Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Mercédesz igazolványa (Pirítós)

2003. október 22.
  Mercédesz elmúlt tizennégy éves és nincsen neki személyi igazolványa – tudhattuk meg a Fókusz tegnapi adásából. A zuglói önkormányzat igazán sajnálja, de ők nincsenek erre berendezkedve.
  Mercédesz ugyanis halmozottan fogyatékos. Mozgássérült, látás-, hallás- és szellemi sérült. Másfél évet jósoltak neki, ehhez képest betöltötte a tizennégyet, és veszi magának a pimaszériát, hogy személyi igazolványt akarjon.
  Néha szörnyű, hogy emberek mikre képesek. E sorok írója sem tud hová lenni elkeseredésében, amit szegény kis hányatott helyzetű, megviselt zuglói önkormányzat sorsa fölött borongva érez. Még ilyenekkel is kell szegénykéknek foglalkozniuk! Borzasztó. Persze jó, hát mit lehessen tenni, ha nem lehet a gyereket behozni, hát nem lehet, keressen az anyuka fényképészt, aki kimegy házhoz, kattint, és a probléma meg van oldva.
  Ugyanis, hogy egyik szavamat a másikba ne öltsem, alapjában véve minden rendben volna, a zuglói önkormányzat boldogan és örömest adna Mercédesznek igazolványt, ahogy lakcímkártyát is már adott, de a fénykép, a fénykép! A személyi igazolványra fénykép kell. Ki fényképezze le Mercédeszt?
  Anyuka elment fényképészhez, aki közölte, hogy ő boldogan és örömest, tizenötezer forintért. Ennyi pénzért anyuka inkább mégse kattintatna. Akkor ki fényképezze le Mercédeszt?
  E sorok írója abban a szerencsés helyzetben van, hogy meg tudja oldani anyuka problémáját, éspedig anélkül, hogy további kiadást igénylő feladatokat állítana elé, mint például egy pár ezer forintos eldobható fényképezőgép megvásárlását, avagy azt, hogy ballagjon át a szomszédhoz és kérjen kölcsön egy fényképezőgépet. Nem. Szükségtelen. Mercédeszt már lefényképezték, enélkül e sorok írója sem láthatta volna. A Fókusz stábja odament Mercédesz szobácskájába és filmre vette őt. Nincs más hátra, mint kiválasztani egy jelenetet, ahol Mercédesz premier plánban, teljes fejileg látható, nyissz, és kimásolni a képet floppyra. Egy tévéstúdióban az ilyesmi percek kérdése. Most már az önkormányzatnak se kell kiküldenie senkit, hogy ellenőrizze, csakugyan Mercédesz látható-e a felvételen. Az egész ország látta.
  Amiatt pedig ne tessenek aggódni, hogy az önkormányzatnak nem fog megfelelni a floppyn kapott fotográfia. Először is ha nem vették a fáradságot sajátlag lefényképezni, akkor most már ne ugráljanak. Másodszor pedig e sorok írójának is úgy van személyi igazolványa, hogy egy egészen más célra készült fényképet beszkenneltetett, floppyra tette és elküldte az önkormányzatnak egy reklámszatyorban.
  Ezennel felelősségileg tanúsíttatik.
  

Láng Attila D.

»»»»»»