Tháwra
Így mondják arabul, hogy forradalom. ثورة. Nem tartozhat az arab nyelv gyakran használt szavai közé, hacsak nem a világ más részeiről szóló történelemkönyvekben. Én egy arab forradalmat találtam, az Attháwra al-‘Arabíjja néven számon tartott felkelést 1916–1918-ban, amikor lerázták a török igát; az eset legismertebb szereplője Arábiai Lawrence. Ha hihetünk Anthony Quinn-nek, az arabok voltaképpen akkor váltak nemzetté, addig csak sok-sok szétszórt pici törzs voltak.
Ez azért nem egészen így van, de tény, hogy az arab történelem egyfelől nagyon régi, másfelől vadonatúj. Úgy tűnik, három korszakra osztható: a preiszlám korra, amikor benépesítették az Arab-félszigetet és olyan emlékeket hagytak hátra, mint például Petra városa; az iszlám korra, amikor elfoglalták a Közel-Keletet, Észak-Afrikát és egy időre Nyugat-Európa egy részét is; és a modern korra, aminek a kiindulópontja alighanem az első világháború.
De lehet, hogy lesz egy még modernebb kor is.
Hogy mi, miért és hogyan történt, azt majd alighanem a történészek fogják összerakni utólag, nekem, az írónak az a dolgom, hogy kigondoljam, mi történhet ezután.
Arab-Afrika két nagy állama és egy kicsi már lecserélte vagy hamarosan lecseréli elnyomó kormányzatát (Kadhafit már tíz az egyhez adják a fogadóirodákban). A harmadik nagy állam, Algéria forrong. Szerte Afrikában és a Közel-Keleten tüntetések, lázongások, kétségbeesett telefonálgatás a kormányzatok titkos vonalain. Már könnyebb azokat az országokat felsorolni, ahol nem történt semmi – egyelőre. Libanon, Katar, az Egyesült Arab Emírségek, a Comore-szigetek, Eritrea, és persze Nyugat-Szahara. Persze? Talán nem is annyira persze, én egyáltalán nem lennék meglepve, ha ők lennének a következők. Elegük lehet már Marokkóból, és ha az egész arab világ fenekestül felfordul, nekik se kellene kimaradniuk. A többiek legalább függetlenek, ha nem is szabadok.
Természetesen arra nincs garancia, hogy az arab forradalmak győznek, ahogy arra sincs, hogy ha győznek, akkor demokratikus kormányzatok kerülnek hatalomra. De mi van, ha igen? Az az érdekes, ami akkor lesz. Márpedig lesz. Lesznek demokratikus kormányzatok az arab államokban, kivétel nélkül mindegyikben – valamikor. Azért kell harcolni, hogy most legyenek, mert a történelemnek nem sürgős, de akik ma élnek, azok ma élnek. Nekik sürgős.
Az egy tragédia, ahogy az arab népnév ma megjelenik rengeteg európai és amerikai fejben. Háromszázhatvanmillió ember él az arab vagy részben arab országokban, plusz hetvenötmillió Iránban, ami nem arab állam, de rájuk is átterjedt a járvány. Hozzávéve a diaszpórában élő arabokat és perzsákat kijöhet félmilliárd ember, akikre az egész „keresztény” világ úgy néz, mint nagy szakállú, dühöngő őrültekre, akiknek a fele robbantgat, a fele meg véres ítéleteket hoz védtelen nők és gyerekek ellen. Holott az arabok túlnyomó része egyáltalán nem él olyan területen, ahol a büntetőjogot a saría diktálja, akik pedig igen, azoknak túlnyomó része nem ért egyet vele. Ők áldozatai a saríának, nem haszonélvezői. Ami pedig a terroristákat illeti, talán minden egymilliomodik arab az.
Ha megbuknak a diktatúrák, akkor demokráciák jöhetnek utánuk, és akkor eltűnik a saría is. Ettől még az iszlám maradhat az élet alapvető irányító eleme. A Khomeini-diktatúra előtt az iráni nők nadrágban és blúzban jártak, autót vezettek és mindenféle állásokat betöltöttek. Pedig iszlám állam volt, ráadásul nem is igazán demokratikus. De ha némelyik iszlám ország nem óhajt többé iszlám ország lenni, annak sincsen akadálya. Törökország teljesen világi állam, pedig iszlám volt, a himnusz egyik versszaka mindmáig az ádzan, a müezzin imára hívó szava, amit feltehetően a török muszlim szülők is belemondanak az újszülöttek jobb fülébe. (A balba az iqamát kell.) Mert vallás és vallási diktatúra az kettő.
Ha megbuknak a diktatúrák és demokrácia jön utánuk, akkor a saría eltűnik a történelem szégyenpadán; lehet, hogy csak a büntetőjogi része, ehhez nem értek. Hogy mennyi időbe telik eltűnnie, azt nem tudom; Indiában mindmáig égetnek néha özvegyeket, bár ezt az angolok közel kétszáz éve betiltották.
Ha megbuknak a diktatúrák és új diktatúrák jönnek utánuk, akkor nem. Akkor mindez nem lesz. De most talán van remény, hogy az arab államok legalább egy részében győz a demokrácia. Minél több arab államban történik ez meg, annál hamarabb foglalhatja el méltó helyét az arabság a világ népeinek sorában.
Ezek a dolgok sokáig tartanak. A németek közel hetven éve küzdenek azzal a negatív képpel, amit egy tizenkét éves diktatúra alakított ki róluk.