Megint kettős állampolgárok

Markó Béla kifejtette, hogy ők továbbra is kettős állampolgárságot akarnak a határon túli magyaroknak. Nekem erről momentán három gondolatom van.
  1. Bármely határon túli magyar bármikor megkaphatja a magyar állampolgárságot. Tessék idejönni, letelepedni, adót fizetni, mint mindenki más. De aki máshol él, máshol fizet adót, az legyen máshol állampolgár. Itt ne! Ez az ország nem arra van berendezkedve, hogy kötelességek nélküli jogokat biztosítson embermillióknak.
  2. Ha viszont otthon maradnak és mégis állampolgárságot akarnak, akkor Markó Béla legyen szíves elmagyarázni nekem, hogy miért akarja egy olyan ország állampolgárságát, amelynek népét semmibe veszi. Mert Magyarország népe 2004-ben kifejezésre juttatta, hogy nem óhajt állampolgárságot adni a határon túli magyaroknak. Nekem ez nem jön össze. Vagy felnőtt, értelmes embereknek tekintjük Magyarország választópolgárait, és akkor elfogadjuk a döntésüket, ugyanis Magyarországon demokrácia van és a nép dönt – vagy pedig nem tekintjük őket azoknak, de akkor egyből meg se kérdezzük őket. Amikor Markó Béláék megszavaztatták a magyar választópolgárokat, ezzel a lépésükkel azt fejezték ki, hogy a magyar népet döntésképes embercsoportnak tekintik. Az, hogy ennek ellenére ránk óhajtják erőltetni az akaratukat, rendkívül rosszul esik olyan emberektől, akik még jól emlékeznek a Ceauşescu-rendszerre. Ott is dönthetett a nép, csak ez senkit nem érdekelt.
  Magyarország népének nem magától jutott eszébe Markó Béla és társainak óhajairól szavazni, ők kényszerítették rá, hogy véleményt mondjon, és nem Markó Béla vagy a határon túli magyarok összessége állta a kétmilliárd forintos számlát, hanem Magyarország népe. Ha ezek után Markó Béla bejelenti (nem most jelentette be először, már sokszor elismételte a népszavazás óta), hogy ő akkor is követeli a magyar államtól azt, amit a magyar államnak hatalmat adó magyar nép egyszer már kerek perec megtiltott, akkor az a minimum, hogy ezek után se Markó Béla, se a többi határon túli magyar nem jön Magyarországra, mert persona non grata lesz, és persze minimálisan tessék befizetni a fölöslegesen megtartott népszavazás költségeit az államkasszába. Markó Béla tartozik az államkasszának kétmilliárd forinttal, ebből minden egyes magyar állampolgárra kétszáz forint jut. Akinek ekkora adóssága van, az ne követelőzzön.
  3. Majd ha én, aki magyar állampolgár vagyok, egyenrangú leszek a többi magyar állampolgárral, akkor Markó Béla követelőzéseit is más szemmel fogom nézni. De amíg nekem és még százezreknek nincsen jogunk mindazon dolgokhoz, amikhez a többi kilencmillió-akárhánynak, addig a kettős állampolgárság kérdését csak úgy tudom felfogni, hogy legközelebb arany vécécsészét követelnek. Mert nekik az is jár, nekik minden jár, nekünk meg nem jár semmi.
  (Tisztelettel kérek mindenkit, hogy a fajmagyar acsarkodásoktól kíméljenek, nemkülönben a drámai hangvételű kardba dőlésektől: „Úristen! Hát te nem érzel SORSKÖZÖSSÉGET a határon túli MAGYAROKKAL?!” Az ilyen levelekre automatikusan az a válasz, hogy azokkal érzek sorsközösséget, akik sorsközösséget éreznek velem, és ez nem csoportosan, hanem egyénenként értendő. Ha egy határon túli magyar sorsközösséget érez velem, akkor én is sorsközösséget érzek ővele. A többivel nem. Ugyanez a helyzet a határon belüli magyarokkal, valamint a határ mindkét oldalán élő nem magyarokkal. Eddig még senki se adta tanújelét, hogy sorsközösséget érezne velem. Hát ne várják tőlem se.)
  A sorsközösség fogalmát a topic következő bejegyzésében pontosabban definiálom. Eszerint a „sorsközösséget érezni” kifejezés képtelenség, mert az egy objektív tény, nem szubjektív érzelem.

»»»»»»