Világhírtelenül
No, el is aludt szépen a világhír. Ma délutánra már csak csordogáltak a megosztások, 3800 körül tartunk, sokkal több nem is lesz. Nem ez a gond, hanem hogy nem tudni, az eddigiek között ott volt-e az az egy, amelyikre szükség van. Lenne. Végtelenül csodálatos dolog, hogy olyasmit írtam, amit ennyi rengeteg ember megosztott, és még marhaságnak se találják, de nem az volt a cél, hogy némi hírnévre, egypár olvasóra tegyek szert – örülök az új olvasóknak, hogyne, de azok mindig is voltak, mindig is lesznek. Hetekig írtam ezt a hirdetést, ennyit nem dolgoznék azért, hogy szert tegyek néhány tucat új olvasóra.
Közben megjelent rólam egy cikk a Blikken, aminek csak elég mérsékelten örülök, mert nemcsak hogy nem kérdeztek meg, de egy üzit se löktek ide, hogy hahóka, írtunk rólad, és ráadásul mint cikk… hát, nem üti meg a mértéket. Ha később már nem lenne ott, idehozom a szövegét.
Szívszorító: Ezzel a megható bejegyzéssel keres párt a nagybeteg, tolókocsis Attila
Szeged - "Ez egy házassági hirdetés. Teljesen komoly. Tudom, hogy nem jók az esélyeim, de ha sok ezren, több tízezren megosztják, talán eljut ahhoz, akinek szól." - indul Attila szívhez szóló párkeresése a neten.
A tüdőbeteg, tolókocsis regényíró Facebook-on és egy személyes, bemutatkozó blogbejegyzésben keresi társát.
Attila egy blogon mutatkozott be, amelyet Facebook oldalán is megosztott. A 45 éves regényíró tüdőbeteg és tolókocsin éli minden napjait, így jóval rosszabb esélyekkel indul a párválasztás területén. De nem adja fel, megindító sorai már több ezer emberhez eljutottak. A blogon pedig részletesen kifejti azt is, hogy kit keres, miért keres és milyen tervei vannak.
- Ez egy házassági hirdetés. Teljesen komoly. Kérlek, oszd meg és kérd meg barátaidat is: adják tovább. Tudom, hogy nem jók az esélyeim, de ha sok ezren, több tízezren megosztják, talán eljut ahhoz, akinek szól. Márpedig őneki is rosszak az esélyei. Ha jók lennének, nem nekem válaszolna - írja Attila. A férfi pár eddig kapott levelét is megosztotta már követőivel, persze név nélkül. Attila egyet megígért: nem adja fel, bár az izmai sajnos nem, de az akarata nagyon erős.
Ennyi az ópusz. Mármost ami úgy kezdődik, hogy Szívszorító! Könnyfakasztó! Idegzsigerbizsergető! Gyomornyomorgató!, arra ugye az ember már eleve rá se kattint, úgyhogy kösz, de annyira nem vagyok meghatva attól, hogy most mennyire nagyon népszerű lettem, és lám csak, a cikk megjelenése után semmivel se nőtt a megosztások száma. Csökkent. Azonfelül nem örülök az olyan kitételeknek, hogy „nagybeteg”, mert nem vagyok nagybeteg. Zárójelentések mondják ki, hogy nem. Ellenben az ilyen szavak igenis csökkentik az esélyét annak, hogy valaki rákattint a hirdetésre, vagy ha azt megtette, megkeres engem párkapcsolati szándékkal, mert egy nagybeteget ápolni kell, nem hozzámenni feleségül.
Ja, amúgy nem „egy blogon” mutatkoztam be, hanem a sajátomon, ami tizenegy éve áll fenn. Nem veszem zokon, ha nem olvasták, én sem olvastam őket. Viszont a Blikk létezéséről tudtam, az apám ott volt olvasószerkesztő. De hogy ilyen cikkek nem kerültek ki a keze alól, az fix.
Annyi feladatom még van, hogy megköszönjem mindenkinek a közreműködést, a sok-sok megosztást, érdeklődést, a bátorító szavakat, és várjak, hogy talán előkerül Ő. De ha nullára csökken a megosztások száma, márpedig reggelre annyira fog, akkor nem tudom, hogyan jut el hozzá a hír.