Legóbéka
Két nappal azután, hogy meghalt Krisz, visszarendeztük az ágyát úgy, ahogy akkor volt, amikor még jó volt minden. Az utolsó hónapokban sok mindent át kellett alakítani, a matrac alá takarókat tettünk, hogy más szögben álljon, a régi párnáját kicseréltük egy összehajtogatott pokrócra, aztán már kupacot építettünk párnákból, mert csak úgy tudott valamicskét aludni – de ez mind az utolsó, legrosszabb időszakhoz kötődik, tehát visszaalakítottuk a korábbira. Nem a jóval korábbira, amikor még a gyerekkori ágyát használta, egészen két évvel ezelőttig, az ágyat nem cseréltük vissza, és a szobát se rendeztük vissza, ámbár a jelenlegi állapot csak szeptember óta volt, de szerettük így, és már jóval korábban is lehetett volna így csinálni.
És tegnapelőtt hazahoztam a legóbékát. Nem tudom, hogy mikor csináltam neki. A legó nálunk érdekes történet. Kriszéknek nem telt legóra gyerekkorukban, csak hírből ismerték. Én valamikor 2005 körül kitaláltam, hogy a Dudormesét jó lenne illusztrált változatban is megcsinálni, ez olyan könyv, amibe kívánkoznak az illusztrációk. Dolgozni kezdtem rajta, így sokat beszéltünk legóról – mindegyik munkámról sokat beszéltünk –, és egyszer, amikor valami üzletben jártunk, vettünk két kicsi készletet.
Zsolt beleszeretett a legóba, ami nagy dolog, mert akkoriban semmilyen kedvtelése nem volt. A következő években többször vettünk legót, főleg a Vaterán. Zsolt fantasztikusan értett a mechanikához, és sokféle bonyolult gépezetet gondolt ki, amiket persze nem tudott megépíteni, mert sose lettek meg a szükséges elemei.
Miután Zsolt meghalt, Kriszt a legó elkezdte Zsoltra emlékeztetni és pánikreakciókat eredményezett. Egy idő után az áruházi katalógusokban át kellett lapoznom a legós oldalt, a Corában is elkerülte azokat a polcokat. A legós weboldalakat is elkerültem, ha látta a monitort, a LAttilaD.org legórovata is ezért lett ennyire nyúlfarknyi, alig pár cikkel. Meg persze az illusztrált Dudormese is félbemaradt. És minden legót betettünk Zsolt szobájában az egyik sarokba, a legóbékát is, amit valamikor csináltam Krisznek. Pedig az egy darabig még itt volt a polcon. Hát most visszahoztam.
Rendes építési leírást nem tudtam csinálni, mert az MLCAD és a LeoCAD is összeomlott, de lefényképeztem és rajzolok máshogy.
A rajzokon nem látszik, hogy kell összeilleszteni, de a fénykép segítségével követhető.
Krisz maga nagyon keveset legózott, nehezen tudta összenyomni az elemeket, de szerette nézni, ahogy Zsolttal dolgozgatunk valamin. Most egy kis zacskó legót is tettem az ágyára, egy csomó más holmi mellé. Azóta mindig tele van az ágya, ráraktam a szkennert, könyveket, fényképalbumot, mindenfélét, mert azt nem tudnám elviselni, hogy egy üres ágy legyen mellettem. Viszont sokszor voltak olyan délutánjaink, amikor órákon át dolgoztunk valamin, Krisz az ágyán ült, az asztalára támaszkodva, és mindenféle holmik voltak körülötte, amik kellettek a munkához. Én is dolgoztam valamin a számítógépen, közben neki segítettem, és minden tele volt holmiakkal. Aztán este – ez nagyon tetszett neki – pillanatok alatt mindent eltüntettem az ágyról, és lehetett vacsorázni, lefeküdni. Most egy kicsit erre hasonlít ez a telepakolt ágy.