Vaskeresztje volt

Az IMDb hozzászólói érdekes vitát folytatnak arról, hogy a bajuszos századosnak még mozgott a szeme, amikor földet ért, holott Tauber azt írta a naplójában, hogy halott volt már, amikor a földre zuhant. Elhangzik, hogy ha még nem halt meg, akkor súlyosabb a bűncselekmény, meg hogy ez csak egy nyelvi kifejezés, annyit jelent, hogy azonnal meghalt, meg hogy az öregek túloznak, meg hogy hátha csak idegi reflex. Az nem hangzik el, hogy semmiféle kaszkadőr nem képes úgy földre zuhanni, hogy még a szeme se rebbenjen, bár ez éppolyan igaz, mint a korábbiak.
  Csak az nem hangzik el, hogy miért halt meg az a százados a nyakában a vaskereszttel, az arcán bajusszal a rīgai kikötőben. Pedig ez a legérdekesebb az egészben.
  Az ODESSA-dosszié fiktív történet, de van egy valóságos alakja. Eduard Roschmann, a rīgai mészáros. Frederick Forsyth eredetileg csak egy menekülő nácit akart a történetbe, Wiesenthal találta ki, hogy Roschmann legyen az. A filmbeli Roschmannt az igaziról mintázták, olyan sikeresen, hogy a bemutató után Wiesenthal sorozatban kapta a bejelentéseket arról, hogy hol látták Roschmannt – pedig csak olyanokat láttak, akik hasonlítottak rá, ráadásul nem rá, hanem Maximilian Schellre, aki a szerepet játszotta. Letartóztatásra is sor került, írja Wiesenthal, és kész szerencse, hogy senki sem próbálta magát Maximilian Schellt letartóztatni.
  A hátbalőtt százados a nyomatékosan vaskereszttel sosem létezett, Roschmann harmincötezer embert gyilkolt meg, de náci nem volt köztük. Wiesenthalék találták ki, hogy Roschmann hitelét aláássák az egykori bajtársak között, és ne számíthasson a segítségükre.
  A film nagy szolgálatot tett az emberiségnek: Roschmann összeroppant, mindenhol üldözőket látott, és végül felakasztotta magát. Maximilian Schell szerencsésen megúszta.

»»»»»»