Száz történet gyerekmolesztálásról

  Az Anoni Mara Társaságról írtam már korábban is, azóta is benézek időnként, olvasgatom a fórumot és morfondírozok. Egyik morfondírozásom néhány héttel ezelőtt arra vezetett, hogy az oldalon közzétett történetek egyedülállóak a maguk nemében. Jelenleg sehol máshol nem lehet olvasni olyan gyerekmolesztálásokról, amik nem jutottak a rendőrség, gyermekvédelem, bíróság, sajtó tudomására. Mindig mondjuk, hogy amiről tudunk, az csak a jéghegy csúcsa, az esetek nagyobb része teljesen rejtve van. Hát ezek azok. Egy kis minta a jéghegy víz alatti részéből.
  Úgyhogy fogtam magamat és nekiálltam statisztikát készíteni róluk. Mert ilyen statisztika még nincsen. A jéghegy csúcsáról sokféle van, erről nincs.

Az első 118 közzétett történet közül százat vettem fel a statisztikába, a többit ki kellett hagyni, mert nem voltak bennük konkrét adatok. A „sértett” szót fogom használni, mert nem mindig a molesztálás áldozata írta le a történteket, illetve nemegyszer több sértettet is említ ugyanaz a történet. Aki molesztál, azt pedig elkövetőnek fogom hívni.

A jéghegy csúcsáról készített statisztikák a sértettek és elkövetők nemét tartalmazzák leggyakrabban. Én is megszámoltam ezt, s a számok határozott egyezést mutatnak az ismert esetek statisztikáival. 98 lányt és 13 fiút említenek, vagyis a sértettek nem egészen 12%-a fiú. Az elkövetőknél egészen más az arány: 110 férfi és mindössze 5 nő, kevesebb mint fél százalék.
  A nemi irányultság is mutatja ezt az egyezést. 102 heteroszexuális kapcsolat, ahol férfi az elkövető és lány a sértett; 2 esetben nő az elkövető és fiú a sértett; 12 homoszexuális kapcsolat hímneműek között; 4 esetben pedig mindkét szereplő nőnemű. Vagyis az esetek 85%-ában férfi támadott meg gyereklányt, 95%-ában pedig férfi bármilyen nemű gyereket.

A sértettek életkorát az első említett abúzus időpontjában jegyeztem fel; ahol úgy írták, hogy „4-5 éves lehettem”, ott a kisebb számot választottam, vagyis ez esetben 4 évet. (Azt nem vehettem fel a statisztikába, hogy mennyi ideig tartott az abuzív kapcsolat, mert ezt kevesen mondták el.)
  94 sértett életkorát tudjuk. Következtetések levonásával inkább óvatos lennék, mert végül is ez nem nagy szám (mármint egy is sok, de tudjuk, hogy kilencvennégy molesztált gyerek csak csepp a tengerben), de azt látom, hogy születéstől a nagykorúságig minden évre jut molesztált gyerek, éspedig leggyakrabban négy és tizenkét év között.
  Jól hangzó magyarázat lenne, hogy a legkisebbeknél azért alacsonyabbak a számok, mert ők még nem vonzzák a pedofilokat, de a szakirodalomból tudjuk, hogy ez nem így van. Valószínűbb, hogy ők még túlságosan a szüleik szeme előtt vannak, ezért ha a legszűkebb családi körben nincs elkövető, akkor nincs molesztálás. De lehet, hogy nagyobb minta más (rosszabb) számokat eredményezne.
  Az, hogy tizenkét éves kor után csökkennek a számok, részben annak is betudható, hogy ha az elkövető ismerte a sértettet korábban is, akkor eddigre már elkövette az első molesztálást, hiszen a statisztika csak azt mutatja, hogy az abúzus mikor kezdődött. De részben talán – hadd reménykedjek – az is okozza, hogy a nagyobb gyerekek már veszélyesebb zsákmánynak számítanak, a gyávábbja nem kezd ekkorával, mert némelyik fizikailag is védekezhet, és az se biztos, hogy sikerül őket eléggé megfélemlíteni, hogy tartsák a szájukat. És hát persze itt is megeshet, hogy csak a minta volt túl kicsi, véletlenül olyanok kerültek ide, akiket kisebb korban kezdtek molesztálni.

Az elkövető életkoráról kevesebbet tudunk, nagyon kevesen adták meg, hogy hány éves volt az illető, amikor molesztálni kezdte őket. Főleg akkor olvasható az elkövető életkora, ha még ő maga is gyerek volt. Ezekről rajzoltam még egy diagramot.
  Igen, ötéves is volt köztük. Amint látjuk, tizenhat éves korban megugrik a vonal, addig csak egy-két elkövetőt látunk évenként, vagy épp egyet sem, tizenhat évesekből pedig hat is van. Lehetséges magyarázat az, hogy a hormonok késztetése előbb jön, mint a beleegyező partner – csak rossz magyarázat, mert a hormonok késztetése jó pár évvel előbb jön. Talán csak puszta véletlen.
  A diagramról lehagytam az ismert korú felnőtteket, a legidősebb hetvenéves volt.

De volt ám köztük idős ember nem is egy. Feljegyeztem az elkövetők rokonsági, társadalmi kapcsolatát a sértettekkel. A százhúsz elkövető a következő csoportokba osztható:
  – nagyszülők nemzedéke: 9 fő, ebből 5 nagyapa, 3 nem vér szerinti nagyapa, 1 pedig nagymama sógora;
  – szülők nemzedéke: 43 fő, ebből 21 apa, 12 nem vér szerinti apa, 2 anya és 8 nagybácsi;
  – a sértett nemzedéke: 21 fő, ebből 11 a sértett bátyja, 2 nem vér szerinti bátyja, 1 nővére, 6 unokabátyja, 1 pedig unokanővére;
  – egyéb rokon 2.
  A rokonok összesen 75 főt tesznek ki, a minta 63%-át.
  A többiek:
  – 1 keresztapa (valószínűleg ő is rokon, de konkrétan nincs megjelölve);
  – 4 tanár;
  – 6 szomszéd;
  – 2 gyerek az iskolából, óvodából;
  – 1 barát (mármint akivel együtt járt a sértett, csak az abúzust nem kérte);
  – 1 háztartási alkalmazott;
  – 7 egyéb ismerős;
  – 7 a szülők ismerőse;
  – végül pedig 16 ismeretlen támadó.
  Vagyis az elkövetők 87%-a ismerte azt, akit molesztált.

A rendőrségi tudósításokban leginkább a fajtalankodás szót használják, ami elég tág és ködös fogalom. Arra gondoltam, hogy talán részletesebb képet kapunk a gyerekmolesztálók tevékenységéről, ha konkrétumokat jegyzünk fel. Ezért jegyzéket készítettem a történetekben említett legextrémebb fokú abúzusról.
  Tizennyolc esetben nincs információ arról, hogy az elkövető meddig jutott szándékai megvalósításában.
  A fennmaradó 102 eset több mint egyharmadában az elkövető „csak” fogdosta a sértettet (ennél elfajultabb dolgot nem tett, vagy nincs róla említés). Feltételezésem szerint azért, mert ennyihez volt mersze, alkalma (minden más hosszabb időt igényelt volna) vagy képessége (hiszen az elkövetők egy része, mint láttuk, még maga is gyerek, aki esetleg még nem képes közösülésre).
  A második leggyakoribb húsz százalékkal a közösülés, ami sajnos eloszlatja azt a hitünket, ha volt, hogy a gyerekmolesztálók általában csak fogdossák és nézegetik a gyerekeket. Ezek többnyire nem az alkalmi elkövetők közül kerültek ki, hanem olyan családtagok, akik egy fedél alatt éltek a sértettel.
  A harmadik leggyakoribb a felláció, az esetek 11%-ában. Gyanúm szerint azért, mert ezeknek az elkövetőknek volt idejük hosszadalmasabb tevékenységre, viszont a gyerek túl kicsi volt még a közösüléshez.
  A további változatokat egyenként legfeljebb öt eset képviseli, így sorrendet már nem érdemes felállítani köztük. A normális hetero- és homoszexuális kapcsolatok összes lehetséges válfaja szerepel, továbbá néhány dolog, ami normális kapcsolatokban nem ismeretes: obszcén megjegyzések (persze nem egy-kettő, hanem hosszabb időn át rendszeresen), öltözködő gyerek fényképezése, kisgyerek nemi szerveinek puszilgatása – és volt, akit fejre állítottak és vizet töltöttek a hüvelyébe.

Kutatásaim egyelőre itt érnek véget. Nem tervezem, hogy a későbbiekben megjelenő történeteket is majd felviszem a statisztikába, ez egyszeri kísérlet volt arra, hogy megtudunk-e érdemlegeset ennyi adatból. Az az érzésem, hogy megtudtunk. A statisztikából nyilván sokkal kevesebbet, mint magukból a történetekből, de a statisztika is jó lehet valamire, rányitja a szemünket arra, hogy a történetekben olvasottak közül mi gyakoribb és mi ritkább.
  Legjobban annak örülnék, ha e tárgyban ez lenne az utolsó statisztika. De hát erre nincs remény – tovább kell küzdenünk.

»»»»»»