Kütyük a güzüknek

A hetvenes évek elején, az integrált áramkörök feltalálásával döbbenetes változás következett be a számítógépek soraiban, aminek következményeit akkor még senki nem látta előre. A híres számítástechnikai idézetek sorában mindig felbukkan Ken Olson, a Digital Equipment elnök-alapítójának mondata: „Semmi értelme, hogy bárki számítógépet akarjon az otthonába.”
  Olson ezt a nagy bölcsességet 1977-ben mondta, amikor egy ideje bizony már terjedtek az otthonra való számítógépek. Senki sem tudja, kinek jutott először eszébe a bombaüzlet. Sok százezer dolláros számítógépek helyett, amikből jó esetben el lehet adni pár tucatot – gyártsunk pár száz dolláros számítógépeket, és adjunk el belőlük rengeteget!
  Olcsó gépnek nem volt mindig híg a leve. Először azzal kísérleteztek, hogy mindent beleépítsenek a gépbe: processzort, memóriát, ki- és bemeneti perifériákat.

Nehéz megmondani, hogy melyik volt az első. Sorozatom előző részében azt írtam, hogy 1973-ban jelent meg az első mikroszámítógép, de időközben találtam 1971-ben gyártott gépet is.Jobbra látható a Kenbak–1 gép, amelyet még 1970-ben terveztek és a következő évben kezdtek árusítani 750 dollárért. Ennek még nem volt mikroprocesszora, TTL-ekkel (tranzisztor–tranzisztor logika) működött. 256 byte memóriája volt és az elején levő gombokkal lehetett programozni. A válaszokat a gombok fölött levő lámpákkal jelezte.
  Ilyen küllemű gép jó néhány volt ebben az időben. A leghíresebb közülük az Altair, amin 1975-ben egy Bill Gates nevű fiatalember programozgatott, és még sejtelme se volt róla, hogy a világ leggazdagabb embere lesz belőle, és a számítástechnika egyik legismertebb szereplője.
  Az Altair egy csillag neve, és azért adta nevét a számítógépnek, mert a Star Trek éppen futó epizódjában az Enterprise űrhajó erre a csillagra látogatott, amikor a Popular Electronics magazin szerkesztője megkérdezte a kislányát, mi legyen a számítógép neve. A gépnek már volt mikroprocesszora és – a 680-as típusnak – egy egész kilobyte memóriája. De persze bővíthető volt. Háromszáz dollárba került kit gyanánt – akkoriban gyakran árulták így a gépeket, az összes alkatrészt megkapta az ember egy összerakási útmutatóval, és összerakhatta magának. De százhúsz dollár felárral meg lehetett venni összerakva is.

Az akkori számítástechnikusoknak igazán nem jelentett gondot összerakni egy számítógépet: güzük voltak. Ebben az értelemben ez nem pontosan olyan embert jelent, aki sokat dolgozik, ámbár a güzük sokat dolgoztak. De olyasvalamin, amit a körülöttük levő világ nem értett és nemigen fogadott el. Azokban az évtizedekben sokfelé akadtak fura srácok, akik egy garázsban vagy padlásszobában bütyköltek valamit, és az idősebbek megbotránkozva néztek a külsejükre. Amit bütyköltek, az néha hangot adott – belőlük lettek a Beatlesek. Néha pedig számok voltak benne – belőlük lett Bill Gates és a többiek.
  Ezen az 1978-as fotón a Microsoft alapító csapata látható, egyetlen nyakkendő nélkül, de annál több szakállal. Ma másképpen néznek ki – Paul Allen például azóta leborotválta a szakállát, amint a róla szóló Wikipédia-cikken látható.
  A változásnak szimbólumértéke van. Mondhatnánk, ki ért rá 1978-ban leborotválni a szakállát, amikor meg kellett írnia egy BASIC programnyelvet a semmiből? Mondhatnánk, de ez persze túlzás, hiszen Gatesnek se volt szakálla, pedig saját állítása szerint mindmáig fejből tudja annak a hetvenes években írt BASIC-értelmezőnek a kódját. Mégis tény, hogy az akkori güzüket leginkább szakállal vagy szemüveggel, esetleg mindkettővel lehet elképzelni. Sőt a maiakat is.
  De most nem a güzükről mesélünk, hanem a kütyükről. A güzük életének fontos része volt, hogy olvasták a szaklapokat – egyre több jelent meg – és mindig tudták, mikor jelenik meg valami érdekes, új kütyü.

Például az MCM/70-es 1974-ben, aminek már valódi billentyűzete volt. A képen a billentyűzet fölött két kazettás magnó látható, fönt pedig a képernyő, egyetlen sor, egyszínű kiírás, beépítve. Nem volt szükség monitorra, nagyon praktikus. Viszont a gép kilenc kilót azért megnyomott.
  A billentyűzetről nem tudtam közelképet szerezni, csak rajzot; nagyon érdekes, a gombok felső része tele van bizarr jelekkel, a gép ugyanis APL nyelven tudott, ez a nyelv pedig faramuci jelkészletéről ismeretes. (Szereztem az olvasónak egy APL nyelvű példaprogramot: Címe Az élet értelme, és fogalmam sincs, mire szolgál. És persze nem tudom, hogy MCM/70-es gépen is működött-e.)
  Már 1975-ben megjelent az első valódi színes képernyőjű számítógép, még ha kissé kezdetleges is. Compucolor 1-nek hívták, és 160-szor 192 képpontot tudott befesteni nyolcféle színre. Mindehhez volt nyolc kilobyte memóriája, amit 24-re lehetett bővíteni, és plusz nyolc kilobyte videómemóriája. Valamint szép tarkabarka billentyűzete, amiről mutatok egy képet, sajnos csak rajzot, ráadásul egy másik változatról. A gépnek volt fényceruzája és szalagos háttértára is, amik akkor nagyszerű dolognak számítottak.
  Az évszázad játékgépe lehetett volna. De még két évvel később is 2750 dollárba került!
  Eltűnt az ismeretlenségben.

A Compucolor megelőzte korát. 1975-ben a güzüknek még csak az a rétege létezett, akik nem sokat adtak a gyönyörű megjelenésre, nem izgalmas játékprogramokra vágytak, hanem programozni akartak, és az izgalmat programozói feladatok megoldásában keresték. Ők az olyan gépeket tudták értékelni, mint a KIM–1, a „meztelen” számítógépek egyik szép példánya. Akárcsak a Kenbakon és az Altairon, közvetlenül a processzort programozták annak anyanyelvén: számokkal. Csak itt komplett számjegybillentyűzet volt hozzá. Kimenetként hat számjegyet tudott ábrázolni a gép, illetve a számábrázolásra szolgáló LCD-szegmensek bármelyikét külön bekapcsolta.
  A KIM gyártója egy MOS nevű cég, amelyet hamarosan felvásárolt a Commodore, és chipek gyártására használta. A Commodore gépekben híres-nevezetessé váló chipek mind a Commodore MOS nevet viselték.

De ott még nem tartunk. 1976-nál tartunk csupán, amikor színre lépett a következő két güzü: Steve Wozniak és Steve Jobs. Jobsé volt a számítástechnika történetének első híres garázsa: itt készült első számítógépük. Nélkülözhető ingóságaikat pénzzé téve összeszedtek ezerháromszáz dollárt és nekiláttak számítógépet építeni. A gép az Apple 1 nevet kapta a két barát által alapított cég után.
  Ugyanazt a MOS 6502-es processzort használta, mint a KIM. Nyolc kilobyte memóriája volt, nem tudott se grafikát, se színeket, és nem volt se doboza, se billentyűzete. Azt külön lehetett rátenni. 666 dolláros árával nem is lett népszerű, már a következő évben megszüntették a gyártását.
  Sokan próbálkoztak akkoriban számítógépgyártással, és sok népszerű gép született. De a népszerűség csak annyit jelentett, hogy több güzü veszi meg az egyik gépet, mint a másikat. Azt a számítógépet, ami az emberek tömegeihez jut el, 1976-ban megálmodni sem tudták. Pedig ezt szerette volna akkor már mindenki, aki számítógépet fabrikált. A korábbi zenehasonlatot folytatva: rengeteg együttes és előadó készült, gyakorolt, de ekkor még nem akadt olyan, aki kisebb koncerteknél többre vitte volna.

»»»»»»