Meghalt Pozsgay Imre
Sose írtam nekrológot politikusról, de rácsábítottak, hogy mégis tegyem meg, úgyhogy el is fogom bliccelni. Magáról Pozsgayról – mit írjak? Amit tett és amiről ismert volt, azt mind leírták százszor; most, hogy meghalt, még ezerszer le fogják írni. Semmi kedvem végigkutatni, hogy milyen tisztségeket töltött be, amik többségének amúgy se volt sok értelme, régen főkamarás volt meg királyi főpecsétőr, később lett a Központi Bizottság Végrehajtó Bizottságának titkára, de mind arról szól, hogy vannak emberek, akik nem bírják ki, ha csak úgy szimplán van egy nevük, muszáj mindenfélét odabiggyeszteni mögé. Csak úgy simán fölnyalni a nagy pénzt unalmas. Vagy mit tudom én, mi a baj vele, sose voltak se címeim, se pénzem.
Arról sem írok, hogy Gyurica órásmesternek megint igaza volt, mert hát minek, ezt is mindenki tudja. A Tomóceusz Katatikik és a szolgáik is meghalnak egyszer. Pozsgay kiszolgálta Kádárt, kiszolgálta Orbánt, de meghalt, ahogy közel harminc évvel korábban Kádár is meghalt, és ahogy az Etyeki-dombság Géniuszát is elragadja majd egyszer az aranyszárnyú turul, nyergében Csaba királyfival (vagy ki tudja, hova kalandozik még addig a legendárium).
A kisebb-nagyobb Tomóceusz Katatikiknek és főembereiknek néha alkalmuk van átgondolni, hogy volt-e értelme annak szentelni az életüket, aminek. Hitlernek például lett volna, de nem tette; főemberei közül Göbbelsről tudom konkrétan, hogy ő sem, mind a síriglen hűséges volt és rendíthetetlen. Ami amúgy a privát magánügye lett volna, ha nem gyilkolja meg emiatt a gyerekeit. Sztálinról sose fogjuk megtudni, hogy amikor magatehetetlenül feküdt, volt-e annyira öntudatánál, hogy megbánja legalább azt az egy döntését, hogy senki nem léphet a szobájába és nem veheti észre, hogy a nagy tanító agyvérezve van.
Mit tudom én, hogy Pozsgaynak hogyan teltek utolsó órái vagy hónapjai, belátta-e, hogy a két Kádár közül legalább az egyiket nem kellett volna szolgálni, vagy azt legalább, hogy Orbán nem új vezető, csak Kádár tulkuja – de voltaképpen nem mindegy? Akkor talán nem hal meg?
Soha egyetlen ilyen rézevő fővezér nem fogja belátni, hogy azért születtünk, hogy éljünk, és azzal az idővel, amit mások megnyomorításával töltünk, magunkat is megrövidítjük. Akkor nem mennének rézevő fővezérnek, mert belátnák, hogy érdekesebb dolog is van annál, mint állni a dísztribünön a kurva hidegben és nézni, amint elvonulnak a csapatok, egyszerre csattannak a bakancsok, egyszerre lendülnek a tisztelgő kezek, egyszerre kívánják az egész hajcihőt velünk együtt a picsába. Persze mit tudom én, lehet, hogy Pozsgay sose állt semmilyen dísztribünön, egy nekrológhoz össze kell keresni mindenféle adatot, de én nem keresgélek semmit, mert ez nem nekrológ. Mit írnék nekrológot egy Pozsgay Imréről? Lehet, hogy a kormány fogja temetni, katonai dísztiszteletparádé, sortűz, nyársaltjancsik koszorúval, és akkor mi van? Kormánytemetés, nagy kaland. Astrid Lindgren temetésén ott volt az egész királyi család és a miniszterelnök, minden díszkatonai díszugrálás nélkül a lehető legközelebb került egy állami temetéshez, de jobb lenne nemzeti temetésnek nevezni. Akit egy ország szeret, az ilyet kap. Victor Hugo temetésére kétmillió ember ment el, Édith Piaf temetésén megállt Párizs forgalma. Pozsgay? Meghalt, eltemetik, kész, a jövő héten a kutya nem fog emlékezni rá, mármint a családján kívül. Onnan tudom, hogy már évtizedek óta nem emlékszik rá a kutya se, pedig mostanáig életben volt, sőt tevékenykedett. Valami politikus a pártállami időkből, miniszter vagy pártfunkci, ki tudja. Ki tartja ezeket számon? Hát ki volt Paksi József meg Lipták Lajos, azon kívül, hogy gyerekkoromban két utcanév Újpesten? Paksi kvázi nem volt senki, annak alapján, amit a Wikipédiában találtam róla, Perényi Zsigmondot, az utca jelenlegi névadóját meg még azonosítani se lehet, kilencen vannak ezen a néven. Szóval az is mindegy, hogy melyik rezsim nevez el utcát az emberről, ettől még nem fognak emlékezni rá, ha egyébként nem tennék. Ezért fölösleges bármit elnevezni ismeretlen emberekről (lásd még Moldova kalandját Erka Gyulával). Ismertekről meg azért fölösleges, mert úgyis emlékezni fognak rájuk. Egyáltalán nem kellene elnevezni semmit emberekről. (Jó, Alisza Szeleznyova lehet kivétel.)
Pozsgay? Tökmindegy, hogy elneveznek-e róla bármit is. Az ország rég elfelejtette, a politikáriusok nem számítanak, egyébként ők is elfelejtik pillanat alatt. Ezért nem írtam nekrológot. Minek? Kritikát sem írtam az életművéről. Azt is minek? A lapoknál persze vannak emberek, akiket azért fizetnek, hogy másoljanak össze pár bekezdést a lexikonokból, ők ezt majd megteszik, de cikket Pozsgayról – minek? Kiről?
Ezért nem írtam róla semmit, ez a cikk nem is létezik, az olvasó csak egy lepke, aki engem álmodik.
Persze nyugodjék, meg minden.
A cikk a Huppán is megjelent.