Unom

Van valami, amit nagyon unok. Szeretnék az olvasónak megmutatni néhány részletet könyvekből. Némelyik mellett vagy fölött az eredetiben rajzok vannak, enélkül nem érthetők, de most ez nem is fontos.

1.
  
  A ház egy kultúrház. A szoba osztályterem. A szobában asztal, szék, pad, tábla áll. Az asztalon könyv és kréta fekszik. A vázában egy rózsa van. A padon füzet és ceruza fekszik.
  Könyves Károly tanít. Ő tanár. Én a padban ülök. Én tanuló vagyok. Péter is tanuló. Éva tanulólány. Tanulunk. A tanár kérdez. Mi felelünk.
  – Ki vagyok én? – kérdezi ő.
  – Ön Könyves Károly – feleljük.
  – Mi vagyok én?
  – Ön tanár.
  – Mi Éva?
  – Ő tanulólány.
  A tanár tanít: én állok, ti ültök; én beszélek, ti hallgattok. Mi az elefánt? Az elefánt állat. Az egy állat. Mi a rózsa. Az virág. Mi a kréta? Az tárgy. Ki tanuló? Péter tanuló. Ki kérdez? A tanár kérdez. Ki válaszol? A tanuló (tanulólány) válaszol. A szobában tanulunk? Igen, abban tanulunk.

2.
  
  Péter fiú.
  Jancsi fiú.
  Henrik férfi.
  Anna lány.
  Erzsi lány.
  Ilona nő.
  Ez egy fiú.
  Ki ez a fiú?
  Ez a fiú Péter.
  Ez egy lány.
  Ki ez a lány?
  Ez a lány Anna.
  Ez egy férfi.
  Ki ez a férfi?
  Ez a férfi Henrik.
  Ez egy nő.
  Ki ez a nő?
  Ez a nő Ilona.
  Mi ez?
  Ez egy könyv.
  Mi ez?
  Ez egy toll.
  Mi ez?
  Ez egy ceruza.
  Mi ez?
  Ez egy asztal.
  Mi ez?
  Ez egy füzet.
  Mi ez?
  Ez egy alma.
  Ez a fiú Jancsi?
  Igen, ez a fiú Jancsi.
  Ez a lány Erzsi?
  Igen, ez a lány Erzsi.
  Ez egy könyv?
  Igen, ez egy könyv.
  Ez egy füzet?
  Igen, ez egy füzet.
  […]

Társalgás
  
  (Szereplők: Barna úr, tanár; Péter, tanuló; Anna, tanuló)
  Barna úr: Jó reggelt.
  Péter és Anna: Jó reggelt, Barna úr.
  Barna úr: Mi ez, Péter?
  Péter: Ez egy könyv, egy zöld könyv.
  Anna: Ez egy angol könyv?
  Barna úr: Igen, Anna, az. Ez egy nagyon jó angol könyv. És mi ez?
  Péter: Ez is könyv.
  Anna: Nem, nem az; ez egy füzet.
  Barna úr: Igen, Anna, ez egy füzet.

3.
  
  Ki ez?
  Ez Mike Fekete.
  És ez?
  Ő Angela Fekete.
  Ki az?
  Max Fekete.
  Angela zenész?
  Nem, ő fotóművész.
  Igen?
  Igen, ő fotóművész. Max egyetemista és Mike zenész.
  
  És ki ez itt?
  Gabriel Fekete, ő az apa.
  Ő történész?
  Nem, ő tanár.
  És az? Az ott ki?
  Az Melanie, ő az anya.
  Ő is tanár?
  Nem, ő nem tanár, hanem filmrendező.
  Az apa amerikai?
  Nem, ő magyar.
  És az anya?
  Ő amerikai.
  Bostoni?
  Nem, New York-i.
  Érdekes család.
  Igen, szerintem is.

4.
  
  Most az osztályban vagyunk. Itt az osztályban most van egy úr, egy hölgy és egy kisasszony.
  Az úr tanár. A tanárt Kovács Györgynek hívják. A hölgy nem tanárnő, hanem tanulólány. Kiss Margitnak hívják. A kisasszony is tanulólány. A kisasszonyt Nagy Máriának hívják.
  Más urak és más hölgyek lépnek az osztályba. Más kisasszonyok is belépnek. Az urak tanulók. A hölgyek és a kisasszonyok tanulólányok.
  – Jó reggelt (jó napot, jó estét), hölgyeim és uraim! – mondja a tanár.
  – Jó reggelt (jó napot, jó estét), tanár úr! – mondják a tanulók is.
  – Én vagyok a tanár és Kovács Györgynek hívnak – mondja a tanár. – Önt hogy hívják, asszonyom?
  – Kiss Margitnak hívnak.
  – És önt hogy hívják, uram?
  – Engem Nagy Jánosnak hívnak.
  – Hogy hívják önt, kisasszony?
  – Engem Nagy Máriának hívnak.
  – És hogy hívják önt, uram?
  – Székely Ferencnek hívnak.
  – Itt van Magyar Mária kisasszony?
  – Igen, tanár úr, itt van.
  – Itt van Németh József úr?
  – Most nincs itt – mondja egy tanuló. – Még a gyárban van.

5.
  
  Ez egy szoba. Ott egy ajtó. Amott egy ablak. Itt az asztal. Ott a szekrény.
  Ez fal. Az szék. Ez könyv. Az papír. Az ott egy ruha.
  […]
  Az asztal magas. Barna. A szék alacsony. Az is barna. A fal magas. Zöld. Ez a papír itt fehér. Az a papír ott szintén fehér. Ez a nagy szekrény barna. Az a kis szekrény sárga. Ez a ruha fekete. Az szürke. Ez a kis könyv piros. Az a nagy könyv kék. Ez a kis, alacsony asztal sárga.

6.
  
  – Jó napot! Ismerkedjünk meg. Én tanárnő vagyok. Ilze Kalniņának hívnak. A keresztnevem Ilze. A vezetéknevem Kalniņa. Te ki vagy?
  – Orvos vagyok. A keresztnevem Jānis. A vezetéknevem Ozols. Ismerkedjetek meg! A feleségem Dace. De ott van a fivérem, Pēteris.
  – Nagyon örvendek! Mi, kérem, Dace?
  – Ő is orvosnő.
  – És Pēteris? Mi, kérem, ő?
  – Ő újságíró. És te mi vagy?
  – Én tanulólány vagyok. Laimának hívnak.
  – Ő a szomszédnőm.
  – Ma sajnos nagyon rossz az idő.
  – Igen, hűvös és esős nap van.
  – Viszontlátásra reggel!
  – Viszontlátásra!

Mi ez? Ez egy ember. Mi ő? Ő a szomszédom. Milyen ő? Ő már öreg ember.
  Ez férfi. Ő nagy és erős. Ő az apám. Ez is lány. Ő fiatal és szép. Ő bájos. Ő a nővérem.
  Mi van ott? Ott van egy ház. Milyen a ház? A ház nagy és tágas. Ott van kert is. Milyen a kert? A kert kicsi, de kellemes. Ott fák vannak. Mi van amott? Ott utca van. Milyen az utca? Az utca keskeny. És ott tovább? Mi van ott? Ott van út, víz, hidak és hajók. A víz balra van. Jobbra van a piac.
  Mi van itt bent? Bent emberek vannak. Itt bent asztal és székek is vannak. Mi van kint? Kint udvar és kert van. Még van ott nagy út is.
  Milyen ma az idő? Ma kellemes, meleg és napos idő van.

7.
  
  Mi ez? Ez az első lecke. Ez asztal. Ez könyv. Ez szekrény. Ez toll. Ez ceruza. Ez papír. Ez szék. Ez lámpa. Ez mosdó. Ez kép. Ez pohár, rádió stb.
  Ki ez? Ez apa. Ez tanár. Ez tanuló. Ez anya. Ez tanulólány, gyerekek stb.
  Ez…? Ez asztal? Igen, ez asztal. Ez papír? Igen, ez papír. Ez szoba? Igen, ez szoba. Ez könyv? Nem, ez nem könyv. Ez kép? Nem, ez térkép. Ez ablak? Nem. Ez szék? Ez nem szék, hanem asztal. Ez tanulólány? Igen.

Mint az olvasó nyilván kitalálta, ezek nyelvkönyvek. Az első lecke vagy annak néhány részlete saját fordításomban, a harmadik kivételével. Sorrendben: Baghy Gyula eszperantó, Báti László és Véges István angol, Carol H. Rounds és Sólyom Erika magyar, dr. Király Rudolf spanyol, Papp István finn, Laczházi Aranka és Daina Nītiņa lett, valamint Sipos István és Bena Leopold cseh nyelvkönyve. De idézhettem volna még sokkal többet. Ezekből én az angol és a magyar kivételével igaziból megpróbáltam megtanulni az illető nyelvet.
  Ezek mind így kezdik, és én ezt kimondhatatlanul unom. Az élettel köszönő viszonyban nem levő, dögletesen unalmas párbeszédekkel és tőmondatokból összerakott leírásokkal, amikből megtudjuk, hogy egy csomó vadidegen embert hogy hívnak (ők aztán többnyire nem lesznek szereplői magának a könyvnek), és hogy az osztályteremben mik vannak, kréta, könyv, szekrény, asztal, szék, ezeket a szavakat rögtön az elején muszáj megtanulni minden nyelven, aztán például a krétára soha többé nem lesz szükség. Én legalábbis soha nem használtam eszperantóul azt a szót, hogy kreto, pedig azon a nyelven legalább beszélek is.
  Az unalmassági rekordot alighanem az a német tankönyv tartja – valahol talán megvan idehaza, de csak emlékezetből tudom idézni, viszont eredetiben –, amelyik így kezdi: „Das ist das Klassenzimmer. Was ist das? Das ist das Klassenzimmer. Das ist das Fußboden. Was ist das? Das ist das Fußboden.” Ez így megy oldalakon át, és az ember már mondja automatikusan tovább. Das ist das Sprachbucherstlektionleserlangeweile. Was ist das? Das ist das Sprachbucherstlektionleserlangeweile.
  A csehvel eddig elért eredményem többek között azért annyira mérsékelt, mert nem találok egy tisztességes könyvet. Mivelhogy angolul írott könyv akad éppen, de nem szerencsés egy harmadik nyelv közbeiktatásával tanulni. A Sipos–Bena pedig használhatatlan, a következő lecke is ilyen, és nemhogy megjegyezni nem lehet az ömlesztve, értelmetlenül záporozó főneveket és mellékneveket, de még ébren maradni se könnyű a könyv mellett.
  Létezik a másik fajta könyv, amelyik nem azzal kezdi, hogy bemutat nyolc embert és egy helyiség mind a harmincféle tárgyát a színükkel együtt, hanem két ember találkozik, az egyik általában akkor érkezett külföldről. Ez egy fokkal elviselhetőbb.
  Mármost az kétségtelen, hogy Baghyé valójában a legjobb nyelvkönyv, amit bármely nyelvhez valaha olvastam, nemcsak mindent elmond, amit az eszperantóról tudni lehet, de ragyogóan logikus és tele van jobbnál jobb olvasmányokkal. De akkor is így kezdi! Ez a kicsi sorompó ott van az elején, hogy aki már egypár tucat nyelvkönyvvel kudarcot vallott azért, mert unta, az lehet, hogy elakad itt, mert szintén unni fogja.

Hogy mivel kellene kezdeni ehelyett, azt nem tudom, de tetszik tudni, én ebből az ULAS-kalandból leszűrtem egy tanulságot. Először is, mint tudjuk, a nyelvtanulásban kulcskérdés a motivace. Másodszor: egyáltalán nem biztos, hogy a tanulást olyan olvasmányokkal kell kezdeni, amik a végtelenségig le vannak egyszerűsítve, például a spanyol könyvből hozott mutatvány alig tartalmaz igéket (a létige hat alakja szerepel, és még a hívják, hívnak, belépnek, mondja, mondják jelentésű igék), az angol tankönyv első leckéjében pedig kizárólag a létige egyetlen alakja van – ha ez a leegyszerűsítés nagyobb veszteséget jelent, mint amekkora nyereséget. Tudniillik a nyereség az, hogy kevesebb ismeretlen szóval találkozunk a legeslegelső leckében, amikor még semmit se tudunk a célnyelven. A veszteség az, hogy lefordulunk a székről az unalomtól.
  Motivace. Miért tanulok én most két nyelven? Mert van néhány kislány, akik nagyon érdekeseket mondanak, illetve énekelnek, és én azt meg akarom érteni. Hogyan tanulok két nyelven? Igazi élő szövegekből. Tessék egyik legelső olvasmányom, azaz konkrétan hallgatmányom, mert a szöveget én írtam le.
  Jméno jse Miloš Hrma. Pro to jméno se mi často smáli. Ale jinak jsme byly slavná rodina. Náš pradědeček Lukáš jako vojenský tambor bojoval v Praze na Karlově mostě, a jak tam studenti házeli po vojsku dlažební kostky pradědečkovi přerazili nohu tak šikovně, že od te doby bral rentu.
  Mármost Václav Neckář nem egészen ezt mondja, amikor hallgatjuk a filmet. Azt hallom, hogy „menu se Miloš Hrma”, és ez is értelmes lenne, egy csehre beállított helyesírás-ellenőrző szó nélkül elfogadná, mert a menu ugyanúgy menüt jelent, mint angolul, a se pedig visszaható névmás. De hát nem így kell érteni, és nem csekély erőfeszítésembe telt rájönni, hogy mindkét szó elején van egy néma j, amit nem ejtenek, és így már van értelme: „név van Miloš Hrma”, de nem ez az érdekes. Tessék olvasni tovább. A pradědeček, a vojenský tambor vagy akár a šikovný (ügyes) nem azok a szavak, amik rendszeresen elő fognak fordulni további szövegekben, minden valószínűség szerint akkor is rég elfelejtettem volna őket, ha nem jönnek közbe az élet viszontagságai és nem kell szüneteltetnem a tanulást. De az eszperantóból a kréta vagy a kultúrház, a magyarból a filmrendező is olyan szavak, amik nem kellenek mindennap, a könyvek szerzői mégis bevették őket az első leckébe, egy kis életszagot próbáltak velük behozni (nem sikerült). Miért életszagú a Szigorúan ellenőrzött vonatok első néhány mondata? Mert nem tartalmaz nyelvi engedményeket, egyszerűsítéseket a kezdő nyelvtanulók számára, hanem anyanyelvi hallgatóságra számítva normális, köznyelvi cseh nyelven beszél. Akkor használjuk ezt?
  Igen, szerintem használjuk ezt. Nem úgy értve, hogy ezt a filmet, hanem hogy ezt a módszert. Mert annál, hogy rögtön a legelején meg kell (dehogy kell) értenünk, hogy a Karlův most miért változik át azzá, hogy na Karlově mostě, fontosabb, hogy érdekes legyen a szöveg. Azt, hogy na Karlově mostě, elfogadjuk receptíven, értjük, hogy a Károly-hídról van szó, és az elöljárót ki lehet nézni a szótárból; hogy miért nem na Karlový mostou vagy na Karlovách mostem, azt meg majd megtudjuk, ha eljön az ideje. Nyelvtankönyvre előbb-utóbb amúgy is szükség lesz.
  Nézzünk még egy példát.
  Saule, kur tu esi, kur tu kavējies,
  vai patiešām lietus šodien nepāries
  tas nekas, neviens, nav no cukura
  mēs tikai darām to, kas mums jādara.
  Amikor ezzel a szöveggel találkoztam, a saule már ismerős volt, megnéztem, amikor a Saule, saule című dalban találkoztam vele. Nap. Ez már megvan. A kur tu esi valahogy receptív, egyből érződik, hogy csak azt jelentheti, hol vagy. A cukura nem lehet más, mint cukor, és a nyelvvel való felületes ismerkedés után is egyből érezzük, hogy az alanyesete cukurs. (Viszont cerība alanyesete nem cerībs, hanem igenis cerība, remény.) A neviens ugyanúgy épül föl, mint az angol no one, „nem egy”, és ugyanazt jelenti: senki. Patiešām: valóban, abból, hogy patiess, ez pedig abból, hogy pa tiesi, igazán. De van köze a tiešs, közvetlen, azonnali szóhoz is. Ezeket az ember elolvasgatja és vagy megjegyzi, vagy nem. De aztán megint találkozik velük.
  És közben olyan élményei adódnak, mint a lietus itt ebben a szövegben. Eső. A liet, önteni és līt, folyni igetövekből. No de álljunk csak meg: mi köze ennek ahhoz, hogy Vienkāršas lietas, Egyszerű dolgok, ami egy dal címe? A lietus és a lietas ugyanaz a szó vagy két teljesen különböző, mint az állat és az állam? Történetesen mindkettő az áll igére megy vissza, csak jócskán eltávolodtak tőle és egymástól, és az ilyenekből lesznek a hibásan megtanult, összekevert szavak, amik megkeserítik a nyelvtanuló életét. Tehát nézzük. A lietas, holmi a lieta többféle esetbeli változata, ez dolgot, tárgyat, ügyet, esetet jelent. De visszamegy egy liets alakra, ami melléknévi igenév: olvasztott. Abból, hogy liet, önteni, öntözni, és a kör bezárult: a két szó ugyanonnan ered! Csakugyan éppen úgy, mint az állat és az állam. De várjunk csak: ez ugyanaz a szó, mint a nyelv és a nép neve, latvis, latvietis, és ez is abból jön, hogy folyó, még a kárpátaljai Latorca folyó is innen jön, szláv eredetű, és a lett szóval közös az eredete. Szóval még Magyarországon is tudnak lettül. Egy kicsit.
  S mialatt az ember mindezeket kielemzi, a szavaknak kapcsolataik támadnak, történetük lesz, konnotáció kötődik hozzájuk. Legközelebb, amikor máshol látom ugyanazt a szót, már ismerős lesz, már kötöttem hozzá valamit. Egyik kedvenc lett szavam a titok, mert Keita megejtő szeretettel énekli a Priecīgus Ziemassvētkus egy sorában: Vai zini, kads ir noslēpums. Tudd meg, milyen a titok. (A vai itt kérdőszó, de van egy ilyen kötőszó is, ami a magyar vagynak felel meg, rokon, de mégsem az: a lettbe a finnből került, ahol szintén vai és ugyanazt jelenti, de a finn és a magyar szónak ezúttal nem azonos az eredete, az ő szavuk a protofinnből ered, így csak a finnségi nyelvekben van meg, a mienk viszont a vagy igealakból vált külön.)
  S most nézzük meg a másik módszert másképpen.
  Zde jsou obrazy i knihy. – Itt vannak az apák és a hősök.
  Tam jsou žáci i hráči. – Ott vannak a képek és a könyvek.
  Tady sedí otcové, hrdinové. – Itt ülnek a tanulók, a játékosok.
  Minimális nyelvtudással észrevehető, hogy nem stimmel. Ezek a mondatok a harmadik lecke elején szerepelnek bekeretezve, az aktuális anyagrész lényegét fogják át: amint a cím mondja, A főnevek többes számú alanyesete I.: -y, -i, -é, -ové. Erről szól a třetí lekce. De a példamondatok csak a könyvben helyesek, itt nem, a magyar mondatokat összecserélgettem. Mivel azonban sem a mondatok, sem az egyes szavak nincsenek kontextusba helyezve, ez csak akkor látszik, ha van valami előzetes nyelvtudásunk, amire hagyatkozhatunk, például fölismerjük az orosz книга vagy отец szó testvérét. Nézzük magát a leckét. Ez ujj. Ezek ujjak. – Ez füzet. Ezek füzetek. (De ehhez már szótár kellett, mert a könyvből a sešit fordítása egyszerűen kimaradt!) – Ez toll. Ezek is tollak. – Hol a térkép? Ott a térkép. De jobbra vannak térképek. És így tovább, mármost azt már megbeszéltük, hogy ez dögunalom, másrészt maguk a szavak megjegyezhetetlenek, viszont harmadrészt most már azt is állítom, hogy maga a tanítani kívánt nyelvtani jelenség is megjegyezhetetlen.
  „A főnevek többes számú alanyesetének ragja lehet y az élettelen tárgyakat jelölő s kemény mássalhangzóra végződő hímnemű főneveknél; az a-ra végződő nőnemű főneveknél (a mássalhangzóra végződő főnevekhez hozzátesszük a ragot, a többi főnévnél a rag az utolsó betű helyébe lép); i az élőlényeket jelentő, kemény és lágy végződésű hímnemű főneveknél egyaránt; a lágy mássalhangzóra és st-re végződő nőnemű főneveknél; é az a, tel végződésű s még egynéhány élőlényt jelentő hímnemű főnévnél; ové az a-ra végződő s néhány más élőlényt jelentő hímnemű főnévnél.”
  Ezt meg tudta jegyezni az olvasó? Szó szerinti idézet a könyvből, csak kihagytam a példákat, amik között olyan hasznosak is akadnak, mint husita – husité.
  Szerintem a szavak egyes és többes alakjának végtelenségig történő sorolása és az ilyen szabályfelsorolás egyaránt megjegyezhetetlen. (És ne feledjük, hogy a cseh főneveknek nyolcféle többesjelük lehet, a készlet második felét a következő lecke ismerteti.) A szavak sorolása azért is rossz, mert azzal csak azoknak a szavaknak a többesét tanulhatjuk meg, amik sorolva voltak, és a szabály ismerete nélkül nem derül ki, hogy ha többfélét is látunk, akkor azok közül melyik érvényes a nem említett szavakra. A szabály puszta elmondása pedig azért rossz, mert ha nem láttuk vagy hallottuk a szó többesét, akkor sem írni, sem beszélni nem tudunk úgy, hogy végig kell zongoráznunk magunkban a nyolcféle többesjelre vonatkozó összesen húszféle szabályt, hogy melyikbe esik a szavunk. (Plusz a lágyítási szabály huszonegyediknek.) Ez pontosan az a kategória, hogy ha soha nem kaptunk el felénk dobott labdát, akkor a differenciálszámítás még olyan pontos ismerete sem tesz rá képessé.
  Akkor mit tegyünk? Semmit. Nem lehet bemagolni az összes főnév többesét egyenként. Ezt a született cseh gyerekek sem teszik, és a szabályt is valamikor az iskolában hallják mluvniceórán, de addigra ők fejből tudják a cseh mluvnicét. Honnan? Van egy szerv a fejükben, ők úgy hívják, mozek, a lettben smadzenes, a két szó persze rokon egymással. Ez pont arra van kitalálva, hogy adatsorokból extrapoláljon, ha hallanak százféle szót többes számban, amik i-re végződnek, akkor ki tudják találni, hogy mi bennük a közös (hogy élőlényeket jelölnek és hímneműek, illetve lágy mássalhangzóra vagy st-re végződnek és nőneműek), és ha hallanak egy százegyediket, vagy netán kitalálnak egy halandzsaszót, amire ráillik az analógia, akkor automatikusan képezni tudják a többesét. Ahogy az olvasó is tudja képezni csörpész, lonyáf, blarg többes számát magyarul, pedig ezek a szavak nem léteznek.
  Éppen csak a mozek–smadzenes nem abban jeleskedik, hogy ha elsorolják neki ezt a száz szót, akkor abból megértse a szabályt és rögtön szállítsa a további szavak extrapolációval létrehozott alakját. A počítač, illetve dators képes erre, ha megfelelő programot írnak rá. Mi másképpen működünk. Éveken át hallgatjuk anyanyelvünk szavait, és automatikusan alakul az extrapoláció. Magyar fejjel begy, hegy, jegy, kegy, légy, mégy, négy és szegy között semmilyen logikai kapcsolat nincsen. De ha más lenne a nyelv alapelve, akkor ezeknél közös kapocs lenne, hogy mind lágy mássalhangzóra végződik, és a begy, a légy meg a szegy esetleg külön csoportot alkotna mint élőlényt, illetve annak részét jelentő szó. Ehhez mi nem szoktunk hozzá, ezért nekünk nehezünkre esik a szavakat végződés szerint nemekbe és egyéb csoportokba sorolni, hogy aztán képezni tudjuk a számaikat és eseteiket.
  No de… můj bože, mans dievs, és ha hibásan képezzük azt a szóalakot, akkor mi van?

»»»»»»