Motivace

A nyelvtanulásban kulcskérdés a motivace, méghozzá két rétegben. Kell egy végcél: miért akarom megtanulni a nyelvet? Az nem elég, hogy tetszik, ennél sokkal több kell. És kell egy pillanatnyi cél: miért akarom megtanulni az adott lecke anyagát, miért akarom elérni a könyv végét? Itt viszont nem elég, hogy ez kell a nyelv elsajátításához, csak akkor, ha ahhoz viszont óriási a motivace. Például azé a nagymamáé, akinek a gyereke kivándorolt Dél-Amerikába, s jött haza az unokákkal, akik nem tudtak magyarul, hát a nagymama villámgyorsan megtanult spanyolul. Ez motivace. Azazhogy motivación.
  Nekem azonban nincs esélyem ilyen unokákra (bár nemrég találkoztam egy rokonommal, aki egy kukkot se tud magyarul, de ő nem ér, mert semmilyen más nyelven se tud, még csak héthónapos), úgyhogy valahol másutt kell keresnem a motivacét.
  Az angol pontosan ezt mutatja. Gyerekkorom óta tanultam angolul, mindenféle könyvekből, még tanfolyamra is jártam, és nem tudtam semmit. Azt hiszem, a nyelvtudás minimumának azt tekinthetjük, ha a négy készség (írni, olvasni, beszélni, beszédet érteni) közül legalább az egyiken elboldogul az ember egyszerű mondatokkal, elemi szókincs és nyelvtan használatával, beszűkült tárgykörben. Aki ezt se tudja, az tényleg nem tud azon a nyelven – hát én tényleg nem tudtam angolul. Amikor a PC-korszak rákényszerített, akkor úgy-ahogy megtanultam programok helpjeit értelmezni, de például a segédigék nagy része rejtély maradt. Mígnem aztán húsz évvel ezelőtt megjött a motivace, illetve akkor éppen motivation: Montgomery három regénye a Gutenberg-terv anyagából, amiket én okvetlenül el akartam olvasni, fogtam hát egy rezidens szótárprogramot, írtam egy kényelmes könyvolvasó programot és nekiláttam. A harmadik kötet végére egész jól tudtam kanadaiul.
  Az eszperantó volt az, amihez nem kellett motivace, illetve akkor éppen motivacio. Az eszperantó maga szolgál erre a célra, ugyanis éppen eléggé érdekes ahhoz, hogy az embert lekösse arra az időre, amíg megtanulja. Szó se róla, a többi nyelv is tele van érdekes dolgokkal, de nincs az a nyelv, ami olyan érdekes lehetne, hogy évek hosszú során át meg-megújuló élményforrást jelentsen, ami miatt a tanuló nem adja fel, hanem tovább küzd. Ennyire az eszperantó sem érdekes, de nincs is rá szüksége, hiszen legfeljebb hetekre kell lekötnie a tanuló érdeklődését. Az eszperantót a hülye is megtanulja pár hét alatt, rólam vegyen példát az olvasó, én csak elég bárgyú vagyok és én is megtanultam.
  A portugált nem sorolom azok közé a nyelvek közé, amiket ismerek, mert nem ismerem, de kétségtelen, hogy ahhoz is volt motivação. A szanatóriumban történt, az angolai és mozambiki srácokkal, akik tökéletesen beszéltek portugálul, valamicskét franciául, angolul, spanyolul is, magyarul persze édeskeveset. A magyarok meg ugye kizárólag magyarul, kiabálva, mert akkor hátha megértik, meg németül, úgy szerencsére tudtak, és a nővérke meg tudta kérni az angolai srácot, hogy teszem azt tegyen máshová egy dobozt, bitte der Doboz der Székre odarakieren, ÉÉÉRTED?! Sajnos Angolában ez a perfekt németség hiánycikk, úgyhogy addig mondogattam nekik, hogy a fiúk nem süketek, csak nem tudnak magyarul, németül meg még úgy se, amíg megtanultam én. Jól megértettük egymást, s csak utólag állt össze, hogy amit én tanultam, az egy portugál alapú, magyarral, franciával és angollal dúsított pidgin volt, és rajtunk kívül sehol a világon nem értette senki. Azóta én is elfelejtettem, nyilván ők is, ez a nyelv kihalt.
  Portugálul tehát nem tudok, de ahhoz legalább volt motivação. A többihez a puszta nyelvi érdeklődésen kívül semmi, nem is tanultam meg egyiket se, volt finn, arab, francia, spanyol, lett, vietnami, kínai, japán, ír, walesi, albán, lengyel, orosz, lovári, kalaallisut, hettita, örmény, izlandi, máltai, romanid, volapük, baszk, újgörög meg persze cseh és szlovák is, hogy csak azokat soroljam, amikre emlékszem – mármint nem a nyelvekre, hanem hogy belekóstoltam valami könyvbe róluk. Sok mindent megtanultam, vannak nyelvtani jelenségek, amiket ismerek, vannak mondatok vagy legalább szavak, amiket megjegyeztem, például a kedvenc görög szavam az apohoritírion, egyszerűen muszáj őket megenni, olyan szépen tudják mondani, hogy vécé. (Ez valójában a többes genitívusza, a szó végi n nem kell oda, de én mondatba ágyazva láttam.) De semmi prothimía nem volt arra, hogy tanulni akarjak újgörögül, csak néha beleolvasok egy-egy könyvbe és valami megragad a fejemben, vagy nem. Például a bank az görögül trapéz: trápeza. Mindkét szó asztalt jelent, de a nemzetközi szó az olasz banco, pad átvétele, a pénzváltók padját jelenti (lásd angol bench), a görög pedig eredetileg háromlábú asztal volt, a tripod van benne, ebből lett asztal általában, amit mindmáig jelent, majd a pénzváltók asztala és bank. Csak közben a szót átvette egész Európa egy geometriai fogalom jelölésére – hiszen egy téglalap alakú asztalt trapéznak látunk, hacsak föl nem csimpaszkodunk a mennyezetre. Sok szóval van így az újgörög, még ógörög korában exportálta őket és elterjedtek az egész világon, de közben a görög nyelv is fejlődött és ezek a szavak ma mást jelentenek. Az újgörögben fizika az kéményseprő, logika pedig teherautó. De lehet, hogy nem.
  A finnhez se volt elég a motivaatio, pedig gyerek- és felnőtt fejjel egyaránt belekezdtem, de valahogy mintha minden szó egyforma lett volna, köznapi földi ember nem tud különbséget tenni nuori, vuori, suori, muori, ruori és kuori között, pedig nuori az fiatal, vuori az hegység, suori az egyenes melléknév valamelyik alakja, muori anyó, ruori hajókormány, kuori kéreg, de ez hagyján, a keltainen és kultainen típusú szavak viszik a pálmát, kilencbetűsek, tőszavak mindketten, semmi közük egymáshoz és egyetlen betűben térnek el egymástól – Lomb Kató német anyanyelvű tanítványa jut eszembe, aki akkor adta föl a magyart, amikor összeakadt azokkal a szavakkal, hogy megörül, megőrül, megőröl és megürül. Ja, keltainen sárgát jelent, kultainen pedig gyönyörűt, és ha huori meg juori nincsen is, van huora, ami kurvát jelent, és juoru, ami pletykát. Úgyhogy nem szeretném tudni, hogy mondják finnül, kurva (huora) kisanyám (nuori muori) egyenesen (suora) áll fakéreg (kuori) cipőben a hajókormánynál (ruori) a hegyen (vuori) és pletykál (juoru), lényeg, hogy nem tanultam meg finnül.
  A lovári az a nyelv, amit o motivācio nélkül tanultam és helyenként egész jól meg is értek, egy körülhatárolt tárgykörön belül, nevezetesen ha arról esik szó, hogy zhal e rāca po pāji, valamint anav tuke but somnakaj, muro shukār gāzho, merthogy én Kalyi Jag-dalszövegekből tanultam lováriul. A dalszövegek egyébként mindig nagyon jók nyelvtanulásra, tudom ajánlani a Sosban fachot vagy az Amhrán na gCupánt, de a Na m’agapász torát is. Apropó gael, ott lett volna némi spreagadh, nevezetesen Fiona Ní Chiarraigh, de hamar be kellett látnom, hogy az ő anyanyelvi tudásához én akkor is kevés leszek, ha éjt nappallá téve bőszen tanulok (miközben nem is lett volna tananyag hozzá), autentikus forrásokból kell beszereznem mindent, amit gaelül mond. A kilencvenes évek közepén ez még kicsit döcögve ment, gyakorlatilag közmondásokat és egyéb állandósult kifejezéseket használ, merthogy ezek voltak elérhetők a neten, aztán később már volt gael levelezőlista, ott kérdeztem. Megtanulni tizenvalahány év alatt sem sikerült semmit, még olvasni se, pedig negyven-ötven nyelven tudom aránylag helyesen kiejteni az írott szöveget anélkül, hogy bármit értenék belőle, hát a gael nincs köztük és nem is lesz, azt írják, fh’dhaoibhaeriúidheachtuíochdearraigh, és azt ejtik, hogy mú. De lehet, hogy gá.
  A kínainál eleve az írásjegyekre korlátoztam érdeklődésemet, ebből egy blogkönyv lett ebben a blogban jó néhány évvel ezelőtt, s ma is több tucat írásjegyet fölismerek, egy részüket leírni is tudom, netán a jelentésüket, ritkább esetben a kiejtésüket is tudom. De arra már nincs bennem dòngjī, hogy a nagyon trükkös kínai mondattannal is foglalkozzam. A kalaallisutból viszont az alaktant szeretem, csodálatos, hogy mindenre van egy képzőjük, toldalékuk vagy simuló szócskájuk, és használjákmi. Mi, az egy simuló szócska, azt jelenti, „valóban”, és bármihez csatolhatómi, például toquppaami „ő valóban megölte őt”. De ilyen rövid szavakat csak akkor használnak, ha kevés a mondandójuk, egyébként misissueqqissaarsinnaallutik az egy átlagosmi hosszúságú szó. A vietnami viszont éppen ellenkezőleg, a rövid szavakat szereti, hat betűnél hosszabb szó nem is fordulhat elő, én ötöt tudok, không azt jelenti, hogy nem. Ennél többet không tudtam megjegyezni.

De ideje rátérnem arra, amiért elkezdtem ezt a cikket. A motivace. Ez a szó már maga jó példa, amikor megnéztem, hogy mondják, meg voltam lepve, mert nekem a motivácia volt a logikus, de az biza szlovákul van. Vannak tehát különbségek, de rengetegszer előfordult, hogy cseh szavaknak rögtön tudtam a szlovák megfelelőjét és Vica verse, miközben a jelentésükről fogalmam se volt. Például a szlovák výsledok – cseh výsledek. Eredményt jelent, de ezt rövidesen úgyis elfelejtem. Úgyhogy nem tulajdonítok jelentőséget annak, hogy csehet vagy szlovákot tanulok, ha értem, értem, a többi nem számít (nepočítat). A lényeg a motivace. Motivace je vnitřní nebo vnější faktor nebo soubor faktorů vedoucí k energetizaci organismu. Világos? Nekem sem, egyelőre csak a latin szavakat értem benne, de arra nincs bennem valami haj de nagy motivace, hogy pont ezt a mondatot értsem. Illetve mégse, mert vedoucí výroby az gyártásvezető, és minimális szótárazással kiderül, hogy vnitřní az belső, vnější külső, soubor pedig csoport, ebből össze is áll a mondat, de – és most jön a trükk. Jelen pillanatban nem kutatom, hogy pontosan milyen szóalakot képez az u az organismu végén, az i az energetizaci végén, a k elöljárót is belevéve, azokban a mondatokban se végzek különösebb nyelvtani elemzést, amikre van vagy lesz motivace. Elég, ha annyi érteni mondat, hogy rézbőrű főnök eladni két ló sápadtarcú. Majd a szövegösszefüggésből kiderül, hogy ki adta el a lovakat kinek. És ha mindenáron az akar kijönni, hogy a sápadtarcút adták el a két lónak, akkor majd megnézem a nyelvtant. Addig nem. Ha letecká havárie v prostor Suchdola, akkor nem kutatom, hogy miért nem letecké havária és miért nem k prostori vagy na prostorách. Elfogadom a mondatokat olyanoknak, amilyenek, és nem kérdezem, hogy miért úgy mondják, legfeljebb egyes kivételes esetekben. Szintén csak kivételes esetekben használok könyvet, lehetőleg nem a Sipos–Benát, mert attól a falnak lehet menni, maximum a nyelvtani táblázatait. Nem fogok szótárfüzetet vezetni, mert amire emlékszem, arra emlékszem, amire nem, azt meg majd megnézem a neten. És nem végzek olyan gyakorlatokat, hogy „fordítsa csehre: Jancsi mosogat, Katika a császár, három kicsi kacsa ide-oda császkál”, mert ez dögunalmas (nudný), szó sincs róla, én ugyanis egyáltalán nem akarom tudni megértetni magamat csehül, az első fokozat tíz évében semmiképp sem. Nem esem kétségbe (zoufalství), ha mégis sikerül, de nem ez a cél, hanem hogy – őket megértsem. Egyszer majd Veronika Jandovát is, akinek egy szava sincs magyarra fordítva, ezért csak valamikor később következhet, pedig első ránézésre érzem, hogy egy igazi drámai hősnő (pravá dramatická hrdinka). Nem, előbb azok jönnek, akiket már ismerek magyarul, legelsőként alighanem Sova főorvos és a bori kórház, egyszerűen azért, mert Ladislav Chudík pontosan artikulált, szép orgánumánál jobb tanár akkor sem akad, ha nem is a cseh volt az anyanyelve. Ez már tényleg motivace, végignézni azt a remek sorozatot, minden kórházsorozat (nemocniční seriál) ősét, két nyelven egymás mellett, váltogatva, hogy kiderüljön, mit mondanak és az mit jelent, esetleg egy-egy szót megnézve a slovníkban is, de csak ha musí.
  Ez a módszer eléggé emlékeztet az immerziós nyelvtanulásra, amikor az ember elmegy a nyelvországba (jazyková země), mindenki azon a nyelven beszél körülötte, hát megtanulja, viszont hiányzik belőle az a szintű motivace, hogy ha az ember nem tanul elég gyorsan, akkor esetleg éhen vész vagy eladják két kecskéért. (A kecske finnül vuohi, csak még a korábbihoz. Finnül valószínűleg ötbetűs, sőt hosszabb szavakkal is jól lehet játszani azt a játékot, hogy kar – kár – kád – vád – vám – lám – láz – ráz – rág – vág – vég – vér – tér – tép – lép – lap – kap. Csehül aligha, mert minden szó különbözik.) De ekkora motivace nekem nem kell, nekem éppen elég motivace Veronika, egyszerűbben Nika, Lucie, az utca réme, a két apró čarodějka… ja igen, egy hete volt, valami egész mást kerestem a Youtube-on, de a jószág ugye kirak videókat azzal kapcsolatban, amiket korábban látott az ember, ezért törlök a historyból azonnal minden politikai tárgyú videót, ha egyszer-egyszer valamiért megnézek egyet, meg mindent, amire olyan videók jöhetnek relációban, amik nem valók gyerekszemeknek, mint például olyan kulcsszavakra, mint radioaktivitás. Vigyázni kell, mert egy hete pont a Cserenkov-sugárzás miatt néztem utána dolgoknak és ott volt ez a videó, ugyanez fordítva is lehetséges. Az volt a címe, Čarodějky z předměstí. Mindkét szó csak halványan rémlett, de az is elég volt, hogy rögtön összerakjam, Külvárosi boszorkányok, és én ismerek egy ilyen filmet. Jobban mondva nem ismerem, még a múlt században láttam és csak annyira emlékszem belőle, hogy gyerekek voltak benne, akik varázsolni tudtak, állatok is voltak meg jó nagy kavarodás. Čaroděj az varázsló, nőnemben čarodějka boszorkány, čarovat az varázsolni, píseň pedig dal, van neki egy remek főcímdala, meg is próbáltam kiszótárazni, valamicskét már megértettem belőle. Zdeněk Svěrák írta, rossz nem lehet. A Můj časszal is próbálkoztam, de még csak pár szó erejéig. A dalok egyébként is a nyelvtanuló barátai, anno cicmic volt angol nyelvtanfolyamomról leginkább gyerekdalokra emlékszem, meg itt föntebb is emlegettem különböző nyelvű dalokat.
  Szóval kváziimmerziós módszer, filmekkel. Ha egyszer megértem, hogy egyszerűbben Nika mit mond, elértem célomat. Akkor hatott a motivace.

»»»»»»