Vakok és ikek
Nem, kedves Ágnes, az emberek nem figyelmetlenek, hanem azt a tökélyre fejlesztett közönyt produkálják, ami a történelemben számtalanszor adott módot tömeggyilkosságokra, kezdve mondjuk a boszorkányüldözéseken. „És ha a másiknak van valami problémája? Kit érdekel? Nekem is megvan a magamé.” Ez a hozzáállás. Lehet ugyan, hogy az illetőnek az a problémája, hogy az imént letolta a főnöke, amire másnap már nem is fog emlékezni, a másik viszont vak, ami életének minden percében meghatározó, de ez őt nem érdekli. Semmi sem érdekli. Ez a tökéletes, abszolút közöny. Az ilyen embernek a vásárló, a beteg vagy akivel a munkája összehozza, csupán munkadarab, két tárgy jön balról, három tárgy jön jobbról, egy tárgy két kis tárggyal megint balról, figyelem, kilenc óránál barna bőrű tárgy, tolvajveszély!
Mindössze annak örülhetünk, hogy ezek az emberek aránylag kevesen vannak. Ha a társadalom többségét alkotnák, akkor úgy járnánk, mint az ugandai ikek tízezer fős népe, amelynek társadalmi struktúrája – az egyetlen, ellenőrizetlen és elfogultnak tartott kutató szerint – az éhínségek folytán teljesen összeroppant, s helyét átvette a tiszta önzés. Senki senkire nem számíthat, csak önmagára, gyerekeikről se gondoskodnak többé, amint azok járni tudnak.
Ez nem egy vonzó perspektíva, és az ikek is csak úgy tudnak így életben maradni, hogy egyrészt a megszerezhető élelemért viszonylag kevesen vetélkednek, másrészt valamelyest számíthatnak némi segélyre egy náluk nagyobb és gazdagabb társadalomból, harmadrészt természetesen így is nyomorognak.
Mielőtt mi is átvesszük az ik modellt, sietek szólni, hogy tízmillióan vagyunk, nem tízezren, külföldi segélyre csak alkalmanként és minimálisan számíthatunk, és már most is nyomorgunk!
Az nem figyelmetlenség, hanem tahóság, hogy a biztonsági őr táblára mutogat egy vaknak, aztán kivezeti, mint egy rossz gyereket. Ehhez nincsen joga, megszegte a munkaköri leírásában foglaltakat és a törvényt, és szeretném a következő cikkben már azt olvasni, hogy a Média megkövette a hölgyet és kirúgta az őrt. Nem fogom, több okból. Nálunk 1. a fogyatékos nem ember, 2. az alkalmazottak nem felelősek a beszélő munkadarabokkal való bánásmódjukért, 3. a Délmagyart se fogja érdekelni az ügy további sorsa. Már ha lenne egyáltalán ügy, persze.
Nem figyelmetlenség, hanem tahóság, hogy az őr úgy tesz, mintha süket lenne, aki nem hallja, mi az, hogy vakvezető kutya. Nem figyelmetlenség, hanem tahóság, hogy a táblájukat fölébe helyezi a törvénynek, amelynek nem ismerése nem mentesít. A tábla nem ismerése se mentesít, viszont a táblát egy csavarnyúzóval le lehet venni, a törvényt pedig nem.
Nem figyelmetlenség, hanem tahóság, hogy az ügyvezető igazgató alibiválasszal és számonkérhetetlen ígérettel szúrja ki az olvasók szemét. Senkit sem érdekel, hogy az őr kinek az alkalmazottja, ahogy az sem érdekel senkit, hogy a nagyáruház melyik emelete kinek a tulajdona. A polgár nyilvános helyre ment, nyilvános helyen az esélyegyenlőségi törvény automatikusan érvényes, hogy betartani kinek kell, az már nem a polgár dolga. És tudjuk, hogy milyen lesz a gondoskodás arról, hogy a jövőben ne fordulhasson elő hasonló incidens. Lesz egy főnöki letolás az őröknek, „vakot kutyával ne dobjatok ki”, és az a három őr, aki éppen szolgálatban van, értesül róla. Még három a többiek elmondásából, a többi abból sem. Ha újak lépnek be, azok sehonnan. Majd aztán egyszer megint jön egy vak, kidobják, az igazgató eljátssza a riporternek a felháborodottat, és megígéri, hogy többet nem fordul elő. És tényleg nem, amíg nem jön megint egy vak.
Nem figyelmetlenség, hanem tahóság, hogy a Tecsóban az őr felkéri a vakot, hogy legközelebb keressen biztonsági őrt. Ne keressen. Nem állhat ki a passzázs közepére és kezdhet kurjongatni, hogy hahó, biztiőrök, itt vagyok, vak vagyok, kegyeskedtek beengedni?, mert ez megalázó, és mert az áruház nyilvános, mindenki bemehet külön procedúra nélkül, következésképpen Ágnes is bemehet külön procedúra nélkül. Az őröknek pedig az a dolguk, hogy megnézzék, ki megy be és főleg ki jön ki. Mi a fenét kezd a biztonsági őr Ágnessel, aki odakutyázik hozzá, rámutat Gabira és közli, hogy ez itt egy vakvezető kutya? Cédulát ragaszt rá, hogy a pénztárban majd lássák, nem bentről hozta?
Nem figyelmetlenség, hanem tahóság, hogy a meg nem nevezett elsőéves kommunikáció szakos a Tecsónál azt bírta mondani, hogy a megkülönböztető jelzés bizonyos szögből nem látszott. Igen, olvastuk a könyvet. Mindenki olvasta a könyvet. Pontosan tudjuk, hogy az áruházak milyen szinten vannak bekamerázva, és hogy a kamerák milyen minőséget hoznak. Épp csak helyszínrajz nincsen a könyvben, hogy hol vannak a vakfoltok. Úgyhogy legközelebb, édesapám, ha azt látod, hogy a vásárló mellett egy szőrös farok csapkod, akkor mielőtt odaküldöd a tagbaszakadt kollégát, szépen átváltasz a szomszéd kamerára, hogy meglásd, van-e a szőrös farok előtt valamilyen állat és azon megkülönböztető jelzés. Vagy ha te vagy a tagbaszakadt kolléga és a vásárlóhoz közeledve egy csapkodó farkat látsz mellette, akkor mielőtt inzultálnád, szépen leírsz körülötte egy negyvenöt fokos körívet, magyarul lépsz kettőt oldalra. Ha eddig nem láttad a megkülönböztető jelzést, most már látni fogod, a vásárló pedig egyáltalán nem értesül arról, hogy volt valami problémád. Értve vagyok?
Az elsőéves kommunikáció szakos kollégának üzenem, hogy nyers hazudás az az állítás, hogy ti engedélyeztétek a kutya bevitelét. Azt a törvény engedélyezi, ti csak végrehajtjátok. Ha nem hajtjátok végre, akkor gebasz van.
A Délmagyarnak pedig annyit, hogy mindmáig fogalmam sincsen, hogy Stiefel és Gunz úr, valamint Kellerhalsék milyen indíttatásból alapították meg a Media Marktot 1979-ben, ahogy az sem érdekel, hogy Jack Cohen milyen körülmények között alapította meg a Tescót 1919-ben. Úgy érzem, hogy ezeknek a dolgoknak ebben a cikkben semmi jelentőségük nincsen, következésképpen az is tökéletesen érdektelen, hogy Ágnes miért lett gyengénlátó. Ez egy ilyen újságírói viszketegség, hogy ha fogyatékosról szól a cikk, akkor okvetlenül meg kell írni, hogy az illető hogyan lett fogyatékos, ámbár a pillanatnyilag folyó ügyhöz ennek semmi köze nincsen. Most az és kész. De a jó riporter igenis megír mindent, aminek az ügyhöz köze van, a lusta riporter viszont lusta felloholni a magasságos igazgatók szentélyeibe kérdezősködni, inkább megkérdezi a nyomit, hogy miért nyomi. Az kényelmesebb.
De mit akarok, már az is kész csoda, hogy a cikkből kimaradt, hogy hány vakvezető kutya van a megyében, azok közül hánynak látszik a megkülönböztető jelzése bármilyen szögből, hányat hívnak közülük Gabinak és hányan érkeznek évente külföldről. Alighanem a meleg teszi, hogy ezúttal megúsztuk statisztika nélkül.
Az ikek azt is beleírták volna. Mondom, hogy csak önmagukkal törődnek.