Először arra gondoltam, egyből tegezve írok, hátha nálatok ez a menő, de aztán arra gondoltam, maradjunk csak meg az üzleti stílusnál. Önök ugyanis egy szolgáltatócég, akik az én pénzemből élnek. Tudnának mesélni nekem valamit arról, hogy milyen szempontok vannak az alkalmazottak felvételi vizsgáján? Mert ha se jó modor nem kell hozzá, se józan ész, akkor esetleg szólnék egypár ismerősömnek, akiket pont most oltottak veszettség ellen.
Tartottam egy kis közvélemény-kutatást baráti körömben, de senki nem tudta kitalálni, mi lehet az a szituáció, amikor az illemszabályok lehetőséget adnak rá, hogy egy negyven-ötven közötti férfi – egy szolgáltatócég alkalmazottja – letegezzen egy hetvenéves nőt, akivel azért beszél, mert az illető igénybe veszi a szolgáltatást, és egyébként soha nem találkoztak. Senki nem tudott rájönni, nekem kellett elárulnom, hogy ezt mikor szabad. Ha a nő tolókocsis.
Elég régóta szokás minálunk, hogy a nyomit gondolkodás nélkül letegezik. Alacsonyabban van a feje, merthogy ő ül, ők meg ugyebár állnak, bár ha az adott helyzetben éppen ülnének, akkor is letegezik. Gyereket, háziállatot és nyomit le szabad tegezni. Jómagam erre azt az egyszerű stratégiát alakítottam ki, hogy ilyenkor az illetőt visszakézből visszategezem, hacsak nem olyan öreg és tekintélyes, aki már bárkit letegezhet. Néha fura arcokat vágnak, de még soha nem merte senki szóvá tenni, hogy megsértem az illemszabályt, hiszen a nyomi nem tegezheti vissza a felsőbbrendűt. Csak ugye én ezt megtehetem, mert pasi vagyok: egy másik pasival gond nélkül kialakíthatok tegező viszonyt, ha pedig nővel beszélek, az ő előjoga meghatározni a nexust – ha tegeződni óhajt, ám tegye.
Feleségem édesanyja viszont nem pasi. De tolókocsis. Alacsonyabban van a feje, mint jelen pillanatban az Önök futárának, tehát letegezhető. Azért mondom, hogy jelen pillanatban, mert nyomi még bárkiből lehet, elég egy makacs betegség vagy egy figyelmetlen sofőr, mint minálunk.
Ami mármost a józan észt illeti, úgy látom, alkalmazottjuk nem igazán szokott elmenni emberekhez, jobbára nyilván a raktárban tevékenykedik. Láttuk az ablakból, hogy érkezik, vártam, hogy megnyomja a kaputelefont, mert amíg nem a kapu közelében áll, hiába nyitom, ő nem hallja, hogy jelez a kapu. De a mobil szólalt meg helyette, közölte a keresztnevét és hogy csomagot hozott. Itt érdemes szólni, hogy ekkor még nem tudta, hogy tolókocsisékhoz jött, ahol felsőbbrendű emberként úgy beszél, ahogy akar, nem köteles se teljes néven bemutatkozni (ámbár idegen helyen így szokás), se a saját neve helyett a cége nevét mondani (hiszen az ő neve nem mondana semmit). Szóval a puszta keresztnevével jelentkezett a mobilban, amire én nem mondtam, hogy ilyen nevű embert nem ismerek, csak megjegyeztem, hogy amúgy van ám kaputelefon is. „Ja, nem tudtam” – felelte, és abban a pillanatban megszólalt a kaputelefon, szóval mégiscsak fölfedezte; nyomkodta gőzerővel, alig hagyta abba.
Eltöprengtem azon, hogy ilyenkor vajon mit hisz. Hogy a mobilban nem fogtam fel, hogy ő megjött, és még egyszer értesítenie kell róla? Hogy a kaputelefon kellően vad nyomkodásától feltárul a kapu? Én tudom, hogy negyvenes IQ környékén az ember nehezen tudja elképzelni a világ működését, de nem, a kapu nem nyílik ki csak attól, hogy odakint megnyomnak egy gombot, mert akkor a betörők tolvajkulcs nélkül járnának: azt a kaput én tudom kinyitni idebentről. Én pedig már tudtam róla, hogy ő itt van. Elmondta telefonon.
Szóval aztán bejött és letegezett egy asszonyt, aki már férjnél volt, amikor ő még a legjobb ízű cumit kereste, és nem tegezte vissza. Jó napot kívánt neki. Most jutott eszembe: javasolni fogom neki, hogy az ilyen felsőbbrendűeknek mondja azt, életkoruk szerint, hogy kisfiam vagy kisunokám.
Akkor tegezhetik.
Szokásomtól eltérően, bár a cikk levélként lett megfogalmazva, nem küldtem el a címzettnek. Sem a Vatera, sem a Vaterafutár oldalán nem tudtam emailcímet föllelni.