Hógömb
– Szeretném, ha a szünetben olvasnátok is – mondta Ibi néni, és az órájára pillantott, most már valóban csak két perc hiányzott csengetésig, és az írással is elkészültek, Elek helyére ment. – Jókait például. A reformkorhoz nagyon kellene, hogy ismerjétek az Egy magyar nábobot meg a Kárpáthy Zoltánt. Ha sikerül megkapnotok a könyvtárban, kivonatoljátok az olvasónaplótokba! Úgy, ahogy tanultátok. Az író neve, a mű címe, a kiadás dátuma, a kiadó megnevezése és a könyv tartalma, röviden, a főbb szereplők, a legszebb mondatok…
Ibi néni elgondolkozott egy másodpercig. Micsoda élménye volt neki is valamikor ez a két regény!
Aha, valamikor. Mondjuk Ibi néni csak negyvenöt éves, és akkor harminc évvel ezelőtt lehetett az a valamikor. 1932-ben. Merthogy ez a részlet is a Születésnapból való. Ibi néni élményei nyolcvan éve jelenhettek meg, amikor neki ezek micsoda élmények voltak, és száztíz év járt már el fölöttük, amikor Illés Bori osztályának feladja lekönyvelni. Mostanra pedig száznyolcvan, és jövőre lesz kétszáz éve, hogy a történet szerint Kárpáthy Abellino vérig sértette Kárpáthy Jánost.
De lefogadom, hogy a mai tizennégy éveseknek is le kell könyvelniük ezt a kétszáz éves történetet, meg persze az Egri csillagokat (megjelent százhúsz éve, játszódik négyszázhetven-négyszázkilencven éve).
Igen, lekönyvelniük. A kiadás dátuma, a kiadó neve… Minek? 1962-ben még nem létezett ISBN, de ma már azt is le kell adminisztrálni? Ha a MEK-ből töltjük le, kell a pontos URL is? Olvasókat próbálunk most nevelni vagy hivatalnyicákat?
Az előbb egy nagy szarvasbogár zúgott el a feje felett, mint egy kis repülőgép, és Gyula nem gondolt most a rovargyűjtő dobozra, ahol még napok múlva is vonaglottak a rosszul megölt bogarak. És ostobaságnak tartotta az egész rovargyűjtést. Hát mindenáron meg kell ölni, amit meg akar ismerni az ember? Jó, jó: iskolai bemutatásra persze hogy kell gyűjteni, és gyűjtsenek azok, akik természetrajztanárok akarnak lenni, akik kutatók akarnak lenni, de a többi? Az a döglött hőscincér már nem mond semmit, és nem lehet megtudni tőle, hogy mit csinált, amíg élt, hogy élt, hogy szaporodott. Ez megvan a tankönyvben, s akik írták, azok életében figyelték meg, s ha megölték, csak azért tették, mert belső szerveit is látni akarták a mikroszkóp lencséje alatt. Ez rendben is van, de hogy miért gyűjt, miért öldös egymillió diák, haszontalanul beleavatkozva a természet munkájába, ezt Gyula most nem értette és elítélte.
Gondolom, fölismeri az olvasó ezt is, ha nem, akkor így járt. Mi értelme egymillió diákkal leíratni, hogy kik a Nábob főbb szereplői? Anélkül nem tudják? Hogy mik a legszebb mondatok… ez hogyan megy? Mert én el tudom mondani ennek a regénynek a legszebb mondatait, hiszen olvastam százszor, de ők akkor olvassák először, hogyan emlékezzenek a századik oldalra, amikor a kétszázadiknál tartanak, hogyan tegyék mérlegre, hogy melyik mondat szebb? És minek? Azaz helyesbítek, én is csak akkor tudom elmondani ennek a regénynek a legszebb mondatait, amikor éppen megint kiolvasom és éppen odaérek.
1962-ben még nem született meg az ifjúsági irodalom, Szabó Magda megelőzte korát, így nem mondhatom Ibi néninek, hogy azt olvastasson a gyerekekkel. Elsősorban, természetesen, Szabó Magdát. A Zsófika és az Álarcosbál már megjelent a Születésnap előtt. De hát azért akadt már akkoriban is ifjúsági irodalom, Kästner életműve is még folyamatában volt, de A két Lotti már három éve megjelent magyarul. Szóval azért volt ifjúsági irodalom a legjavából, csak még maga a műfajcsoport nem született meg hozzájuk.
És volt „szépirodalom” – nem szoktam ezt a szót idézőjelbe tenni, de most olyan hülyén hangzik, hogy ez szép, akkor amaz meg nem szép? Szóval felnőtteknek szóló irodalom. Mit adjunk a tizennégy évesek kezébe, meséket? Hát nem annyira. Százból kilencvenhét unni fogja. Science fictiont? Még mindig inkább. 1962-ben azért ez bonyodalmas lett volna, számos amerikai remekmű már napvilágot látott, csak magyarul nem biztos, hogy megvoltak már – de volt nagyszerű magyar sci-fi is, Botond-Bolics György Vénusz-trilógiája például már megjelent. De hát a fél világirodalom megvolt már 1962-ben, magyarra fordítva is, Dumas, Thomas Mann, Tolsztoj, Shakespeare, Hemingway, Sienkiewicz, hogy direkt ne mondjak országonként egynél többet. Oké, Hrabal 1965 előtt nem volt magyarul. De ma már van!
Mikor olvassák ezeket, talán öt évvel később, amikor futószalag mellett robotolnak vagy hajbókolnak a nagyságos asszony előtt?
Most valamiképpen minden gömbölyű lett, mintha valami golyó közepére került volna, amelynek a hó meg a szél a kérge, s ő ott himbálóznék a belsejében a világ felett.