Holokauszttagadás

Valaki dühöngve telefonált be egy tévéműsorba, hogy micsoda dolog ez a holokauszttagadási törvény, hát a gulágok áldozataival mi lesz, ez kettős mérce, fuuuj. Én tudok neki válaszolni, csak aligha fogja olvasni.

1. A jogot nem csinálják, hanem felfedezik. Ez a különbség jog és törvény között. A törvényt írják, a jogot felfedezik. A jog létezik, legfeljebb nem tudnak róla, a törvény a megírásakor születik, aztán hatályba lép, később módosítják, hatályon kívül helyezik, szóval a törvény egy képlékeny valami. A jog viszont elvitathatatlan és megváltoztathatatlan, legfeljebb egy adott időpontban még nem ismerjük. Teszem azt, mindenkinek joga van szabadon rendelkezni önmagával, tehát a rabszolgatartás alapvető emberi jogot sért. Ez egy egyetemes emberi alapjog, ennélfogva mindenhol és minden időpontban elvitathatatlanul érvényes. De ezt a jogot egészen a tizenkilencedik századig nem ismerték. Létezett, de nem tudtak róla, ahogy Amerikáról sem, amíg Kolumbusz véletlenül oda nem tévedt.
  2. Attól, hogy egy jogot kihirdetnek, sajnos az még nem lesz egyetemesen érvényes a gyakorlatban. Teszem azt, az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozata, röviden az EJENY, amire még hivatkozni fogok, számos olyan jogot tartalmaz, mint védelem a kínvallatás ellen, vagy az egyenlő bér az egyenlő munkáért. Ennek ellenére kínvallatás létezik, és számos vizsgálat mutatja, hogy az egyenlő munkáért nem mindenki kapja meg az egyenlő bért, különösen a nők nem.
  3. A holokauszttagadást két merőben különböző okból kell büntetni. Az egyik ok az, hogy aki tagadja a holokausztot vagy hasonlót cselekszik, az lelki szenvedést okoz azoknak, akik átélték, rokonaikat veszítették el vagy bármiért közösséget éreznek az áldozatokkal. Ez nyilvánvalóan nemcsak a harmadik birodalombeli zsidóüldözés áldozataira érvényes, hanem a gulágok vagy a nagy ukrajnai éhínség, a holodomor áldozataira, sőt ha valamikor egyetlen magányos, köztörvényes gonosztevő bántott egyetlen embert, és én kétségbe vonom, hogy ez megtörtént, azzal bántottam ezt az embert. Ez a holokauszttagadás emberi jogi oldala. A másik ok viszont a társadalmak jogos önvédelme a nácizmus pusztítása ellen. Minden demokratikus parlament joggal tart attól, hogy ha egy náci mozgalom hatalomra jut, akkor a képviselőket és kormánytagokat meggyilkolják, az országot feldúlják, az emberek (zsidók és nem zsidók) tömegeit ölik meg vagy teszik földönfutóvá, és ami talán mindennek a teteje, a rémuralom elmúltával az utókor nem azt a tizenhét tejfelesszájú sihedert fogja okolni, akik kirobbantották az egészet, hanem az egész népet kollektíven (ráadásul teljes joggal, mert ha egy nép nem tesz azért, hogy megvédje magát, pedig képes lenne rá, akkor kihívja maga ellen a sorsot). A nácizmus a köztörvényes bűncselekmények sűrített és megsokszorozott kiadása, és minden társadalom védekezni akar ellene. Ha úgy látja, hogy a nácizmus korábbi bűntetteinek tagadása hozzájárulhat ehhez, akkor megtiltja a holokauszttagadást – ez a büntetőjogi oldala.

Mármost az EJENY harminc cikkelye közül egy sem tartalmaz védelmet a holokauszttagadás ellen, így meg kell állapítanunk, hogy még az ENSZ közgyűlése se fedezte föl, hogy létezne olyan emberi jog, amit az iménti, hármas számmal jelölt bekezdésben kinyilvánítottam. Lehet, hogy ezt a jogot én fedeztem föl? Lehet, de nem valószínű, éppen ezért nem szeretném, ha Attila-jog néven vonulna be a jogtörténelembe. A Nobel-díj jöhet. Ha azonban még az ENSZ közgyűlése se fedezte fel a holokauszttagadástól való védelem mint egyetemes emberi jog létét, akkor mit kér bárki számon a magyar parlamenten?
  Az imént azt írtam, hogy a rabszolgaságtól való védelem mint egyetemes emberi jog mindig is létezett, csak régen nem tudtak róla. Ez azt jelenti, hogy ha most beülnék az időgépbe és megpróbálnám meggyőzni Julius Caesart, hogy meg kell tiltania a rabszolgatartást, mert sért egy egyetemes emberi jogot, akkor a császár csak nézne rám bambán, és nem tudnám meggyőzni az igazamról, mert olyan ismeretet kérnék rajta számon, amivel az ő korában teremtett lélek nem rendelkezett. Ugyanannyi esélyem lenne, mintha Amerika meghódítására akarnám rábeszélni, holott az ő idejében mindenki tudta, hogy a Heszperidák oszlopain, vagyis Gibraltáron túl nincsen semmi.
  Hát ilyen ókoriak vagyunk mi is a holokauszttagadás egyetemes emberi jogát illetően. Igen, vagyunk néhányan, akik beszélünk ilyen jogról, de hát Caesar idejében is rebesgethették tengerészek, hogy a Heszperidákon túl is van szárazföld, attól az még nem lett a köztudat része. Micimackóról évtizedek óta számtalan forrásból hallani, a legtöbbünk mégse gondolja, hogy az utcán sétálva összeakadhat vele.
  Tekintsük meg a külföldi tilalmakat a Wikipédián. Ausztriában, a nácizmus fellegvárában kifejezetten az NSDAP-t és a nemzetiszocializmust említi a törvény. A gulágok vagy az örmény holokauszt tagadásának tiltásáról nem szól. Persze ezt a törvényt 1947-ben hozták – de azóta se került bele ilyesmi. Belgiumban a törvény 1995-ös, és kifejezetten a német nemzetiszocialista rezsimről és a második világháborúról beszél. Csehország annyival fejlettebb, hogy a nácikat és a kommunistákat nevezi meg. Németország: a nemzetiszocializmus szerepel a törvényben. Izrael: nevesítve a nácik, valamint a zsidók és az emberiség ellen elkövetett bűntettek. Lengyelországban eleve csak a lengyel nemzetiségűek vagy állampolgárságúak ellen elkövetett bűnökről van szó, és csak a második világháború kitörésétől a kommunizmus összeomlásáig. Románia: csak a holokausztot tilos tagadni. Spanyolországban 2007 óta csak helyeselni tilos a holokausztot, tagadni nem. (Hollandiában és Portugáliában valójában nem erről szól a törvény, nem kellene szerepelniük a listában.)
  Úgy tűnik, csak Franciaország, Svájc és Liechtenstein tiltja a genocídium bűneinek tagadását, általánosan fogalmazva és egyáltalán nem utalva bármely konkrét helyen és időben elkövetett bűntettre.

Nyilvánvaló, hogy miért. Az országok, társadalmak és törvényhozások nem az ellen védekeznek, hogy bárki megbántsa lakosaik érzelmeit, hanem a nácizmus fertőzése ellen, mert teljes joggal tartanak attól, hogy ha náci csoportosulások akár minimális hatalomhoz is juthatnak, akkor elpusztítják mindazt, amit a nemzet addig megalkotott és amire büszke. Az eszményeket, az épületeket, a gyárakat, a műalkotásokat, és alighanem a sor legvégén jönnek az emberek. Ezek a törvények ugyanis cinikus törvények. Nem az egyént védik, hanem az államot, holott a törvényhozók mindig az áldozatok sérelmeire hivatkoznak. Álságosan. No de miért várnánk a politikusoktól pont ebben őszinteséget?
  A nácizmus a világ bármely államára reális veszélyt jelent, ezért ahol felismerték a veszélyt, ott törvényt hoznak ellene; nem feltétlenül a holokauszttagadás ellen, többnyire inkább a náci csoportosulások ellen. A szovjethatalom feléledésétől legfeljebb a volt keleti blokkbeli országok félnek, de többnyire azok se védekeznek törvénnyel ellene – vagy azért, mert a félelem nem elég erős, vagy azért, mert a kommunisták tiltakozása viszont éppen elég erős. Attól pedig egyetlen ország se tart, hogy népe tömegesen fordul az örmények ellen, ezért nem tiltják az örmény népirtás tagadását. Az nem cél, hogy megvédjük az állampolgárok lelki nyugalmát. Ha Kovács Kevorknak azt mondják, hogy 1915-ben nem mészárolták le tömegesen az örményeket Törökországban, és ez Kevorkot sérti, hiába fordul az államhoz. Az állam válaszolhat hazugul vagy őszintén, de egyik se segít Kevork problémáján. A hazug válasz úgy szól, hogy kérem szépen, ez a törvény szerint nem büntetendő, kérem a következőt – ez azért hazug, mert a törvényt ugyanaz az állam írta, amely most elutasítja Kevorkot, csak ugye kihasználja, hogy az elutasítást a Valahol megyei bíróság és konkrétan Igaz János bíró írja le, és szentigaz, hogy se ez a bíróság, se ez a bíró nem vett részt a törvény megírásában. De ugyanazt az államot képviselik. Az őszinte válasz pedig, ami nem fog elhangzani, így szólna: „Nézze, Kovács úr, engem, a magyar államot nem aggaszt, hogy egy örményellenes mozgalom létrejöhet és gyilkosságokat rendezhet. A nemzetbiztonsági jelentések szerint nincs esélye. És még ha lennének is ilyen gyilkosságok, azok ellen is bőven elég a jelenlegi Btk., mert attól végképp nem kell tartani, hogy ezek megzavarnák az állam rendes működését. Az ön személyes érzelmei, már ne is haragudjon, engem nem érdekelnek. A náci holokauszt tiltásáról se azért hoztam törvényt, mert érdekeltek a zsidók érzései. És mielőtt rasszizmussal vádol, elárulom, hogy a magyarok érzései sem érdekelnek.”
  Ez csakugyan őszinte válasz lenne, mert a magyar államot tényleg nem érdekli semmiféle polgárának az érzelmi világa. Ugye magyarokat is mészároltak már a történelemben, magyarok is, külföldiek is, de mivel nincs rá esély, hogy bármikor a közeljövőben bárki magyarokat akarna mészárolni, az állam fütyül arra, hogy a korábbiak letagadásával megsérthetik polgárait. Majd ha valakit megsértenek azzal, hogy a Don-kanyarban nem is halt meg egyetlen magyar se, akkor indítson pert az illető, aztán ha elvesztette, alapítson polgárjogi mozgalmat a Don-kanyar tagadása ellen, kit érdekel, legalább eltölti az idejét.
  Ez egy cinikus, hazug törvény, de emiatt nem kell szégyenkeznünk: a többi országé is az.
  

Mindezek alapján már tudok válaszolni az Index hozzászólóinak, de előbb hangot kell adnom megdöbbenésemnek a lap eljárása fölött. Arra az esetre, ha a törvény hatályba lépése után megváltozna a fenti linken olvasható anyag, elmondom, hogy Miklósi Gábor cikkének végén bejelentette: „Hogy az olvasók felmérhessék, mi vár az igazságszolgáltatásra, a cikket egy napig kommentelhetővé tesszük, és nem moderáljuk a hozzászólásokat. A jelenleg a köztársasági elnök aláírására váró törvény csak a kihirdetése után harminc nappal lép hatályba, ma még egyetlen holokauszttagadó hozzászólót sem lehet megbüntetni.” Ez elég szépen és világosan azt jelenti, hogy hajrá, jól zsidózzátok ki magatokat, most még szabad. És az olvasók élnek is az engedelemmel: két héttel későbbi cikkében a szerző beszámol az 1166 hozzászólásról, és igyekszik bizonyítani, hogy ezt ő csak kísérleti szándékból tette. El is hinném, ha nem az történt volna, hogy ez utóbbi, mai cikkbe futottam bele, és erről jutva tovább a február 24-i cikkre, megtaláltam az 1166 hozzászólást. Ha kísérlet volt, akkor elég lenne levonni a kísérlet tanulságait, és eltávolítani a nyilvánosság szeme elől a „kutatási anyagot”. De mit gondoljak, ha azt látom, hogy még mindig ott vannak, rongálják az oda tévedő rendes emberek lelki nyugalmát és hergelik a nácikat?
  Valahogy az jut eszembe: ha mostanáig szabad lett volna gyerekpornót terjeszteni a weben, és most lenne az elnök előtt a tiltó törvény, akkor lehet, hogy az Index megkérte volna olvasóit, töltsék fel a legszaftosabb gyerekpornóikat, hadd lássa a világ, hogy mi az, aminek most majd véget vet a törvény. Lehet, hogy ez csak azért nem reális, mert az Index kommentjeibe nem lehet képet feltenni?

Szóval válaszok a hozzászólóknak. Igen, a holokauszt helyeslését nem bünteti a törvény, ámbár mindenképpen büntetnie kellene, akkor is, ha azért hozták, amiért állítólag hozták, meg akkor is, ha azért, amiért valójában. De hát jó törvényhozásunk képtelen a legegyszerűbb feladatot is hatékonyan megoldani. Nem ez az első törvény, ami nem alkalmas arra a célra, amire létrehozták.
  Volt, aki szerint ez gondolatrendőrség, mert nincs joga valamiről gondolni valamit. De van. Csak a nyilvánosság előtt propagálni nincs. De ebben nincsen semmi új. Én nyugodtan gondolhatom, hogy bérgyilkos a szomszédom, a ruandai mészárlások fő felelőse és ráadásul bliccelt a buszon. Azt gondolok, amit akarok. De ha ezt a nyilvánosság előtt kimondom, akkor a szomszédom be fog engem perelni rágalmazásért, és meg fogja nyerni a pert. Eddig is így volt, eztán is így lesz. A törvény arra lenne hivatott (de nem alkalmas), hogy a rágalmazásnak az a fajtája is büntethető legyen, amikor nem azt mondják, hogy Kohn Béla hazugul állítja, hogy volt holokauszt (amiért Kohn Béla, de csakis ő, eddig is perelhetett), hanem azt, hogy az emberiség állítja ezt hazugul (amiért eddig is perelhetett volna az emberiség, de ilyen jogi személy nincs, tehát nem perelhetett senki).
  Írták, hogy a zsidókat pont az ilyen sunyi és sajnáltató húzásaik miatt utálják meg. Attól tartok, hogy aki ezért megutálná a zsidókat, az eddig is utálta őket, ez csak egy újabb tétel a bűnlajstromban. Pedig hát mint a cikk is írja, éppen „a zsidók” – elvégre éppen a nácik nevezik zsidóknak az SZDSZ-t – akarták a legkevésbé, hogy ez a törvény megszülessen, éppen azért, mert kontraproduktív. De ez lényegtelen, mert a gyűlöletnek nincs szüksége okokra, nem azért gyűlöli a másikat, mert az valamit tesz vagy nem tesz. Csak gyűlöli és kész.
  Ennek a blogcikknek az első hozzászólója a rossz bácsit idézi A pusztítóból, aki azt mondta: „Nem veheti el az emberektől a jogot, hogy seggfejek lehessenek.” Sajnos azt kell mondanom, a gyakorlatban tényleg nem nagyon sikerül, de az emberi jogok (az EJENY, meg ami abból kimaradt) védelmében arra kényszerülünk, hogy elvegyük, de legalábbis alaposan korlátozzuk mások seggfejségi jogát. Ha valaki azt mondja, hogy nem hiszi el a holokausztot, az elméletileg nem biztos, hogy náci. Lehet, hogy csak seggfej. (Sőt – elméletileg – az is lehet, hogy egyszerű, jóindulatú ember, hiszen józan ésszel még azok se hitték el, hogy ilyesmi megtörténhet, akikkel megtörtént!) De ha seggfej, akkor oly módon seggfej, amivel árt a társadalomnak, ezért kénytelenek vagyunk felszólítani, hogy szüntesse be.
  Valaki megkérdezte, mikor jár börtön azért, ha cigánybűnözésről beszélünk. Hát természetesen akkor, amikor hatékony törvény lesz a gyűlöletbeszéd ellen, és azt tényleg be is tartatják.
  A legérdekesebb kérdés, hogy mi van, ha azt állítja valaki, hogy a holokauszt megtörtént, de húsz évvel korábban. Nos, a jelenlegi törvény alapján nyilván nem büntethető, de ha az emberi jogot védenénk, az lenne. Ugyanis ez is tartalmazza azt az állítást, hogy akik a holokausztról beszélnek, azok hazudnak. Nagyon sokan, akik ott voltak, nem lehettek volna ott húsz évvel korábban, vagy túl kicsik lettek volna, hogy emlékezzenek. Például Anne Frankot is hazugnak vagy kitalált személynek minősítenénk vele, ami sérti mindazokat, akik egy eszmét látnak Anne Frankban. Márpedig olyan társadalomban élünk, amely védi mások eszméit. Ha védjük a vallásos eszméket – márpedig védjük és védenünk is kell –, akkor védenünk kell az emberek személyes múltjához, távolabbi rokonságuk, népük múltjához kötődő eszméit is.
  Nem néztem utána, elhangzott-e a következő kérdés, hát megírom magamtól: természetesen ezentúl is szabad tagadni, ha valakit megvádolnak valamivel. Ha engem azzal vádolnak, hogy robbantottam a metróban, és tagadom, azzal nem tagadom, hogy volt robbantás a metróban. Csak azt, hogy én részt vettem volna benne.

A holokauszttagadást tehát büntetni kell, két okból is, de a jelenlegi törvények csak egy okból büntetik, miközben a másikra hivatkoznak. S ezek közül a magyar a legkevésbé sem alkalmas egyik cél elérésére sem. De azt hiszem, ennek a bíróságok csak örülni fognak, mert ha hinni lehet Kende Péternek, márpedig én hiszek, akkor a bíróságokon fasisztabarát ítélkezés folyik.

»»»»»»