Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Politikai világképünk aktuális kérdéseiről

Miután sokadszor is az arcomba vágták bűnömet, szeretnék leszögezni néhány dolgot. Az adott erre apropót, hogy éppen azon a rangon marakszik pár ember, hogy kinek legyen majd joga az „ellenzék” vezéreként leborulva gratulálni az Etyeki-dombság Géniusza, a Stadionok Atyja, az Örökös Miniszterelnök sokadik földindulásszerű győzelméhez. (A földindulásszerű győzelem kifejezést egy régesrégi netes magánbeszélgetésben tanultam, ahol megfenyegettek, hogy majd megnézhetem magam a jobboldal FÖLDINDULÁSSZERŰ győzelmét követően. Így volt írva, csupa nagybetűvel. A választás után nem hallottam többé erről az öntelt honkeblűről, talán öngyilkos lett, mert Gyurcsány nyert.)

Tehát leszögezni való dolgok sorban.
  1. A rendszer miatt panaszkodni emberi jog. Még csak nem is állampolgári jog, a külföldiekre is kiterjed. Nekem és az olvasónak is joga, sőt emberi kötelessége panaszkodni amiatt, hogy Észak-Koreában ártatlan embereket, családokat, gyerekeket zárnak koncentrációs táborokba, noha semmi közünk Észak-Koreához, állampolgárságunk sincs. Jogunk és kötelességünk panaszkodni az „iszlám állam” és a tálibok gyilkosságai miatt, a rohingják és a tuszik lemészárlása miatt, hadd ne soroljam. Ha mi nem tesszük meg, nem teszi meg senki, mert ők hiába teszik, őket meggyilkolják.
  2. Szavazni nem kötelező. Voltak és vannak országok, államrendszerek, ahol kötelező volt szavazni, benne volt a törvényben. Volt, ahol fegyveresek jöttek, összefogdosták az embereket és vitték „szavazni”. Ma Magyarországon nem ez van. Szavazni jog, de nem kötelesség. Ha a polgártársad arra szavazott, aki neked nem szimpatikus, viseld el. Ha nem szavazott, azt is viseld el. Vagy szavazz olyan politikusokra, akik kötelezővé teszik a szavazást. Esetleg olyanokra, akik kötelezővé teszik a szavazást arra, aki neked szimpatikus. Amíg ez nem történt meg, nincs jogod kritizálni más felnőtteknek a szavazáson kifejtett álláspontját. Ha viszont megtörténik, az bűncselekmény, és egy bűnös államrendszer léte nem legitimálja állampolgárainak bűneit – ez a nürnbergi per tanulsága –, tehát akkor se lesz jogod kritizálni, hogy valaki hogyan szavaz, ha az államrendszer egyébként előírja a szavazás módját.
  3. Létezik egy gondolatmenet, aminek én a HÁP nevet adtam: Háromszoros Áldozathibáztatás Politikában – de egyébként nem a saját találmányom, olvastam valahol. Amikor valaki szóvá teszi, hogy a választáson miért úgy cselekedtél, ahogy, akkor közölni kell, hogy háromféleképpen lehetett dönteni, és a háromféle döntésre az alábbi válaszokat szoktuk kapni (ki melyiket), amikor később szót merünk emelni, hogy valami nem tetszik:
  
  a) Arra a pártra szavaztál, amelyik megnyerte a választást? Örülj neki! Ezt akartad! Még mit jártatod a pofád?!
  b) Arra a pártra szavaztál, amelyik elvesztette a választást? Hát ilyen a demokrácia! Nem tetszik? Mit jártatod a pofád?!
  c) Nem szavaztál egyáltalán? Nem nyilvánítottad ki a véleményedet, amikor kérdezték? Most meg még jártatod a pofád?!

4. Nos, a politikában nem akkor nyilvánítunk véleményt, amikor kérdezik. Ha ezt tennénk, akkor soha nem nyilváníthatnánk véleményt, mert soha nem kérdezik. A választáskor sem, a választás egy cirkusz, függetlenül attól, hogy becsületes vagy csaláson alapul-e, a választás arról szól, hogy melyik jelölt tud szebben vigyorogni, hatásosabb szólamokat mondani, szebbre kisuvickolt jelképeket lobogtatni. A hangzatos ígéretek nem valósulnak meg, és ha a választást nyert politikus megint nyer ugyanazokkal az ígéretekkel, akkor sem valósítja meg őket. Sok ígéret eleve úgy hangzik el, hogy az ígérőnek fogalma sincsen, hogy hogyan valósítaná meg őket, ha meg kellene – de hát nem kell, mert a választóknak semmi más lehetőségük nincsen a számonkérésre, csak az, hogy a következő választáson nem őrá szavaznak. Ami nem számonkérés, de még csak nem is szankció, csak a népszerűség elvesztése.
  5. Politikai véleményt akkor nyilvánítunk, amikor véleményünk van. A történelem számos nagy formátumú politikai gondolkodót ismer, akiknek fennmaradtak műveik az azokban leírt véleményükkel – de hogy kire szavazott Periklész vagy Morus Tamás, az már, azt hiszem, nem nagyon érdekes. De a „kis formátumú gondolkodó”, vagyis az utca emberének véleménye is fontosabb, mint a szavazata.

»»»»»»