjuk, a valódi élet meg én... hol is vagyunk egymástól... / /...jut eszembe, HOL: https://www.youtube.com/watch?v=D_Y_98LkNSE/
S ő mondja. Mi pedig hallgatjuk. S ő is tudja, hogy hallgatunk. ... pedig ha majd nem hallgatunk... ..jut eszembe: MIKOR http://www.erdosvirag.hu/versek/mikor
S ő mondja. Mondja, mert érzi a jelen világot, s amit lát, attól kicsordul benne valami, s papírra kerül. ...és ez nekem jó, megjegyzem.
Én tudom róla, évek óta, hogy ilyen ember. Tudom, hogy -érzékeny emberként- folyamatosan foglalkoztatja a kérdés, hogy jó-e amit csinál és vajon azért szeretik-e. S azt is tudom, hogy igen, nagyon jó. Nagyon-nagyon.
És ezt köszönöm,és ez nekem nagyon jó. Meg nagyon sokunknak. S talán nem elegen frusztráljuk őt. Mert nagyon kell, hogy az ő hangja szóljon... szóljon s megértsék.
2012. karácsony előtt készült felvétel ez.
A Péterfyből pedig a temetőre látni.
Én tudom.
2016.12.15., 12:58
~~DISCUSSION~~
| ← Lóhalál | Lympho'16 - 14-15 → |