Vasárdiena

Fekszem az ágyamon, tanulok lettül,
s a gondolat cselekvéssé tettül,
verset kén’ írni errül,
de hisz én rímelni se tudok.

De meg van írva liktenised,
mindegy, tu domā vagy elhiszed,
mikor mazas meitenes dzied,
s te viņas néziet és hallgatiet,

iesim, gondolod, meg gribu érteni,
s kövessük a megírt likteni,
nemsoká már sétálunk a krastmalán,
szebben süt a saule is talán.

Sose láttuk vón’ a Trokšņu ielát,
ha megmaradunk aizvien ideát,
ha dománk nem globálisz,
buták maradunk, mint a cālis.

Nem is szól semmiről ez a dziesma,
es domāju, versírás lesz ma,
másra úgyse jó ez a délutián,
tā ir karsta vasaras dien’.

Mert lettül fokhagyma ķiploks,
akár megszüeksz vagy megszuaksz.
S a medve az meg lācis,
bármekkora medvét látsz isz.

»»»»»»