Könyvdigitalizálás ma

Tizenegy évvel ezelőtt írtam egy kis tanulmányt arról, hogyan digitalizálok könyvet. Máig forgalomban van, épp a minap említette valaki, hogy vett belőle ötletet – de én már jó pár éve egészen másképpen csinálom, bocs, emberek, eluntam a javítást. Ez volt a munkám sok éven át, de visszavonultam, már nem csinálom, és hobbiból sem akarom. Legfőképpen azért nem, mert eszméletlen ideig tart, és mert ma már Andin olvasok. A kézben tartható, hatalmas képernyőn, ami mögött már nem Palm, hanem egy nagy teljesítményű, komoly gép omlik össze, kimondottan az a jó, hogy az eredeti könyvet lapozgathatom, ahogy a nyomdászisten megteremtette, vagy legalábbis ahhoz elég hasonlatosan. Tehát ma már nem szövegfelismertetek és nem javítok, tavaly még megcsináltam két vaskos művet pénzért, kiköhögtem utána az adót, elég volt. Most már képet akarok a művekről. Majd akinek kell, szövegfelismerteti, kijavítja, amit akar.
  Úgyhogy a mostani módszereimről nem lesz hosszú tanulmány, hiszen ez a munka sokkal egyszerűbb, gyorsabb, jószerivel mechanikus; tipikusan az a munka, amit a kicsim imádott volna, de akkoriban a gépek teljesítménye ezt még nem tette lehetővé.

Elég sok régi könyv van idehaza, az akváriumban vettem őket fillérekért, meg hát a sajátjaink régről; többségükért nem kár, ha belepusztulnak a szkennelésbe. De az egykori tanulmányban leírt könyvcincáló technika ma nemigen szükséges, inkább menet közben esnek szét a ragpapköt könyvek; bár olyan is akad néha, ami annyira szétmegy már a kezdet kezdetén, hogy inkább fölcincálom lapokra és úgy adom oda.
  Ma már kizárólag színesben szkennelek. Lassúbb, de összehasonlíthatatlanul szebb képet kapok, ha a színes képet teszem át később kétszínűbe, mint egyből abban szkennelni. Akkor is ez a jobb, ha fel akarom ismertetni a szöveget. Egy szép nagy oldalpárról simán kaphatok harmincmegás PNG-t is, de kit érdekel? Ma már bírják a gépek. Régen nem szkenneltem borítókat, hiszen úgyis csak a Word formátumú, felismert szöveget tartom meg, a régi könyvek borítóit úgy kellett begyűjteni a Molyról; ma már természetesen borítókat is szkennelek, hátlapokat is, hacsak nem mondjuk egyszínű, üres. Sőt előzéklapokat is, ha valami szép kép, minta van rajta. Némelyik régi, vaskos kötetnek az aranyozott gerincét is beszkenneltem, fogtam a könyvet, amíg a lámpa elment alatta.
  A szkennelés sorrendje egyébként: első borító, hátsó borító, aztán minden egyéb közbül. Mert a preview funkcióval beállított képméret a borító két felénél ugyanaz, a belíveknél viszont kétszer akkora, tehát először beállítom a borító méretére, azokat beszkennelem, aztán beállítom a belíveket és beszkennelem azokat is. A hátsó borító file-nevében átírom a sorszámot akkora számra, amit a könyv oldalszáma alapján biztosan nem fogok elérni, így a további feldolgozásnál leghátulra kerül.

Ha a szkennelés kész, jöhet a Scan Tailor. Hat egyszerű lépésben szépen kimossuk a képeket, illetve az első a kilencven fokos irányba állítás, ez csak akkor kell, ha a képeket vagy egy részüket elfordítva szkenneltem. Megesik, hogy nagyalakú könyveknél beszkennelem a borítót állítva, aztán veszem észre, hogy a kinyitott könyv már nem fér be keresztben az A3-as szkennerbe, csak hosszában. Semmi gond, szkennelem úgy, aztán pár kattintással megvan az elforgatás.
  A második lépés a képek szétvágása oldalakra. Utána nem nézem át, hogy jó lesz-e, úgyis kiderül később, csak a borítót és a hátlapot állítom be egyoldalas képre, mert azt gyakran eltéveszti.
  A harmadik a pontos elforgatás. Ezt se nézem át.
  A negyedik lépés a hosszadalmas, a laptükör meghatározása. Ez a szakasz a gépnek is sokáig tart és nekem is át kell néznem utána az összes oldalt. Ahol tévedett, kijavítom. Itt derül ki, ha némelyik oldal rosszul lett elvágva vagy elforgatva, akkor visszamegyek, korrigálom, újra beállítom az oldalt vagy oldalpárt. A borítókon teljes oldalas tükröt állítok be.
  Következnek a margók. Először beállítom, hogy legyenek alul-felül-balra-jobbra két milliméteresek, az összes oldalon. Aztán a borítókon nulla millimétert adok meg és kikapcsolom a többi oldallal való egyeztetésüket, mert ha nem tenném, akkor a belíveken óriási margók lennének, fölöslegesen. Megnézem, hogy nincsenek-e valahol így is óriási margók, esetenként beállítom, hogy szélesség vagy magasság szerint rendezze az oldalakat. Ilyenkor gyakran kiderül, hogy a borítók után a legszélesebb vagy legmagasabb oldal azért az, mert nem vettem észre, hogy egy margón maradt pötty miatt a program jócskán megnövelte a laptükröt. Ezeket kijavítom.
  Az utolsó lépésben kiírjuk a képeket. Ma már 600 dpi-t használok, sokkal szebb lesz tőle minden. A borítókat és az esetleges színes vagy szürkeárnyalatos belső oldalakat átállítom színesre; némelyik könyvnél az összes oldal színes. Ilyenkor fehér margókat kérek. Nem szép, de a lehető legkevésbé ronda. Ha mindent beállítottam, mehet az exportálás, ami jó sokáig tart, és hatalmas adatmennyiséget kaphatok cserében. Némelyik könyv egy-két giga is meglehet, sőt több.
  Csak most, az exportálás után dobom ki a vákát oldalakat, éspedig úgy, hogy file-méret szerint rendezem a képeket, a lista legalján megtalálom a legkisebbeket, ellenőrzöm, hogy tényleg üresek-e, és azokat törlöm. Ha ugyanis a Scan Tailorban törlök egy oldalt a könyv közepéről, akkor visszaugrik a drága a legelejére, és kereshetem meg az oldalamat megint.

Következik a könyvvé alakítás: Djvu Solo. Betöltöm a képeket és kirakom djvuba. 600 dpi-t használok, és ha a könyvben vannak jó minőséget igénylő, nagy felbontású színes vagy szürkeárnyalatos képek, akkor fotóminőséget kérek, különben szkennelt minőséget.

A könyveket ma már csak a legvégén ellenőrzöm abból a szempontból, hogy nem hagytam-e ki egy-egy oldalt, nem sikerült-e némelyik oldal olvashatatlanul homályosra vagy sötétre, effélék. Ugyanis ezt legjobban Andin, EbookDroidban lehet megtenni. A kész könyvet átrakom Andira és végiglapozom vagy végig is olvasom. Egy ideje homescreen-shortcutokat csinálok a még ellenőrzésre váró könyvekre. Amíg az ellenőrzés nincs kész, a könyvek az asztalon fekszenek és várnak. Ha kész és jó, mennek vissza a polcra, vagy ha nem bírták ki a szkennelést épségben, akkor az enyészetbe. Megtették a magukét.
  Ha némelyik oldal hiányzik vagy nem jó, akkor a könyv fölött mondott ítélet előtt még pótolom ezeket. Beszkennelem az oldalakat újra, a sorszámozásban beillesztem a helyükre (csereoldal az eredeti oldal file-nevét kapja, a hiányzó oldal nevét a sorszám után megtoldom egy betűvel), berakom a Scan Tailorba, kimosom, aztán újragyártom a djvut.
  S ha minden egészen kész, akkor le lehet törölni a képfile-okat. Mostanában Andika sokat betegeskedett, én meg sokat szkenneltem, úgyhogy huszonkilenc gigányi képfile várakozik. Elférnek…

»»»»»»