Sokszínű kütyüvilág
1983-ból nem mutatok számítógépet, mert az esztendő bőséges termésében nem akad olyan, ami középkori tablónkba kívánkozna. Később, a számítástechnika újkoráról szólva erre az évre is visszatérek majd.
1984-ben viszont annál szebb a kínálat. Megjelent az Amstrad legsikeresebb gépe, a CPC 464-es. Beépített magnó, saját monitor. 64 kilobyte memória, 640·200-ig terjedő grafikus felbontás, 27 közül egyszerre legfeljebb 16 szín, négycsatornás hang.
Ez az év a fejlett BASIC nyelveké. Az Amstrad-gép a Locomotive BASIC nevű nyelvet kapta, amiben nemcsak grafikus és hangkezelő utasítások voltak, hanem olyan ravaszságok is, amikkel időzített végrehajtást lehet csinálni.
Fejlett BASIC-je volt Sinclairék új művének, a QL-nek is. Egyenesen a SuperBASIC nevet kapta. A gépnek 128 kilobyte memóriája volt, de sajátos módon csak nyolc színt tudott. De nem ezért nem lett sikeres. Lassú volt és nem állta a versenyt a konkurenciával.
Ebben az évben jelentek meg a C64-es kistestvérei, egyből hármasikreknek. Ők is fejlett BASIC-et kaptak, a C64-es BASIC-jének továbbfejlesztését. Üzleti kudarc lett mindhárom, de többek között Magyarországon népszerűek voltak.
A {{ 2322-3.png}Commodore 16-os ugyanazt a ruhát kapta, amit a C64-es, de más színekben: sötétszürke ház, világosszürke billentyűk. A billentyűk egy részének más volt az elrendezése, kijavították a 64-es billentyűzetének számos gyenge pontját. (A 64-esnek csak két kurzornyílgombja volt, lefelé és jobbra, és Shifttel jött rajtuk a másik két irány. A 16-os négy külön nyilat kapott. A 64-esen a négy funkciógomb jórészt munka nélkül maradt, a 16-oson viszont mindegyik megnyomására jött egy BASIC-parancs. A számjegyeken most már nemcsak egy, hanem két különféle szín volt elérhető, a Ctrl és a C= billentyűvel. És kapott egy nagyon hasznos Esc billentyűt is.) A szám a memóriát jelenti, 16 kilobyte.
Nagyobb testvére a kisebb testvére. A 
Plus/4-es kisebb házban lakik, de több memóriája van, 64 kilobyte. Van benne egy beépített programcsomag, a 3–plus–1, ami szövegszerkesztőt, táblázatkezelőt, adatbázis-kezelőt és grafikonszerkesztőt tartalmaz. A programcsomag azonban még szórványos népszerűségre se tett szert.
A család legkisebbje a 
Commodore 116-os, amely gumibillentyűzetet kapott, annak is kissé furcsa a kiosztása (a bal Shiftnek nyoma veszett), belülről viszont teljesen megegyezik a 16-ossal.
A Plus/4-es család gépeinek sikertelenségét az inkompatibilitás okozta. A Commodore-nál nem ismerték fel, hogy a C64-es azért lehetett sikeres annak ellenére, hogy nem volt kompatibilis elődjével, a VIC–20-assal, mert arra nem készült jelentősebb mennyiségű program. A 64-esre viszont már igen, éspedig elképesztő mennyiségű, jobbnál jobb program született rá már létezésének első két évében is, és az új gépcsalád egyszerűen nem vehette föl a versenyt ezzel a hatalmas szoftverparkkal.
A család alapkoncepciója a könnyű kezelhetőség volt. A 64-esből teljesen hiányzó grafikus, hang- és perifériakezelő utasításokat itt pótolták, sok egyéb szolgáltatás mellett. A Commodore BASIC 3.5 névre hallgató nyelvjárás igazán szépre, jól használhatóra sikerült, megfelelt a kor követelményeinek. Ugyanakkor viszont a hardveren sokat karcsúsítottak. A gépek grafikus chipje, a TED fájón nélkülözte a sprite-okat, és ezért nem mindenkinek jelentett kárpótlást, hogy 121 színt ismert (16 színt 8-8 árnyalatban, de a feketének minden árnyalata fekete volt). A remek hangchip, a SID is hiányzott a gépből, ami ehelyett kétcsatornás, elég egyszerű hangot tudott. A Commodore szemlátomást abban gondolkodott, hogy a gép BASIC programozása legyen minél egyszerűbb, és az erre fordított többletköltségeket a hardveren akarta megspórolni. Nem ismerték fel, hogy az emberek többsége nem programozni, hanem játszani akar, a programokat pedig leginkább gépi kódban írják, ahol a fejlettebb BASIC előnyei édeskeveset számítanak.
1984-es arcképcsarnokunk utolsó szereplője nem kapott fejlett BASIC-et, elég egyszerű BASIC-et kapott – új versenyző a mezőnyben. A világsikerhez vezető út legelső lépcsőjéig se jutott el; a legelső lépcső feltehetően az, hogy ha a gép netán sikeres lenne, akkor legyen belőle elég. Nem volt elég, a Primót jórészt kézzel szerelték össze a sárisápi Új Élet mezőgazdasági termelőszövetkezetben.
Lapos billentyűzet kapacitív érintkezőkkel, hasonló a ZX–81-éhez. Fekete-fehér grafika 192-szer 256 ponttal. 16, 32 vagy 48 kilobyte memória. (A típusok neve A–32, A–48 és A–64 volt, ugyanis a ROM 16 K-ját hozzáadták a RAM-hoz és így nevezték el.) A processzor NDK gyártmány volt, a tervezést magyar szakemberek végezték. Az A sorozat furcsasága, hogy bár a billentyűzet magyar, az ékezetes betűknek csak egy része kapott saját billentyűt, mások kettesével osztoznak a gombokon. 
A valódi billentyűzettel készült B–64-en már az összes magyar ékezetes betűnek saját billentyűje volt, ráadásul ehhez már joystickot és Commodore floppyt is lehetett csatlakoztatni. De míg az A sorozatból hatezer készült, a B-ből már csak ezer, a színes grafikájú C típus pedig sosem jutott el a sorozatgyártásig. Volt egy Pro/Primo változat is, színes grafikával, sokkal fejlettebb technikával, de erre már nem érkezett elég megrendelés az iskoláktól, ami kifizetődővé tette volna a gyártást.
A cél egy olcsó szocialista számítógép kifejlesztése volt iskolai célokra, és ez sikerült is: az A–32-es 11 500, az A–48-as 16 150, az A–64-es pedig 19 339 forintba került, igaz, ehhez még hozzá kellett számítani 4600 forintot a tápegységért. 1986-ban többször csökkentették az árakat, de a gép nem bírta a versenyt a C16-osokkal és Plus/4-esekkel, az iskolák inkább azokat vették. A gyártást leállították és a maradék készletet kiárusították.
1984-ben a számítógépek előtt ülő güzük és gyerekek táborokra szakadtak. Mindegyik tábor a saját gépére esküdött és mindegyik lenézte az összes többit. Mindegyik tábornak bőségesen voltak érvei a saját gépének előnyei mellett, és mindegyik gép hívei meglehetősen tájékozatlanok voltak a többi gép részleteiről. A sajátjukat viszont töviről hegyire ismerték.
A középkorban a programozók úgy használták a gépüket, mint zenészek a hangszerüket. A legravaszabb trükköket is tudniuk kellett, ha eredményt akartak elérni. Mivel a gépek tökéletesen inkompatibilisek voltak egymással, igazán jól ismerni csak egyet lehetett közülük. Hát mindenki a sajátját ismerte.