Mesefilmet én nem nézek, úgyhogy nem derült volna ki, ha Gabi nem lenne rákattanva a Grimm-mesékre, Youtube-on, és ma a mellékelt példány volt soron.
S azt figyeltem meg, hogy Koller Virág szinkronban egész jó. Lehet, hogy nem egy Zsigmond Tamara, hogy ennél a filmnél maradjak, a régi gárdából, aki eszmélése óta szinkronizál és még játszott Tolnay Klárival. De jó. Szépen játszik, rendesen beszél, nem nyávog. Amit a Barátok köztben művel, azt azért műveli, mert ott azt kell művelni. Sose feledjük, hogy abban még Venczel Vera is szörnyű volt, talán azért egy fokkal mégis kevésbé, mert ő Venczel Vera.
Ez pedig jó hír és rossz is. Jó, mert eszerint Koller Virág tud színjátszani, csak történetesen én a Barátok köztből ismerem, ahol erre pont szigorú tilalom van; eszerint bármelyikük tudhat színjátszani, és lehet még akár egyszer megint színészet ebben az országban. És rossz, mert nem csinálják. Barátokköztölnek helyette, meg hasonló színvonalú szuperprodukciókat csinálnak tonnaszámra. És mert az lehet, hogy Várkonyi Andrásnak vagy Rékasi Károlynak, akik már felnőtt, érett színészként vágtak ebbe bele, ez csak egy kis időtöltés meg pénzkereset, nem probléma, de Koller Virágnak és gyerektársainak ez tölti ki azokat az éveit, amikor színésszé kellene érniük. Menni fog? Ezzel? Nem az a kérdés, hogy mellette még mit csinálnak, Koller Virágnak tizenhárom éves korára szép nagy filmográfiája van, hanem hogy ezt is csinálják. Szerencsére aránylag keveset vannak színen, és lehet sejteni, hogy egypercnyi látható szereplésre őnáluk hány perc próba jut, szóval talán kevésbé terheli le őket, mint egy valódi tévésorozat. Most még. De ha előléptetnék a figurámat központi szereplővé, én iszkolnék. Kimennék hajat mosni, és mire visszajövök, már valaki más jönne be helyettem, Lindukának a harmadik arca ment el végül Peruba, mert már senki se bírta elviselni.
A mellékelt filmből az derül ki, hogy Koller Virág énekelni is tud. Remélhetőleg a Barátok köztben soha nem kell neki.