Láng Júlia Dávid

Szépen vagyunk öltözve, csillog a hajunk.   Gondolhatod, erre most is adunk.   A város felett éppen Júlia lebeg,   ámuldozunk és mint annyi mindent, ezt sem értjük!      Nincs semmi baj, nem is kérdezősködünk.   Ha lebeg, hát lebeg, nagy dolog, mi is jövünk.   Hátrébb megyünk, innen nekifuthatunk,   próbálkozunk, vajon éppen nekünk mért ne menne?      Júlia nem volt erős vagy több minálunk.   Júlia nem volt se jó, se szép.   Most Júlia nem akar a földön járni,   fölszállt inkább a fejünk fölé!      Próbálkozunk, kézzel-lábbal csapkodunk.   Úgy verdesünk, hogy már jobban nem tudunk.   A város felett még mindig Júlia lebeg,   szép könnyedén, ahogy szombat délben szállni illik!      Júlia nem volt erős vagy több minálunk.   Júlia nem volt se jó, se szép.   Most Júlia nem akar a földön járni,   fölszállt inkább a fejünk fölé!      Nem megy, tudom, de ha már szállni nem lehet,   megmozgatunk itt lent minden követ.   Célozgatunk, egyszer még eltalálhatunk.   Júlia kedves, jobb lesz önmagadtól földet érni!      Júlia nem volt erős vagy több minálunk.   Júlia nem volt se jó, se szép.   Most Júlia nem akar a földön járni,   fölszállt inkább a fejünk fölé!      Julie wollt nicht zu dir wie sagen,   Julie wollt nicht so bald heim,   Julie würdest herzlich nach Hafen   Julie Spitze sollen Nacht!

Most éppen arról jutott eszembe ez a szám, hogy rátaláltunk egy régi kacatos fiókban, de amúgy néha eszembe jut, amikor énekelgetik nekünk. Szokták, bár nem tudnak róla, hogy ezt teszik – és még kevésbé, hogy hiába. Sose találnak el. Már Athos is megmondta, hogy a polgár rosszul céloz, és őt se találták el.
  Mindig szerettem Júlia lenni. Az ember fölszáll a többiek feje fölé, és ott jól érzi magát. Tök egyszerű. És lehet nézni, amint a többiek odalentről fölbámulnak, egymásnak mutogatnak, csodálkoznak. Aztán hátrébb mennek, innen nekifuthatnak, próbálkoznak, vajon éppen nekik mért ne menne, óóó…
  Én nem vagyok erős vagy több őnáluk, én nem vagyok se jó, se szép. Azazhogy több csak annyival vagyok náluk, hogy én fölszálltam, ők meg csak próbálkoznak, kézzel-lábbal csapkodnak. Úgy verdesnek, hogy már jobban nem tudnak. Én meg csak lebegek a város fölött, szép könnyedén, ahogy szombat délben szállni illik, óóó…
  Aztán persze rájönnek, hogy nem megy, de ha már szállni nem lehet, megmozgatnak ott lent minden követ. Célozgatnak, s azt hiszik, egyszer még eltalálhatnak. Szerintük jobb lenne önmagamtól földet érni, óóó…

Annyiszor félreértelmezték már ezt a dalt, hogy csoda. Pedig kristálytiszta és világos. Ez talán az utolsó ismert magyar politikai dal. (Éles István Mikola-paródiája és az MSZP választási dalocskája hamar feledésbe merült.) Nekem persze főként azért ilyen világos, mert Júlia szoktam lenni.
  Nem, a lebegés nem kábítószermámort jelent. Tetszik emlékezni, mit kérdeztek a fensőbbséges öregek, amikor már nem lehetett megakadályozni egy Illés-koncertet: „De ugye nem fognak vadulni?” És mit feleltek? „Nem. Zenélni fogunk.” Húsz év múlva az ő generációjuk nézett fensőbbségesen a Napoleon Boulevard-ra, és lehet tippelni, hogy lesz tovább. Szóval attól, hogy valaki később született, még nem drogos, ahogy tizenhat évvel korábban a Ringasd el magad se azt jelentette, hogy drogozz be.
  A lebegés azt se jelenti, hogy Júlia lenéz mindenkit, ezért jogos felháborodásukban megdobálják. Persze Júliának megvan a véleménye azokról odalent, de nem ezért dobálják, hanem mert neki sikerült valami, ami nekik nem. Ezt jelenti a lebegés. „A földön járni” egy képes kifejezés, tessék beírni a gugliba. Én beírtam, első találatnak kaptam egy egyéves cikket arról, hogy Lajtai Kati a földön jár, de a lelkében romantikus. Hát Júlia meg nem jár a földön, vagyis álmokat kerget. Csakhogy szemlátomást el is éri őket, és ez az, ami a többieket felbőszíti. Aki szokatlan dologgal próbálkozik és hiába, az szánalmas. Aki sikeresen, az dühítő. Miért pont neki sikerült? Talán ő több minálunk?

No, hát ilyen Júlia szoktunk mi is lenni. Például amikor megelégeltük, hogy állandóan csuklóztatnak a bankomnál, és szót emeltünk. Mit kaptunk azoktól, akiket ugyanígy csuklóztatnak, legfeljebb nem a hangjuk miatt? Köveket. Ezek nem jelennek meg itt a LAttilaD.orgon, mert a bizonyos színvonal alatti hozzászólásokat kimoderálom, de azért a kövek jönni szoktak. Persze nem gond, mert Athos megmondta, hogy a polgár rosszul céloz: úgyse találnak el. S tényleg nem.
  A legtöbb követ persze a mozgiktól kapjuk, akik rettegnek attól, hogy egy közülük valónak sikerülhet valami, és ha az egyik csak egy centivel följebb emelkedik, már ordítoznak és dobálóznak. Aztán amikor látják, hogy a kövek félútról visszaesnek a fejükre, már csak annyi telik tőlük, hogy értelmetlenségeket hablatyolnak összevissza.
  Nekem ezt jelenti a dal végén a német nyelvű halandzsa.

»»»»»»