Öt androidos masina
Szinte napra pontosan két évvel az első után vettem kézbe az ötödik androidos gépet, úgy értem, sajátot. Nem én akartam így, de muszáj volt őket állandóan cserélgetni, abban a reményben, hogy kilyukadunk egynél, amelyik működik is.
Úgy alakult, hogy – elsőként a körülöttem rohangáló töméntelen számítógép közül – ezeknek egyéni nevük lett, ami nagyon megkönnyíti emlegetésüket. Andika volt az első, két évvel ezelőtt, én mindmáig nagyon szeretem, csak ő engem nem, most már hosszabb ideje tégla, de történnek erőfeszítések a megmentésére. Aztán jött Klárika Kisandija, máig remekül szolgál, viszont tény, hogy nincs kitéve olyan igénybevételnek, mint az enyémek. Amikor Andika már nem bírta tovább, megvettem Minikét abból az alapállásból, hogy ha ez a rendszer ennyire instabil, akkor egy olcsó, vacak kis gép kisebb veszteség, amikor megmurdel. Ez be is jött, huszonötezer forintnál többet nem fogok tudni bukni rajta. Aztán érkezett Mikróka, a szolgáltatótól kaptam ingyen, hát nem hagytam ott. És végül Sweetie, aki onnan kapta a nevét, hogy Sweetie-ről szólt az első szövegrész, amit írtam rajta.
Azt határozottan állíthatom, hogy alapvetően az ötösfogat mindegyik tagja jó gép. Klasszak, szépek, ügyesek. Könnyen sorba lehet állítani őket teljesítmény szerint, és ez esetben Minike kerül leghátulra. Mert lassú. Igazán gyönyörű szépen megcsinál mindent, csak olyan irgalmatlanul lassú, mint a smirglipapíron vánszorgó, holtfáradt csiga. Ami nem lenne baj, de mindenben. Szöveget írni se lehet rajta állandó akadozás, tötymörgés nélkül, leírok öt szót, áll, vár, bámul rám döbbenten, gondolkodik, latolgat, töpörög, szenved, én még jobban, aztán egyszer csak leírja az öt szót folyamatosan. Kisandi több kategóriával gyorsabb nála, ővele szemben mondjuk nem is volt akkora elvárás.
Mikróka viszont meglepően gyors ahhoz képest, hogy milyen kicsi. Persze lehet mondani, hogy sokkal kevesebb pixel és kisebb programok, mert például komolyabb játékok nem is mennek rajta, én a Subway Surferst használom sebességtesztnek, Mikróka azt egyből visszautasítja, hogy nem kompatibilis. Amit viszont megcsinál, azt egész klassz gyorsan. Stabilan működik, kényelmes kis rendszere van, meglepően jól használható. Csak hát icipici a képernyője, és emiatt nagyon sok minden mégiscsak kényelmetlen.
Sweetie – mint a villám. A második fokozatú sebességtesztem az, hogy nem egy adott programot futtatok, hanem Gabi kezébe nyomom a kis kütyüt, és figyelem, hogyan boldogulnak egymással. Istenien. EKKORA gülü szemekkel nézte, hogy pillanatok alatt letölti a játékokat, hármat egyszerre, és közben lehet rajta játszani. Andit egy letöltés is jócskán lelassítja, Minike pedig teljesen leállt, ha töltött valamit. Sweetie száguld ilyenkor is.
Nekem persze a legfontosabb az írás. Andin a Best’s Keyboard remekül ment, ámbár néha megakadt. Kisandin szintén. Minikén állandóan akadozott. Mikrókán nincs probléma, de igazából nem nagyon lehet kipróbálni, mert annyira pirinyó, hogy nem lehet folyamatosan írni rajta. Sweetie-n szinte már túl gyors.
Ez viszont tényleg probléma. Sweetie képernyője hiperérzékeny a mozgásra, gyakran előfordul programokban, hogy húzást érzékelnek, amikor én csak megérinteni szándékoztam egy helyet; a kép arrébb megy, folyton, valahányszor csak megérinti az ember, és csak sokadik kísérletre sikerül, nagyon óvatosan, egy helyben megérinteni. Hogy mitől függ, hogy ez mikor következik be, azt nem tudom.
Ennél zavaróbb az a másik tulajdonsága, amiben osztozik Mikrókával, de ott kevésbé gond. A korábbi három géppel szemben nekik nem a képernyőre van rajzolva a visszalépés, a home és a recent tasks gomb, hanem fizikailag külön vannak, a home ráadásul valódi megnyomást igénylő, kidomborodó gomb. Ez lassítja a használatát, nem lehet csak úgy odabökni, és azáltal, hogy különválasztották őket a képernyőtől, mindig máshova kerülnek, ha az ember forgatja a gépet. Sweetie-t pedig muszáj forgatni, két okból is. Nem tokja van, hanem fedele, ami normál irányban tartva balról van, és zavarja a kézben tartást; fejjel lefelé lehet jól kézben tartani (jobbkezeseknek, mint jómagam), az ember a mutatóujjáját bedugja a gép és a fedél közé, a hüjekje elöl van a gépen, a három többi a gép mögött, ez így egész jó. Fedél nélkül macerás lenne kézben tartani, mert nagyon keskeny a széle, az ember így is folyton hozzáér a képernyőhöz a fogó kezével, és a jószág persze reagál. A másik ok pedig, hogy a töltő csalatkozója valami rejtélyes okból az alsó oldal közepén van, vagyis ha hanyatt fekszem, akkor a levegőben kell tartani, amíg tölt, de ez fárasztó – vagy megfordítani fejjel lefelé. Csak hát akkor a fix helyen levő gombok átkerülnek a felső oldalra, fordított sorrendbe.
Viszont ahogy ezt leírtam, találtam megoldást, ezt ni. A jobb szélre tettem egy békaszínű csíkot, ezt az ember megböki, akkor átváltozik (a csík, nem az ember) négy ikonná, azt is megböki (az ember, nem a csík), remekül működik. Így lecsíkosítva nemigen veszik össze semmivel. Nagyon ügyes, csak még meg kell szokni.
De sajnos akadnak programok, amik nem hajlandóak fejjel lefelé futni, őnekik vissza kell fordítani a gépet a kényelmetlenebb tartásba. Ha a Samsung elnöke üres óráiban véletlenül LAttilaD.orgot olvasgat, érezze magát buzdítva a későbbi típusoknál, hogy ezen változtasson. Például a szélesebb szegély egyáltalán nem butaság, Andinak és főleg Kisandinak nagyon széles kerete van, ennélfogva meg lehet őket fogni annálfogva.
A kikapcsolás viszont nem akkor macerás, ha kézben van Sweetie, hanem ha nem, amikor lent fekszik az állványán. Ilyenkor vagy föl kell emelni, hogy becsukhassam a fedelet, vagy az oldalsó kikapcsológombot használni, de az nekem valahogy nem esik kézre. Úgyhogy rátettem ezt, a launcherben rádefiniáltam a pinch in mozdulatra, nagyon baba.
Szóval a fejlődés olyan, mint a téesz kukoricája: töretlen. Csak meg ne bolonduljon szegény, és jól elleszünk. Mert Andika teljesen megveszett másfél év alatt, ami a töredéke annak az időnek, ameddig én egy gépet használni szoktam (két Palmom mindmáig működik, az első 2006-ból való), egy hónapja nem láttam üzemelni, jelenleg szakértőnél van, hátha tud vele kezdeni valamit – Minike pedig elhagyott minket. Kéthónapos se volt még talán, amikor másodszor találta ki, hogy nem kapcsol be, egyáltalán, semmire, egész napos töltés után se. Először nyolcnapos korában csinálta, akkor elküldtem szervizbe, hetekig ott volt, visszakaptam, másodszorra nem óhajtom visszakapni, a pénzemet akarom helyette. Majd kegyeskednek a cégnél mondani valamit.