Volt egy hatéves barátom

Szerencsés ember vagyok, sok barátom van, de mind felnőttek vagy majdnem azok. Amíg az embernek nincsen hatéves barátja, fogalma sincs, hogy milyen az. Egész másmilyen. Egy teljesen más világlátás.
  A legnagyobb különbség az órajel. Én se vagyok egy matyóhímzés, tudok dolgokat, mondhatni jó pár kilohertzen ketyegek, de Gabi több megahertz. Az ő agyával én se tudok lépést tartani. Két másodperc alatt homlokegyenest. Természetesen megvan benne is az a tulajdonság, ami arra a kijelentésre indította a Dokit, hogy felhagy az időutazással és a világegyetem másik nagy rejtélyét kezdi tanulmányozni: a nőket, nevezetesen hogy A gondolattól Z gondolatig nem úgy jut el, hogy végiggondolja a B, C, D, E… W, X, Y gondolatokat, mint egy férfi, hanem nagyon maximum K-t és S-et iktatja közbe, de lehet, hogy A-tól egyenesen Z-be jut. A kiindulás és a végpont közötti kapcsolat kialakulásának módját egyetlen férfi se értette még meg, talán a Doki egyszer majd kikutatja. És vegyük ehhez hozzá, hogy saját gyártmányú tesztem szerint Gabi csak szimplán nagyon intelligens, de nincsen abban az ultraibolya tartományban, ahová már ember föl nem lát, pedig, mondom, én se vagyok egy matyóhímzés.
  Szerencsés ember vagyok, mert elég sok időt sikerült együtt töltenem a hatéves barátommal, amíg volt nekem ilyen, és elég sok mindent megtudtam róla, tőle. Ezért muszáj leszek megírni azt a félbemaradt könyvet róla, tőle. De a képeken már legjobb esetben is csak a hétéves barátom fog szerepelni.

»»»»»»