Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Szavak

Kicsit eltűnődtem ezen a tavalyi cikken. Szándékom szerint a Ninda végén lesz egy jegyzék a regényben előforduló sajátos fogalmakról – ezt az ötletet a Dűnéből vettem át, több más ötlettel együtt. Az a különbség viszont meglesz, hogy én csak a fogalmak egy kis részét fogom megmagyarázni, míg a Dűne függelékében gyakorlatilag az összes szó szerepel, amit Herbert alkotott vagy a regényben speciális funkciója van – azok a szavak, amiket nem ért az az ember, aki nem olvasta a könyvet.
  Hát én megszámoltam, hány szócikk van a Dűne végén. Kétszázhatvan. Aztán bementem a Ninda-programba és körülnéztem. A címkeadatbázis most, amikor pontosan az első rész anyaga van feldolgozva, 2863 címkét tartalmaz, vagyis több mint tízszer annyit, mint a Dűne szócikkei. Természetesen ebben benne vannak a tulajdonnevek is, hiszen a címkeadatbázis nem lesz része a kész könyvnek, az nem az olvasó eligazodását szolgálja, hanem az enyémet. (De publikálva lesz, az egész Ninda-programot közzéteszem a könyvvel egyidejűleg.) Ezért élve a program nagyon fejlett keresési lehetőségeivel csináltam egy kis szűrést.
  Rákerestem azokra a szúni nyelvű (pontosabban a szúnikhoz kötődő) fogalmakra, amik a fontosabb tulajdonnévi kategóriákba nem tartoznak bele, és kaptam 465 darabot. Azért ebben is van még pár tulajdonnév. Majd megcsináltam a szindorokkal, és kijött 216. A thabbuanok 13, a saunisiak 11 szót adtak (mert a saunisi szavak nagy része csak a második részben következik, ami még nincs fölcímkézve). Ez mondjuk hétszáz szó. (Pár tulajdonnevet ki kellene venni, viszont vannak szavak, amik a négy nép egyikéhez sem kapcsolódnak, így nincsenek a statisztikában, tippeljük meg, hogy a kettő kiegyenlíti egymást.)
  Szóval a Nindának csak az első részében két és félszer annyi speciális fogalom szerepel, mint az ilyenekben amúgy igen gazdag Dűnében.
  De nem azért lesz csak egy részük a függelék szótárában, mert sokan vannak, hanem mert nagyon sokról nem is tudnék magyarázatot adni. A fönt linkelt cikkben is ott a dzsuldzsul meg a rohokkígí, értjük, hogy miről van szó, de nem tudunk rá egzakt magyarázatot (azóta sem derült ki róluk több).
  Nézzünk egy példát. Szúni közszavak sz-szel (válogatás).
  szadmáte. Egy tekercs sült tészta, amiben mindenféle növényi darabkák vannak édes krémben.
  szagifan. Kettéválással megszűnt törzs, egyszer van róla említés és nem is igen várható több.
  száhpain-sédauni. Ninda egyik fontos társadalmi szerepe.
  szahut. Hetes farka, ünnepnap.
  szeszkina. Olvasztott sajtból készülő étel.
  sziangdzsan. Az év utolsó napja, a törzsek és klánok napja.
  szilníhaum. Rögtönzött, tűz nélküli janníhaum.
  szirráhiri. Nindáról egyszer azt mondják, hogy a nyugalma elég lenne egy sereg szirráhiri megállításához, de nem tudjuk meg, mi az.
  szirszi. Hosszmérték a kilométer nagyságrendjében.
  szissz-szissz. Indulatszó.
  szomtihatuen. Ninda egyik képessége: kitűnően számol fejben.
  szurra-vurra. Indulatszó, csodálkozást vagy elismerést fejez ki.
  Egyébként ezt az utolsót a Suusalumiból loptam, ott az van, hogy Ära sina sõida surra-vurra / Ära sina suuski ära murra / Surra-vurra sõidab käru / Kui teed setukale säru, amiből egy dolog, hogy én nem értek egy kukkot sem, de a guglifordító is zagyvaságokat ad, ráadásul hapax legomenon (folyton így járok, az egyik legelső lett szó, amit vért izzadva felkutattam, a zubrīties volt, amire öt év alatt nem volt többé szükségem). Mindenesetre szerintem surra-vurra csak azt jelentheti, hogy surrog-vurrog, de a jelentése nekem nem is kellett ahhoz, hogy ellophassam.
  Nézzük meg azt a részletet, ahol ez szerepel, mert érdekes.

Szinensi mosolygott.
  – Nézzétek, Ninda hinertimeghívót kapott – szólalt meg fennhangon.
  – Hát itt az ideje – bólogatott Lingdzsaéti. – Hiszen sáhaddif-haungszí, a törzsszövetség szempontjából felnőtt ember.
  – De fogalmam sincs, mi történik egy hinertin.
  – Dehogynem – felelte Szinensi. – Számtalanszor jártál a janníhaumban. Ugyanaz. Csak ezúttal a törzs tagjai lesznek jelen.
  – Meg mindenki más – dünnyögte Ninda.
  – Meg mindenki más – bólogatott Jorongi –, bár a hinertire nem szoktak menni más törzsbeliek, csak akik a párjukat kísérik el. Az én törzsem, a dzserkan-hangragi tegnap tartott hinertit, hatezren vagyunk, megtöltöttük Szeszkun-Dzsehuri szigetét. Melyik a te törzsed, gyermek?
  – Liktenit-upesz.
  – Ismerem őket. Narongival sokat játszottam sirgásahit. Ő még a törzsfőnök, ugye?
  – Igen, ő.
  – Derék ember. No, de nem azért jöttünk össze, hogy törzsekről csevegjünk. Ez egy fhangísilgun, ugye.
  – Bocsánat, hogy eltereltem a szót – susogta Ninda, bár nem ő volt, hanem Szinensi.
  – Nincs ezen mit bocsánatot kérni. Hanem, ohangi, ha már itt tartunk, mondhatnál valamit a törzsedről a fhangí nyelvén.
  Ninda rácsodálkozott a pillanatra: most először szólították ohanginak. Ez a megszólítás Hangilaoranon használatos, a tudósok mondják egymásnak… de már felelt is.
  – Arhan szikhund roan nímí thempan – szekku dork rakha arríní khom ulszuth.
  Jorongi meglepve pislogott.
  – Ezt… nem most találtad ki – mondta, miközben Szinensi már elő is kapta a suagját és felírta Ninda siéhongjába.
  – De – ismerte be Ninda mosolyogva.
  – Szurra-vurra! Kapásból lúmát írtál? Ilyet se gyakran lát az ember.
  – Állandóan ezt csinálja – mondta Lingdzsaéti. – Szinensi gyűjti a lúmáit, mennyi van most, sien?
  – Harmincnégy.
  – Kíro-annenu! S mikor is léptél a fhangí ösvényére?
  – Tizenkettőben, Áhaninon találkoztam néhány helybelivel, akik dóar-thokkant játszottak, és egyikük, Szketro Mjanrit elmagyarázta röviden, mi az a fhangí, és kaptam tőle egy dóarkészletet.
  – Szketro Mjanrit!
  – Igen…
  Kis csend ereszkedett a szobára.
  – Lám csak – szólalt meg az öreg Hokkinu –, a gyermek csak ráteszi a lábát Áhanin világára, és nyomban egy neves mesterrel akad össze.
  – Tízdíres mester, azt mondta – bólintott Ninda.
  – Á, nyolc-tíz dír után az ember már nemigen törődik a vizsgákkal. Én háromszáz éve nyolcdíres vagyok, pedig a tizenkettő is meglehetne, de minek? Nem mindegy?
  – Szketro Mjanrit ismert fhangíköltő és filozófus – mondta Ámbarauni. – Olvashattad is a nevét itt-ott… de inkább az írói nevét. Szakhunthandí.
  Ninda pislogott. Ezt a nevet már ismerte.
  – Aki a Kambaran onkhinszot írta?
  – Igen. Olvastad?
  – Belenéztem. „Themurannal sokat beszéltünk erről. Ha szeretünk valakit, nem számít a távolság és az eltelt idő, nem számít, hogy gyakran beszélünk-e vagy épp egyáltalán nem, még az sem számít, hogy ő viszonozza-e. Emlékszem, gyerekkoromban milyen szerelmes lettem a szomszéd kislányba, akit én egyáltalán nem érdekeltem, de úgy gondolom, több lettem, gazdagabb azzal, hogy ő belépett az életembe, és azóta is részemet képezi. Ma is hevesebben ver a szívem és melegség tölt el, ha rágondolok.”
  – Belenézett – mormolta Dzsekkarguni. – És rögtön idézni tud belőle.
  – Lefogadom, hogy szó szerint – mondta Essziru.
  – Persze, mindenre emlékszik – mosolygott Angrolími.
  – Ninda, kipróbálhatok valamit? – kérdezte Jorongi, s a bólintásra fölkelt, odament a kislányhoz és átnyújtotta a suagját. – Nézd meg ezt. Mondjuk egy mati hosszan. Csak nézd, nem kell belőle érteni semmit.
  Ninda elvette a suagot és figyelmesen tanulmányozta. A képernyő tele volt valamilyen ismeretlen írással. Ő három írást tudott elolvasni, a szúnit, a szindort és a thabbuant, de ezt még soha nem látta. Szépen ívelt, kacskaringós formák, de a thabbuan írásra nem is hasonlított. Fogalma sem volt, milyen nyelven van.
  – Rendben – mondta Jorongi egy mati elteltével, elvette tőle a készüléket, néhány mozdulatot tett rajta és visszaadta. – Nézd meg most ezeket.
  Most csak három szó volt a képernyőn, egymás alatt, ugyanazzal az írással.
  – Az első szó nem szerepelt – jelentette ki Ninda határozottan. – A második igen. A harmadik is, de más volt a vége. Ott egy hullámvonallal végződött, aminek hurok van a végén, itt pedig egy karikával.
  – Erre a válaszra számítottam – bólintott Jorongi elégedetten, leült Ninda mellé és vett egy süteményt az asztalról.
  – Amit egyszer lát, azt megjegyzi – mondta Angrolími.
  – Jarrigíhatuen – bólogatott Jorongi.
  – Igen, jarrigíhatuen. És ha öt év múlva mutatsz neki még három szót ebből a szövegből, emlékezni fog, hogy benne voltak-e, mert az agya úgy tárolja, mint a fényképet. Dzsallúnut bácsikám volt ilyen. Viszont ő hadilábon állt a számokkal, Ninda pedig szomtihatuen is.
  – Milyen nyelven van az a szöveg? – tudakolta Ninda.
  – Egy imdzsu nyelvű gyermekvers részlete. „Arhakan nammokari-pélu, arkosszan kirakkutun-szénu, rakimmatit kasszuho korka, karikkanat szakkono pirka, sziszip kirvak tikuppin tekarti, epparkutuk szavan kavurti.” Egy korka nevű, föld alatt élő kis emlősállat kalandjairól szól, aki űrpilóta akar lenni.

Ha az olvasó csak úgy felüti valahol a könyvet találomra és ennél a részletnél köt ki, alighanem ledöbben a csapatostul hemzsegő idegen szavakon (és elárulom, hogy tömegével vannak még ilyen részletek), de ha elolvassa a könyvet, kb. hétszáz oldalon van már túl, mire ideér. Eddigre pontosan tudja, mi a janníhaum, sokat tud a fhangíról, a törzsekről, és amikor Ninda találkozott Szketro Mjanrittal, az olvasó is ott volt. Látta, hogy mit csinálnak és magyarázatot kapott rá, s a dóar szóval is találkozott, bár a dóar-thokkannal még nem. A jarrigíhatuen fogalmával itt ismerkedik meg (azóta nem is fordult elő többször) – és itt fordul elő első és ez idáig egyetlen alkalommal ez a két indulatszó, hogy szurra-vurra és kíro-annenu, ami egyébként ennek a dalnak a címe visszafelé. (Amúgy elég ritkán lopok így szavakat, itt történetesen kettő is van.)

»»»»»»