Népvezér a családban

Föltették a kérdést, hogy ki a népvezér a családban, mivelhogy említettem az előző cikkben. Hát Ninda. És mivel ez Ninda karrierje szempontjából totálisan mellékvágány, egy évek óta tartó, de jelentéktelen epizód, ami semmi másra nem lesz jó, mint hogy megalapozza hírnevét – bár ezt még senki se tudja, csak én, úgyhogy legyetek szívesek nem elmondani nekik –, kivételesen elmesélem. Hátha tanulságos.
  Úgy kezdődött, hogy Åmmaĩt ÎÌdaṙa szerette volna őt megnyerni az ügyének. Ezért odautazott az Aulang Laipra, és beszéltek. Csakhogy ugyanekkor Sídiben megpuccsolták az elnököt, és egy tanácsadója éppen ott kért menedéket. Nem is találkoztak, de a sajtó megneszelte és felfújta az ügyet. Nindát az egész egyáltalán nem érdekelte. Közben Hiragi sorra indította a Ninda-pereket a szindor kormányszervek ellen, ami Nindát szintén nem érdekelte, nem is tudott róla, amíg Åmmaĩt nem értesült erről és össze nem ismertette őket. Ninda egyre többet szerepelt a szindor tömegkommunikációban, bár még „szint alatt”, de felkeltette egy folgri riporter figyelmét, aki felkereste Nindát és készített vele egy interjút. De az interjú nagyon nem úgy sült el, ahogy ő tervezte, mert Nindának semmiféle ismerete nem volt arról, hogyan kell interjút adni, és ez nem is érdekelte. Teljesen a feje tetejére állította az egészet, de ez már fontos lesz a jövő szempontjából, ezért ezt ugorjuk is át, maradjon annyi, hogy elkezdett beszélni Szindoriáról.
  Sokat és kendőzetlenül.
  Óriási botrány volt. Nem is magából az interjúból, hanem hogy tüntetők transzparenseire került a neve, erre megjelentek az ellentüntetők, Szindoria és a Testvériség eddig is feszült kapcsolata most már pattanásig feszült, és a Testvériség ilyenkor rettenetesen arrogáns. Ultimátumot adtak, aztán ukmukfukk lerövidítették a határidőt. A szindor kormánynak pedig esze ágában se volt feladni elnyomó, rasszista politikájának akár egy cseppjét is. Úgyhogy a Testvériség nem várt tovább.
  Nindát mindez továbbra sem érdekelte, éppen sinnarszési volt, hangin-fiengéni akart lenni, kórházba került, megfejtette egy világ problémáját, Kis Őrző lett belőle, aztán fengrát kezdett tanulni, szóval élte a normális Ninda-életét.
  Szindorián ezalatt egyre feszültebb lett a helyzet, Åmmaĩtnak egyre több lett a baja. Megpróbálták bűnbaknak megtenni a szúnik miatt, és Ninda neve egyre gyakrabban szerepelt. Míg aztán nem kisebb személyiség interjúvolta meg, mint Ḱeŷl Lỹŷkśůnaḩỳ, élő adásban. Megállapította, hogy Ninda – illetve ahogy ők ejtik, Nìïndà – akaratán kívül az ellenzék egy csoportjának élére állt.
  Erre Ninda egy ártatlan kérdéssel felrobbantotta a szindor tömegkommunikációt.
  – Mi az az ellenzék?
  Ez az interjú sem úgy sikerült, ahogy a riporter szerette volna. Ninda lerombolta a szindor ellenzéket, a szindor nemzeti önérzetet, mindent. És szó nélkül faképnél hagyta őket. Nem tisztelt semmit, nem is azért, mert önfejű lenne vagy beképzelt, hanem egyszerűen fogalma sincs, hogy neki itt valakit vagy valamit tisztelnie kellene. Nem volt mikor és hol megtanulnia, és már nem is fog neki sikerülni, mert tisztán látja, hogy ezekben az emberekben és intézményekben nincsen semmi tisztelnivaló.
  Azóta is intenzíven jelen van a szindor belpolitikában. Született egy jelszó: MÙRỸN. Ez elég durva szóval hülyét jelent, de rövidítés, az első betűje ugyanebből a szóból van, az utolsó pedig Ninda nevéből, és az egész együtt annyit tesz, hogy hülye az, aki nem hisz Nindának. Ninda ugyan ennek a cikknek a címével reagált, de ez is csak a kezdete volt egy újabb politikai botránysorozatnak. Alakult egy mozgalom is, ami már az ő nevét használja.
  Åmmaĩt pedig megkezdte tárgyalásait egy ellenzéki vezetővel, és kijelentette, hogy Ḱïyṙeànnak mennie kell. Ilyet kimondani szentségtörésszámba megy Szindorián. Még az ellenzék előtt is. A vezető az alkotmányra hivatkozott – Åmmaĩt pedig:
  – A szomszéd helyiségben üldögél egy öt és tíz éves, akit eddigi élete kilencvenöt százalékában folyamatosan bántalmaztak annak az alkotmánynak a nevében. Idehívjam? Megmagyarázza neki, hogy az helyes volt?
  Aztán Ḩaỳŷt is adott egy tévéinterjút, és ő is megszegett néhány tabut. Már az ő neve is transzparensekre került.
  De Nindát mindez továbbra sem érdekli. Folyamatosan fejlődik azzá, amivé egy nap lennie kell. Közben mellékesen letette az első dírvizsgát, már saját úldja van, és nemsokára hazaérnek a namindanra.
  De valójában nem ez a fontos. Még Szinensi is csak sejti, hogy mi a fontos.

– Te egy igazi saupu vagy. Még Angrolími is csak egy nagyon nagy tudós és nagyon bölcs ember, de nem saupu. Én nem vagyok semmi különös. Még dzsímiren se játszom szépen, mindig hamisra sikerül. Neked kellett először letenni a vizsgát.
  Ninda nevetett, átvette Âůtól a labdát és eldobta megint. A kirik nemrég rákaptak a labdázásra, ha eldobták nekik, egészen úgy szaladtak utána, mint egy kutya, aztán egy darabig játszottak vele, egymásnak dobálgatták, lökdösték, mielőtt visszahozták, hogy dobja el újra.
  – Dehogy vagyok én saupu. Például nem vándorolok faluról falura, hogy tudást töltsek az emberek fejébe, ahogy a régi saupuk tették.
  – Még elkezdheted. De nem ez a lényeg. A saupuk nem egyszerűen csak tudtak sok mindent, hanem bölcsek voltak. Teljesebb képük volt a világról, az emberekről, mindenről, és ezt a teljesebb képet a maga teljességében élték meg, függetlenül attól, hogy az egyes emberek, akikkel beszéltek, mennyit tudtak értelmezni belőle.
  Ninda rábámult a barátnőjére.
  – Ezt hol olvastad?
  – Sehol, ezt én mondom. Annak alapján, amilyennek téged látlak. Vegyünk egy példát. Téged belekevertek a szindoriai politikába, tízezrek figyelnek ott a szavadra, de lehet, hogy milliók, nem tudom. Mit csinál egy neri ilyen helyzetben? Szerintem a tömegek élére áll. Ha van valami igazi mondanivalója, ha tud valamit csakugyan tenni, hogy az országnak jobb legyen, akkor azért – ha meg nem tud, akkor népszónok lesz, aki hülyeségekkel szédíti az embereket, csak hogy ő lehessen a jasszanhauhau. Valójában saját magát is szédíti. A rajongás olyan kábítószer, ami elkábítja azt is, aki rajong, és azt is, akiért rajonganak. Hing-hing, ez jó gondolat, leírom lúmának. Te észre se veszed a rajongóidat. A politikáról meg az a véleményed, hogy inkább feküdjenek a fűbe és nézzék a felhőket, az hasznosabb. De amikor beszélsz velük, hát az aztán… vivivivi… Mintha… mintha az anyjuk lennél, tudod? Azzal a tévéssel is, aki folyton vigyorog, Keillel, tudom már a nevét, olyan vagy, mintha nem ő lenne az öregebb, hanem te, de legalább ötszáz évvel. Te tanítod és neveled az embereket. Ezért vagy te saupu.
  Ninda mosolygott.
  – Jaj, sien. Nem is szeretnélek, ha nem lennél ilyen bolond.
  – No tessék, ez is, ahogy ezt mondod. Mintha a pici lányod lennék. Tudod… tudod, ki vagy te?
  – Mégsem saupu?
  – De saupu is. Rájöttem. Van a Hífahauringdzsiben az a rész, amikor Gerrukí megérkezik a Hammá-hegységben az Idők Urához. Emlékszel?
  – Persze.
  – Hát olyan vagy te.
  – Mint Gerrukí? – kérdezte Ninda incselkedve.
  Szinensi föl se vette. Áhítatosan folytatta.
  – Te olyan vagy, mint az Idők Ura, sien. Aki kezében tartja a múltat és a jövendőt, ismeri a mindenség titkait […] Tudod mit? Angrolímitől kaptál már egy seurut. Tőlem is kapsz. Hogy is mondják ősi nyelven… igen, megvan, hiom. Te vagy Ninda Farrúnin-hiom-lian, aki kezében tartja az időt.
  – No, szépen fogok kinézni, ha hetesenként kapok valakitől egy seurut.
  – Te semmit sem veszel komolyan, te sengiri!

Úgyhogy most megyek és beleírom abba a névsorba az orosz nép egyik legnagyobb szellemi vezetőjének nevét.

»»»»»»