Nézőpont
Ha azt mondom: ezen a képen ott van a magyar színjátszás egyik legnagyobb géniusza, a huszadik századi magyar színművészet egyik legmeghatározóbb, korszakos jelentőségű óriása, akihez az egész magyar film- és színháztörténelemben csak egészen kevesen mérhetők, aki új irányokba terelte a színművészetet – akkor olvasóim, vérmérsékletüktől függően, helyeselnek vagy a fejüket csóválják: talán azért egy kicsit mintha mégiscsak túlértékelném Jávor Pált. Nagyszerű színész volt, igen, igazi sztár, egyszersmind kiváló drámai ábrázoló tehetsége volt – no de ilyen szuperlatívuszokat talán mégse kellene zengeni róla.
Sem a helyeslőknek, sem a fejcsóválóknak nincsen igazuk.
Én egy kicsit szimbolikus jelentőségűnek tartom ezt a fotót. Középen áll a magabiztos színész, a Vígszínház művésze, akiért ekkor már színpadi és filmszínészként, többek között a Hyppolit, a lakáj miatt is rajongott a közönség, a nők bálványa, aki joggal gondolhatja, hogy még nincs is pályája csúcsán. A hölgy nevét a Fortepan képaláírása nem örökítette meg, de szintén ünnepelt híressége lehet a kornak. Kétoldalt Lakner Artúr gyermekszínházának apró édeskéi. Vajon a sztár mennyire ismerte őket? Játszottak együtt? Vagy csak úgy összeálltak egy fotóra? Tudta a nevüket? Nem tudom, fellelhető-e még valahol a válasz ezekre a kérdésekre. Lehet, hogy csak úgy alkalom adódott. Találkoztak valahol, a szépreményű színészpalántáknak megtiszteltetés volt a nagy sztárral fényképezkedni, neki pedig ápolta imázsát a gyerekek társasága. Nem tudom. Lehet éppen, hogy mind a nyolcat személyesen ismerte. De azt teremtett lélek nem tudhatta, hogy a jobb szélen mosolygó hétéves kislány lesz a Színészkirálynő.
Azért érzem szimbolikus jelentőségűnek, mert ez bármelyik gyerekkel bekövetkezhet. Megörökítenek minket valami formában egy gyerek társaságában, aztán eltelik akárhány évtized, és a képmásunk felbukkan újra, mert rajta van a Jelentős Valaki, aki a mi időnkben – csak egy gyerek volt.
Csak.
Említettem már azt a kis csapat oroszt, akik ma viszontláthatják magukat abban a rajongók által előásott, jelentéktelen kis közlekedésbiztonsági oktatófilmben, ahol nagy Oroszország ámulva gyönyörködik Natasa Guszevában, aki akkor még nem volt Alisza Szeleznyova és még nem járt lehajtott fejjel az utcán. Vagy ott az a kis filmfelvétel, amin a fiatal pár meg a násznép kijön a templomból, az operatőrnek van még néhány méter filmje, hát fölnéz egy házra, s az egyik ablakban fölvesz egy nézelődő kislányt. Hogy kik voltak a fiatal pár – talán a nevüket lehet éppen tudni, mást nem sokat. De az irodalomtörténet és a holokausztkutatás kincsként őrzi az egyetlen fennmaradt mozgóképet Anne Frankról.
Vannak ilyenek. A nagy emberekről éppúgy készülnek fényképek – korunkban egyre több – gyerekként, mint azokról, akik aztán nem lesznek híresek. S persze gyerekkorukban még nem tudni róluk, melyikük lesz aztán világhírű énekes, agykutató, mérnök vagy sorozatgyilkos. Saját magunkról pedig azt nem tudhatjuk, hogy fél-egész század múlva nem azért fogják kézről kézre adni a strandon készült fotónkat, mert a szomszéd pokrócon ül, cumival a szájában, egy Jelentős Valaki.