Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Kinyomoztam

Hogy miért volt fontos megkeresni Tėja családnevét, azt már elmeséltem Lisette kapcsán, pont most volt három éve.
  De nem volt ám egyszerű ez sem. Korábban is próbáltam már, sikertelenül. A džimbáknak megvan az a sajátos vonásuk, hogy még a keresztneveket sem mindig hozzák nyilvánosságra, a családneveket pedig teljesen eltitkolják. Úgy kell összevadászni az információmorzsákat a netről; egyedül velük teszem meg, hogy ha az instájukon felköszöntik valamelyik tagjukat su gimtadieniu, akkor azt lefotózom, és van egy arc meg egy keresztnév. Az arcot nem mindig tudom párosítani a felvételeken látható arcokkal, feltéve, hogy vannak egyáltalán, hiszen a legjobb felvételeiken ők maguk egyáltalán nem látszanak, egy lemezborító van vagy egy animáció. De azért Tėjáról volt már egypár audiovizuális felvételem régebb óta, például ez a három éve készült kis mű, ahol Dominykával (neki sincsen családneve) énekli a Balta dienát:

Ami elég fontos, mert Tėjának van a második legszebb hangja egész Baltijában. És mint Lisette kapcsán elmondtam, a nevek fontosak.
  Mint annyiszor, a véletlen sietett segítségemre. Egy karácsonyi fellépésükön készült tucatnyi fotó egyikén meg volt jelölve Tėja oldala. Odamentem, megnéztem. Nincsen rajta semmi, de találtam egy linket egy hölgyre, aki elég magas profilon él, ahogy angolul mondják, és van egymillió közös képe Tėjával. Tehát feltehetően az édesanyja. (Nem lep meg, hogy jómódú emberek. A Džimbánál elég magas lehet a tagdíj.) Ezt úgy sikerült egyértelműsíteni, hogy megtaláltam egy képen a férjét is, akiben sikerült a Čia mano tėtisen szereplő apát felismerni.
  Már csak a kis művelet volt hátra, hogy kiderítsem Tėja családnevét abból, hogy az édesanyja családneve ki volt írva. Márpedig ez egy csöppet sem egyszerű, ámbár az egy asszonynév, csakhogy a jó litvánok három formában használják a családneveket, van hímnemű alak és van külön asszonynévi és lánynévi alak, például a férfinevek végződése lehet -us, -ius, az asszonyneveké -enė, -ienė, -ynė, a lányneveké -aitė, -ytė, s még ki tudja, hányféle. A szabályokat nem ismerem, puskáznom kellett. De végül kiderült.

Most következzen egy részlet a Kissyből.

– Erről eszembe jut, amikor annak az embernek lerobbant a kocsija, éppen a kolostor előtt. Becsöngetett, szállást kért éjszakára. A szerzetesek nagyon kedvesen fogadták, adtak neki vacsorát, egy szobát, még a kocsiját is megjavították reggelre. Hanem éjszaka egyszer fölébred arra, hogy valami hihetetlenül elbűvölő, csodálatosan csábító hangot hall. – Az egerek halkabbra vették a zörgést az étellel, figyeltek. – Reggel megkérdezte a szerzeteseket, hogy mi volt az a hang, szebb volt, mint a szirének éneke, szebb, mint bármi, amit valaha hallott vagy képes volt elképzelni. Azt a választ kapta: „Sajnos nem árulhatjuk el neked, mert nem vagy szerzetes.” Hiába kérlelte őket, hajthatatlanok voltak, hát kénytelen-kelletlen tovahajtott, de folyton ezen töprengett. Évek teltek el, mire arra járt megint, hát megállt, bekopogott a kolostorba. Kérve kérte a szerzeteseket, árulják el neki, mi volt az a gyönyörűséges hang. „Sajnáljuk, de nem lehet. Nem vagy szerzetes, ezért nem árulhatjuk el.” „Nézzétek, én évek óta ezen emésztem magamat. Ha más mód nincs, hogy megtudjam, hát szeretnék szerzetes lenni.” „Az nem könnyű. El kell utaznod és csak akkor térhetsz majd vissza, amikor megszámláltad, hogy hány fűszál van a világ rétjein, hány homokszem a tengerpartokon és hány levél a világ összes fáján.” Hát elmegy az ember fejvakarva, útnak indul, utazik, bejárja a világot évek hosszú során át. Megszürkült már a haja, amikor visszatért a kolostorba és azt mondta: „Nézzétek, én beutaztam az egész világot, de semmit sem tudtam teljesíteni abból, amit mondtatok. A fűszálak állandóan elszáradnak és újak nőnek. A homokszemeket elmossa a tenger, de újak morzsolódnak le a part menti sziklákról. A faágak letörnek, a fák elkorhadnak, kidőlnek, de újak nőnek helyettük. A világ szüntelen változásban, körforgásban van, és ez így volt és így lesz mindörökké.” Azt felelték a szerzetesek: „Nagyszerűen válaszoltál, kiálltad a próbát. E perctől szerzetes vagy, közénk tartozol.” „Ó, de jó, akkor megtudhatom, mi volt az az elmondhatatlanul csábító, csodálatos hang?” „Igen. Most rögtön elvezetünk a forrásához, amit csak mi szerzetesek ismerhetünk.” Lemennek a kolostor alagsorába, ahol van egy hatalmas fakapu. Átnyújtanak neki egy kulcsot. „Innentől egyedül kell menned.” Hát kinyitotta és belépett. Hosszú, sötét, föld alatti folyosóra ért, amit csak egy-egy fáklya világított meg. Ment, mendegélt jó sokáig, amíg elért egy hatalmas kőkapuhoz, de az bizony zárva volt. Hát visszament a szerzetesekhez, elmondta. Adtak neki kulcsot a kőkapuhoz. Visszament, kinyitotta, s halkan a távolból megint hallotta azt a szédítően csábító hangot. Ment tovább a hosszú-hosszú folyosón, és elért egy hatalmas rézkapuhoz. De az is zárva volt. Visszament a szerzetesekhez, akik adtak neki kulcsot hozzá. Visszament a rézkapuhoz és tovább a folyosón, s ott már kicsit jobban hallotta azt a hangot. Hosszú út után elért egy acélkapuhoz, de onnan is vissza kellett térnie a kulcsért, azt egy ezüstkapu követte, aztán jött egy aranykapu, aztán egy rubinkapu, aztán egy smaragdkapu, és legvégül egy gyémántkapu, de annak már akkora kulcsa volt, hogy azon a roppant távolságon alig bírta cipelni. De azt a csodálatos hangot egyre közelebbről és tisztábban hallotta. Amikor a gyémántkapu kulcsát megkapta, azt mondták a szerzetesek, hogy az már az utolsó kapu, és íme, csakugyan! Ahogy elfordította a zárban az óriási kulcsot, s remegő kézzel kinyitotta a roppant gyémántkaput, immár térdre esve csodálhatta meg annak a gyönyörűséges, elmondhatatlanul csábító, csodálatos hangnak a forrását közvetlen közelből! – rikkantotta Nimby lelkesen, és ivott egy kortyot a narancsából. – Csak hát persze nem mondhatom el neked, mi volt az, mert nem vagy szerzetes.­

»»»»»»