Visszavonulásunk
Névtelen megkérdezte, hogy miért vonultunk vissza mi, akik olyan sokat harcoltunk. Erre érdemes részletesebb választ adni.
Igazából vissza is vonultunk meg nem is. Továbbra is harcolunk, de másképpen és részben más célokért. Mert mit akartunk mi eredetileg? Bemenni egy-egy üzletbe, intézménybe, elvégezni, amiért odamentünk, egyszóval élni, mint akárki más. Harcolni kellett, hogy megtehessük. Eközben összeakadtunk emberekkel, akik azt állították magukról, hogy ők is hasonló célokért akarnak harcolni. Hát összefogtunk velük. Úgy gondoltuk, hogy akkor harcolunk hatékonyan mondjuk a nagyáruház ügyéért, ha azért harcolunk, hogy minden mozgássérült mindenhová bemehessen. És elfogadtuk, hogy ezért pedig úgy lehet harcolni, ha azért harcolunk, hogy minden fogyatékos megkapja az őt megillető jogokat. Olyan ügyekért is harcolnunk kellett – és elismerten jól csináltuk –, amik nekünk nem voltak saját ügyeink, amik minket nem érintettek.
De hamar kiderült a MEOSZ-ról is, a pártalapító csapatról is, hogy őket nem ugyanazok a célok vezetik. Ők hatalmat akartak, és zavarta őket olyanok jelenléte, akik szerint nem az a problémák megoldása, ha először is az ő kezükbe tesszük a hatalmat, aztán megnézzük, hogy ők mit óhajtanak csinálni vele. (Az idő azt mutatja, hogy semmit. A csoport, amelyet Manyika megzsarolt, hogy kitagadja őket, ha nem zárják ki Kriszt, később mégiscsak önálló egyesületté alakult, és nem csinál semmit. A párt honlapja még mindig büszkén hirdeti azt a programot, amivel több mint egy évvel ezelőtt nem indultak el a választásokon.) Mi más dolgokat akartunk: cselekvést és törvényességet. Zavarosban halászni akaró embereknek egyik se kenyerük.
Ezekből a csoportosulásokból visszavonultunk, ha akarunk se maradhattunk volna, hisz kizártak minket. És visszavonultunk a különféle fogyatékosügyi levelezőlistákról is. Azokról is kizártak, és azoknak még annyi értelme se volt, mint a szervezeteknek. Annyi hasznuk volt, hogy általuk még többet tanultunk a fogyatékosokról.
De arról szó sincsen, hogy ne harcolnánk. Csak visszatértünk a kiindulópontunkhoz: a saját ügyeinkben harcolunk, a minket magunkat érő diszkrimináció ellen, mások ügyeivel nem foglalkozunk. Sosem állt szándékunkban polgárjogi harcosokká lenni, akikhez bárki fordulhat panaszával és szövetségesekre talál. Vállaltuk volna ezt a szerepet, ha ez kell ahhoz, hogy békében élhessünk. Egy ideig vittünk volna különböző ügyeket, aztán visszavonulunk, most már csinálja más. (Goldner valószínűleg már maga is elhiszi, hogy én követeltem a megyei elnöki címet, nem ő parancsolt rám: „pedig az leszel”. De nekem ez púp lett volna a hátamon, kényszerből vállaltam volna, mert valakinek muszáj, ha eredményeket akarunk.) Most csak a saját ügyeinket visszük – ez kevesebb munkát jelent, de kevesebb a haszna is, mert minden egyes ügyet külön-külön kell megvívni. Ha egy szervezet lennénk, akkor rögtön az ügy legelején azt mondhatnánk: kérem, mi az XYZ-től jöttünk, tessék vigyázni, mert nálunk az ilyen ügyeket meg szokták nyerni. Így is mondhatom persze, hogy tessék vigyázni, én vagyok Attila, aki nyert már ilyen ügyet, de ahhoz előbb meg kell nyerni nekem magamnak egy olyan ügyet.
Ami pedig az ügyeket illeti. A nagyáruház EBH elleni perében hamarosan tárgyalás lesz. Az ápolási díj ügyében érdekes levelezést folytatunk, majd egyszer talán közzéteszem. Két perben teljes csönd van, a bíróságok hallgatnak, mint kukac az aktában. Egy harmadik pert nemrég adtunk be, ez nem diszkriminációs, de ha az történik, amit sejtek, hogy történni fog, akkor azzá változhat. Az OTP-ügyben az EBH elutasított, most írtam meg a felülvizsgálati kérelmet. Lidl-ügy pedig egyelőre nem lesz, sőt remélhetőleg egyáltalán nem lesz, mert megcsinálják az áruházaikat. Persze munkánk attól még lesz vele.
Most összeszámoltam: hét ügy, és ketten vagyunk rá. Hogy mi visszavonultunk volna?…