Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Hat érv Isten létezésére

Androidon sajnos nincs reklámszűrés, ezért megjelent többek között a következő feliratú reklám is:
  6 érv Isten létezésére
  Nem önámítás. Bizonyíték. Világos. Egyenes. Döntsd el magad.

  Enyhén meglepett a dolog, mert a Nyesten találkoztam vele, és ha a Nyelv és Tudomány oldalán Isten létezését lehet bizonyítani, akkor mi lesz a következő, szittyaírásos, nagymagyarországos kitűzők a Roma Sajtóközpontnál? Úgyhogy rányomtam, ki lettem váncsi, mosóport vagy tampomot akarnak-e eladni ezzel a szöveggel. Hát nem. Tényleg a Seregek Ura az árucikk, most rendkívül olcsón, csak a lelked az ára, és ez még nem minden, mert ha most vásárolsz, egyet fizetsz, kettőt kapsz akciónk keretében egy valódi Jézust is adunk hozzá. Konkrétan ezen az oldalon (kereskedelmi szolgáltatás linkje persze fizetős, az eladott mindenhatókból járó százalékról majd megállapodunk).
  Akkor lássuk a velejét, mondaná Dave Kovic. Kezdjük azzal, hogy rögtön a reklám tévedésben van. Érv és bizonyíték között nagyobb a különbség, mint Jézus szamara és teközötted, aki ezt az oldalt összeállítottad: őrajta, ugye, ott ült a Megváltó Szent Feneke, neked meg csak a füled hosszú. Persze igazából ez nem annyira fontos, mert valójában egyik sincs az oldalon, de ha sört vagy tampomot árulnál, akkor nem lenne mindegy, hogy érv vagy bizonyíték.

Lehet, hogy örülnél, ha valaki érveket mutatna neked Isten létezésére, Nem, nem örülnék. Baromira unom az érveiteket Isten létezésére, amikből még soha semmi értelmes ember számára emészthető nem kerekedett ki. Az „érveitek” úgy működnek, hogy megfogtok egy állítást, rápakoltok egy csomó következtetést, azokra még többet, egész tornyokat építetek arra az egy szem állításra, aztán büszkén megpihentek a hetedik napon: ímé bizony mondom néked, látod már végre, hogy mekkora bazi nagy az Isten? De annak a kiinduló állításnak a hitelét az égvilágon semmi nem támasztja alá, az csak lebeg a levegőben, mint a próféta koporsója. Az lehet, hogy az antigravitációt már föltaláltátok, de Istent még nem bizonyítottátok be, ímé bizony mondom néktek, látjátok már végre, hogy mekkora bazi nagy a ti hülyeségtek? aztán teljesen rád bízná, hogy mit csinálsz ezzel az információval. Én pontosan ezt szeretném most tenni. Szóval nem fogod belerágni a számba, hogy mit KELL csinálnom ezzel az információval? Első eset lenne a történelemben, egyébként tilalmas is, hiszen elő vagyon írva, Farizeusok könyve első fejezet: „Bizony mondom néktek, az hitetlenek torkán márpedig az Teremtésnek Egyetlen Igazságát az hurkatöltővel lenyomni ne késlekedjetek, lusta, trehány banda.” Csak tudod, mielőtt ezt a cikket eszömbe vöttem, rászántam azt a tíz másodpercet és elolvastam az oldalt. Hazudol. Nem bíztad rám, hogy mit csináljak az „információval”, már ha egyáltalán jogot formálhat ez a habarmány arra, hogy információnak nevezzék, megmondtad kerek perec, hogy mit vagyok köteles gondolni. És a lelkömet követeled cserébe. Nekem ez nem jó üzlet.

Szeretnék neked mutatni néhány bizonyítékot, mint ahogy a bíróságon bemutatják a bűntett helyszínén talált dolgokat. Jó, akkor tedd azt. Mert a szövegben egyetlen bizonyíték sincs. Érvek se nagyon, de bizonyítékok végképp nem, ügyvédnek most már ne menj, életem, mert a védenced villamosszékbe kerülhet a bizonyítékaidtól.
  Megpróbálok egy példával rávilágítani érv és bizonyíték különbségére. Józsit azzal vádolják, hogy Érsektökiben megölte a Lajost, viszont Józsinak tanúi vannak rá, hogy egy órával a gyilkosság előtt Valagapüspökiben volt, onnan ötórai autóútra. Mármost ha azt állítom, hogy Valagapüspökiben van egy repülőtér, Józsinak pilótaigazolványa van, és Lajos háza mögött a réten egy kisrepülőgép le tud szállni, az egy érv amellett, hogy Józsi repülőgéppel eljuthatott egy óra alatt Érsektökibe, de ettől még nem fogják elítélni gyilkosságért. Ahhoz bizonyíték is kell, mint például a repülőgép kerekeinek lenyomata Lajos háza mögött, kimutatva, hogy az tényleg olyan repülőgépé, mint amilyenek Valagapüspökiben találhatók, és nem mondjuk egy traktortól van. De még ez sem elég, mert akárki beülhetett Valagapüspökiben egy gépbe, odarepülhetett, megölhette Lajost és visszarepülhetett. Más is tudhat repülőgépet vezetni, és esetleg éppen azért tette, hogy Józsira terelje a gyanút. Ha bebizonyítom, hogy a gyilkos repülőgépen érkezett és távozott, azzal még nem bizonyítottam, hogy Józsi volt az. Azt pluszban még bizonyítani kell. Ja, és ha ott járt egy repülőgép pont a gyilkosság napján, akár Józsi ült benne, akár nem, attól a gyilkos még jöhetett ám biciklin is a faluból. Kezded kapisgálni, hogy mit jelent bebizonyítani valamit?

Találkozni fogsz különböző emberek tanuvallomásával, Az hosszú ú, de ugorgyuk át, semmit nem jelentenek a „tanúvallomások”, nagyon maximum azt, hogy a tanú elhiszi, hogy van Isten. Vagy csak el akarja hitetni. Milliárdok hisznek Istenben, de a Télapóban is. Ez nem keletkezteti Isten létezését (egyébként a Télapóét sem). Akkor boszorkányoknak is létezni kellene, valaha mindenki elhitte, hogy léteznek, és bakker, mégse.

No, ugorgyunk, kezded bő lére eriszteni, hogy én döntök, én döntök, én döntök, közben már rég eldöntöttél mindent, és csak azt sajnálod, hogy nem verhetsz bikacsökkel, amíg azt nem mondom, hogy jé, banyek, most már látom Istent, ott ül az ereszcsatornán és neked drukkol.

Mielőtt azonban ezt tenném, arra kérlek, hogy először gondoljunk végig valamit. A Biblia azt mondja, hogy elképzelhető, hogy valaki számára elég bizonyíték áll rendelkezésre Isten létezésével kapcsolatban, mégis „elfojtja magában” az igazságot Istenről. Végiggondoltam, és arra jutottam, hogy leszarom, mit mond a Biblia. Majd én is írok egy könyvet, amiben homlokegyenest, és ugyanígy hivatkozok arra. Ja, basszus, azt a könyvet Richard Dawkins már meg is írta. A címe Isteni téveszme.
  Történetesen amit most a Bibliából hozol, az marhaság. Nem képzelhető el, hogy valaki számára elég bizonyíték áll rendelkezésre, mert bizonyítékot még soha ember nem látott. Állítások vannak, amik legtöbbször egymásra hivatkoznak. Félreértés ne essék, én tényleg fantasztikusnak tartom, hogy ekkora állati nagy világot építettetek a puszta semmiből, azáltal, hogy szavakat sorakoztattatok egymás mögé – regényíró vagyok, magam is pontosan ugyanezt teszem, bár az olvasottságom enyhén elmarad a tietek mögött. A bevételeimről nem is beszélve. Csak ettől még a puszta semmi puszta semmi marad. Én is eljátszhatnám azt, amit ti. Kissy létezik, mert Vanessa naponta beszél vele, és Vanessának mind a létére, mind a szavahihetőségére éppen elég bizonyíték, hogy Kissy számtalanszor látta. Csak ettől még regényalakok maradnak mind a ketten!
  Alapvetően az a baj veletek, hogy kétféleképpen tudtok érvelni. Vagy egyenesen a Bibliából indultok ki, arra építetek mindent, vagy elkezditek azzal, hogy figyeljük meg a körülöttünk levő világot, adjunk össze kettőt meg kettőt, csináljunk mindenfélét, aminek semmi köze a Bibliához, és ezekből vonjuk le a következtetést, hogy létezik Isten – és ha erre mi azt feleljük, hogy ebből ilyen következtetést nem lehet levonni, akkor diadalmasan kivágjátok a Bibliát mint adu ászt az asztal közepére, az az ultima ratio, amivel nem lehet ellenkezni, ami előtt csak alázatosan meghunyászkodni lehet, mert az a Biblia, és kész.
  Hát lófaszt. Abszolúte senkit sem érdekel, hogy mi áll abban a könyvben. Akárki tud könyvet írni.

Másrészt azok számára, akik tudni akarják, hogy Isten tényleg „ott van-e”, Ő azt mondja: „Megtaláltok engem, ha kerestek és teljes szívvel folyamodtok hozzám.” Nem „Ő” mondja, csak a Biblia állítja róla ezt. Érted a különbséget? Nem érted, mert a Bibliát mint valóságot érzékeled, pedig nem az. Csak egy ókori mesegyűjtemény. Megpróbálom másképpen.

Mr. Thornpike elmosolyodott. Idegesen felnevetett, aztán elkomorult az arca.
  – Minden kérdést tudományosan kell megvizsgálni – szólalt meg hirtelen. – Kérem, ne szóljanak most közbe. Engedjék, hogy végigvezessem gondolatmenetemet. Önök azt állítják, hogy a huszonegyedik századból érkeztek. Most három lehetőség van. Első lehetőség: önök valaminő ármány részesei, mit ellenem indítottak, s az ön iménti szavai, Mr. Royce, merő, izé… merő hazugság. Még mindig ne szóljanak közbe, nagyon kérem önöket. Második lehetőség: magányos elmélkedéseim egészségem rovására mentek, elmém megbomlott, s most oly képzeteket vetít elém, mik rövidesen a bolondházba fognak juttatni engem. Harmadik lehetőség: állításuk igaz. Több lehetőség nem lévén, lássuk sorban ezeket. Lehetséges volna-e, hogy bárki oly ármányt szőne ellenem, egy békés, mit sem ártó tudós ellen, melynek részeként magukat a jövendőből érkezetteknek nevező embereket küld hozzám? Mi több, gyermekeket és egy békés házőrző kutyát? Ugyan! – Energikus mozdulattal fölpattant ültéből, és csípőre tett kézzel nézett rájuk. – Ez képtelenség! Ellenségeim nincsenek, még Mr. Kensington sem az; ha elfogadnám ajánlatát, tisztességes árat fizetne birtokomért, segítségemre lenne a költözködésben, ha pedig végképpen megmakacsolnám magamat, egy idő után felhagyna unszolásommal és békét hagyna nékem. Ostobaság! Sokkal inkább volna lehető, hogy elmebaj jeleit tapasztalom. – Fürge léptekkel odaszaladt az időfordhoz és végighúzta tenyerét az oldalán. – Ámde minő hallucináció volna az, ami még tapintóérzékemet is megzavarni képes? – Bedugta fejét a kocsiba. – E különös jármű bensejében oly illatot érzek, mi semmihez sem fogható, merőben idegen. Orromat is elmebaj zavarta volna meg? – Ujja közt morzsolgatta az egyik ülés kárpitját, aztán hirtelen megnyalta. – Ízlelem. E csodálatos szerkezetet minden érzékemmel észlelni lévén képes, csak azt mondhatom, hogy ha nem létezik, akkor az elmekór oly változata támadott meg, minőt a tudomány még nem írt le s nem tapasztalt. Ámde ettől eltekintve is, ha pusztán azt nézzük, hogy ha ez elmebaj, akkor hatalmas, acélból épített kocsi képét vetíti elém, s egészen aprócska kocsit is mutat, melyet elektromosság hajt, szemlátomást oly könnyedén, mihez a legújabb Otto-motor sem fogható – lehetséges-é ilyesmi? Avagy ama király a bibliai időkben… izé… a nevét elfeledtem, kivel bomlott elméje füvet etetett, ő talán képzelgett olyasmit, hogy vadászpuskát szegeznek reá? Dehogy. Az elmekórtan nem ismer oly esetet, hogy valakinek hibbant agya a jövendőben megszülető tudományos vívmányokat mutasson, mikről csupán századok múltán világlik ki, hogy lehetségesek. Dajkamese hát, hogy ily látomásokat bomlott elme szülhet. Én jól vagyok, s oly eset történt velem, mihez korunkban semmi sem fogható. Önök a huszonegyedik századból érkeztek hozzám. A tudomány történetébe piros betűkkel kerül be a mai nap!

No, mi lett? Ebenezer Thornpike létrejött azáltal, hogy elolvastad ezt? Nem. Itt áll előtted és az időfordot tapogatja, ízleli? Nem. Itt áll az időford, egy ezüstszínű mikrobusz, a 2060-as évekből való típus, egy tizenkilencedik század végi kanadai tisztáson? Nem. Mindez kitalálás. Én találtam ki.
  Azáltal, hogy ezt a kis részletet itt előrebocsátottam, lehetővé vált, hogy én csak Ebenezer Thornpike-ra hivatkozzak, amikor Istenre hivatkozol. Mindketten le vannak írva egy könyvben, és ezen túlmenően sehol máshol nem léteznek. De nem fogom untalan őt emlegetni, csak tudd, hogy mi vele az ábra.

Mielőtt tehát az Isten létezésével kapcsolatos tényeket megvizsgálnád, tedd fel magadnak a kérdést: Ha tényleg létezik Isten, vajon meg akarnám ismerni?

No, most tetted föl a tuti kérdést. Ezt viszonylag mintha ritkán kérdeznék a hozzád hasonló, misszionárius pózba dermedt emberek, pedig nagyon jó kérdés. Viccen kívül, állati frankón. Válaszként hoztam néhány linket.
  1 2 3 4
  Nem, a leghatározottabban nem gondolom, hogy ha létezne, akkor meg akarnék ismerni egy ilyen aljas, szemét kis rohadékot. Ötezer-hétszázhetvenöt éve kínoz minket, és én még hurrázzak neki?

1. Létezik-e Isten? Bolygónk komplexitása olyan tudatos tervezőre mutat, aki nem csak megteremtette a világegyetemet, de a mai napig fenntartja azt.

No, itt jön a hat érv, ejtsd bizonyíték, és mindegyik egy kikurzivált kérdéssel kezdődik: Létezik-e Isten? Az egyik nagy baj veletek misszionárius pózba dermedt emberekkel, hogy állandóan kántáltok. Még messze nem vagyunk bekeresztényesítve, de ti már zúdítjátok a rituálisan zsolozsmázott varázsigéket. Létezik-e Isten, mivelhogy van periódusos rendszer, létezik-e Isten, mert megalapították a Ford céget, létezik-e Isten, hiszen a tenger hullámzik, létezik-e Isten, létezik-e Isten, létezik-e Isten, alláhu akbar, alláhu akbar, alláhu akbar, alláhu akbar, alláhu akbar, alláhu akbar! Tudjátok, hogy ez milyen kurva idegesítő? Állandóan belemenekültök ezekbe a daraszövegekbe, amikor ezeket kántálhatjátok, akkor biztonságban érzitek magatokat, az agyatokat nem kell használni, hiszen a szöveget már megtanultátok betéve, ez mind rendben is van – de minket többieket nem kellene kihagyni belőle? Van ugye egy eladó mindenhatótok, de biztos, hogy ez jó reklám? Mert én ettől világba futok.

Mármost ami a „bizonyítékokat” illeti, azok akkora sült marhaságok, hogy mustár kell hozzájuk. Adsz egy személyleírást a Földről mint az egyetlen bolygóról, amely alkalmas emberi életre, és ez bizonyítéka lenne az isteni tervezésnek? Életem, te akkora marha vagy, hogy le kell vágni. Egyrészt ez nem bizonyítéka semmiféle tervezésnek. Másrészt ha mégis az lenne, akkor miért bizonyítaná, hogy a tervező pont Isten? Szerintem Sziporka ugyanúgy lehetett.
  Miért nem bizonyítéka tervezésnek? Részint azért, mert fölcserélted az okot az okozattal. Azt próbálod bemagyarázni, hogy a Föld azért pont ilyen és található pont itt, hogy alkalmas legyen az életre, és ezt persze ki más is csinálta volna, mint Isten, hozsánnuja, hallelah! Lófaszt, kispofám. Pontosan fordítva. A Föld azért alkalmas az életre, mert ilyen! És nem az egyetlen, csak a mi naprendszerünkben, máshol milliószámra lehetnek élethordozó bolygók. Tessék egy primitív gondolkodású szigetlakó szavai: „A mi Szigetünket a Nagy Mufurc Muszmusz Himbilibömbölöm teremtette. Ez könnyen bebizonyítható. A Szigetet minden irányból víz veszi körül, a vízben pedig az ember nem tud megélni. A halak, rákok és polipok igen, de az ember és háziállatai csak a Szigeten. Mivel a háziállatok az emberé, nyilvánvaló, hogy a Sziget és minden, ami rajta van, csak azért létezik, hogy az embert szolgálja. Tehát az ember kedvéért teremtette a Nagy Mufurc Muszmusz Himbilibömbölöm, éljen, éljen, hulbigulbi, muhulmisz!” És rituális táncba kezd a tengerparton, szent áldozatként a vízbe dob egy kavicsot, de az csengő hanggal visszapattan, mert éppen fölmerül egy tengeralattjáró, kiszáll belőle egy geológus és azt mondja: „Éppen a sziget talapzatát vizsgáltam odalent. Ez a sziget mindössze ötszáz éve merült fel a tengerből egy lokális vulkanikus mozgás következményeként, tehát a te Bömbölmöd legfeljebb akkor teremthette. De milliók élnek a szomszédos szigeteken, amiket te el se tudsz képzelni, mert nincsen csónakod, azok a szigetek viszont nagyon régiek, sok százmillió évesek, amikor a Bömbölömnek még eszébe se juthatott, hogy valaha emberek is fognak létezni. Eljössz velem megnézni őket vagy tovább ugrálsz és handabandázol itt a parton?” Ekkor a szigetlakó vérben forgó szemekkel elüvölti magát: „Az nem Bömbölöm, hanem Nagy Mufurc Muszmusz Himbilibömbölöm, szentségtörés, muhulmisz, hulbigulbi!”, azzal ráveti magát a geológusra és ízekre tépi, amúgy rituálisan.
  Szóval éntőlem kötetnyi terjedelemben magyarázhatod, hogy milyen a Föld meg milyen a víz, milyen a levegő, ebből mind csak az fog kijönni, hogy nem azért, mert a Nagy Mufurc Muszmusz Himbilibömbölöm ilyennek teremtette a kedvünkért, hanem mert az evolúció nyilvánvalóan csak vízben élő lényeket teremthetett egy nagyrészt vízzel borított bolygón, ésatöbbi. Jefremovnál, A Kígyó Szívében egy olyan bolygó szerepel, ahol hidrogénfluoridból vannak az óceánok, és az élet azokban alakult ki. Most három dolgot tehetsz. a) Megmagyarázod, hogy ez nem lehetséges, mert te jobban értesz a biokémiához, mint Jefremov (biológus doktor volt, de tény, hogy azóta rengeteget fejlődött a tudomány), és be tudod bizonyítani, hogy ilyen nem fordulhat elő – ez esetben egy alternatív biokémiai létforma lehetetlenségét már bebizonyítottad, jöhet a következő. És ha elfogyott mind, akkor ott mered a kérdés, hogy vajon a valóságos világegyetemben nincsenek-e olyan képtelen biokémiák, amik a mi íróinknak még eszébe se jutottak, tehát a cáfolatukra se gondolhattál, és a másik kérdés, hogy ennek Isten szempontjából ugyan mi a jelentősége. b) Kijelented, hogy a földitől eltérő biokémia nem lehetséges, mert ez áll a Szent Varázskönyvben, és hulbigulbi. Ez esetben úgy jársz, ahogy a laposföld-hit meg a boszorkányok. Eltelik némi idő, és mindenki rajtad fog röhögni. A különbség az, hogy a némi idő ezúttal öt perc lesz. c) Alkalmazod a szokásos elvet: először vadul tagadni a tudományt és máglyára hurcolni annak képviselőit, aztán amikor már az öthetes pincsikutya is arról csahol, amit bőszülten tagadtok, akkor pált fordulni és a tudomány eredményeit a saját képzelgéseitek igazolására használni.

Az evolúció a már létező organizmusokból kiinduló és azokon belül lezajló mutációkat írja le. Az evolúció viszont önmagában nem magyarázza meg az agy vagy a szem kiindulóforrását: az élő szervezet kialakulását az élettelen anyagból.

Hazudol, angyalbogár, és ezt nagyon rossz néven veszem. Másodlagosan megjegyzem, hogy az evolúció semmit sem ír le és magyaráz meg, az evolúció egy öntudatlan jelenség az élővilágban. Az evolúció elmélete az, ami efféléket cselekedhet. Megmagyarázza. Kész, ennyi, ehhez nincs mit hozzátennyi, megmagyarázza, csak te nem vagy hajlandó elolvasni, amire nem pecsételték rá a Nagy Mufurc Muszmusz Himbilibömbölöm nevét. Richard Dawkins írta ezt is: Az önző gén a címe. Magyarul is megjelent már harminc éve.

2. Létezik-e Isten? Az univerzum egyszer csak létrejött – ezt vajon mi okozta?

A tudósoknak van magyarázatuk az ősrobbanásra, többféle is, hiába bizonygatod, hogy nincsen. Egyébként is idiotizmus az a szokásotok, hogy ha valaminek nem tudjátok a magyarázatát, akkor azonnal rohantok az ólba és kivonszoljátok Istent a farkánál fogva: itt van, Ő a magyarázat, hozsánnuja, hallelah! A görögöknek meg a rómaiaknak még ezrével voltak isteneik, mert semmire se volt még magyarázat. Aztán lassan elfogytak a rejtélyek, a maradékhoz már egy szöm Isten is megteszi. De bizony attól, hogy valamire nem tudod a magyarázatot, még nem Isten lesz az Egyetlen Helyes Magyarázat. Ezen az elven Istenre sok millió év börtön vár, mert az összes rejtélyes bűncselekményekre is ő a magyarázat. Ki ölte meg Davey Moore-t? – Isten!

3. Létezik-e Isten? Az univerzum mindenütt érvényes természeti törvények szerint működik. De vajon miért?

Nem, nem döbbenti meg a tudósokat, hogy miért vannak természeti törvények. Miért ne lennének? Vegyük a tömegvonzást. Két darab anyag magára hagyatva a világűrben közeledni fog egymáshoz, mert ez egy természeti törvény, és ebből következik a galaxisok, csillagok és bolygók kialakulása, egész világegyetemünk létrejötte. Mit tartanál logikusabbnak? Pillanatonként változó ötletszerűséget, a világűrben lebegő anyagrészecskék hol egymás felé tömegvonzódjanak, hol taszítódjanak szétfele? Mitől? Egy ilyen változásnak oka kellene hogy legyen, és nem látom, hogy egy űrbeli hidrogénfelhőben mi okozna ilyesmit. Ha van tömegvonzás, akkor a felhőből csillag jöhet létre. Összevissza mitől változnának a feltételek?
  És miért kell Isten ahhoz, hogy ezek a törvények létezzenek? Ha találsz egy követ az út mentén, miért feltételezed, hogy azt Gézuka direkt azért rakta oda, hogy megtaláld? Lehet, hogy valaki tényleg odatette, de nem feltétlenül Gézuka, lehet, hogy pont Ebenezer Thornpike volt az – vagy lehet, hogy ott hevert egymillió éve.

4. Létezik-e Isten? A DNS kód látja el információval és szabályozza a sejt működését.

Na és? A DNS tényleg fantasztikus dolog, irgalmatlanul bonyolult, de miért kellene egy egyén szándékos tevékenységét képzelegni hozzá? Aszondod, Amikor programozott információról van szó, a természetes és biológiai okok semmilyen magyarázattal nem szolgálnak. Nem találsz sehol utasításokat vagy ilyen szintű precíz információt anélkül, hogy valaki szándékosan meg ne alkotta volna azt. De, én tudok ilyen szintű precíz információt, amit nem alkotott meg senki szándékosan: a DNS-t. Ami egyébként dugig van hibákkal, ezeket mi is érzékeljük és örökletes betegségeknek hívjuk őket, úgyhogy ha Isten volt, elég trehány munkát végzett. Az, hogy a DNS az egyetlen példa ilyen szintű precíz információra, megint csak nem jelenti, hogy akkor muszáj volt Istennek csinálnia. Teszem azt, sehol nincs még egy példa a hentes Józsira, akadhatnak emberek a világban, akik hasonlítanak rá, de mégsem ugyanolyanok. Tehát csakis Isten teremthette, a saját tulajdon két kezével? Nem, mert a szülei hozták a világra, az orrát a Ménkű Berci verte szét egy kocsmai verekedésben, a füle a Böhöm Bubu öklétől ilyen csálé, és azóta sántít, amióta a Gerzson tökön rúgta. Józsi éppen olyan egyedi és megismételhetetlen jelenség, akárcsak a DNS, és nem Isten hozta létre. Ráadául Józsi bonyolultabb életforma, mint a DNS, hiszen ő maga is tartalmaz DNS-t, az egész több a résznél.

5. Létezik-e Isten? Tudjuk, hogy Isten létezik, mert keres minket. Nem tudjuk. Te ezt állítod, de te nem tudsz semmit. Mi többiek úgyszintén nem tudunk semmit, legalábbis Istenről. Rólad legalább tudjuk, hogy olyan gyüge vagy, mint Szuhay Balázs a Zsebtévében, akit Hakapeszi Maki minden adásban más-más primitív varázslattal vert át. Elhiszel bármit. Most már nem, mert jött egy pap, beprogramozta az agyadat, készen adott válaszokat töltött bele, egyébként emlékszel, mit ígértél az elején? Hogy én dönthetem majd el, mihez kezdek a válaszaiddal. Akkor mit nyomod itten a pofámba tényállításként, hogy létezik? Akkor minek imitálsz érvelést? Ha már kijelentetted, hogy létezik, tartsd is magad ehhez, magasodj fölénk mint parancsolónk és nyilatkoztasd ki, hogy Van Isten, Én Vagyok A Prófétája, és ha szerencséd lesz, a következő másfélezer évben egymilliárd embert ölnek meg a te nevedet ordítva. Ha nincsen szerencséd, akkor csak egyet, ott azonnal.

Folyamatosan kezdeményez, és igyekszik elérni, hogy hozzá forduljunk. Akkor mindenható létére elég szarul csinálja. Most komolyan, engem eddig még mindenki el tudott érni, aki akart, a modern tömegkommunikáció korát éljük, ehhez képest a te Istened senkit. Él a világban néhány millió ember, aki még hisz benne, a statisztikákban azok vannak, akik konformistán azt hazudják, hogy hisznek, de valódi hívő annak kevesebb, mint egy százaléka – de ezeket sem Isten érte el, hanem becsöngetett hozzájuk valami idióta, aki Istent delirált, és lyukat beszélt a hasukba.

Valamikor ateista voltam. És mint sok ateistát, engem is nagyon zavart az Istenben való hit kérdése. Mi az, ami az ateistákat ráveszi, hogy annyi időt, figyelmet és energiát öljenek valaminek a cáfolatába, ami szerintük nem is létezik?!

A lónak a fasza voltál te, nem ateista, aki ateista, nem így beszél. Az ateistákat szimplán az veszi rá a vízióitok cáfolatára, hogy azokat állandóan le akarjátok tunkolni a torkunkon, nagyon sokakkal meg is teszitek, aztán azok elindulnak vérben forgó szemekkel és esetleg minket mészárolnak le! Önvédelem, tudod? Az ateistákat amúgy nem zavarja az Istenben való hit kérdése, ha öt percig ateista lettél volna, tudnád. Ez a kérdés egy ateista számára nem kérdés. A világon egy szál ateistát nem találsz, akiben valaha fölmerült volna a kérdés, hogy vajon mi történik, ha az Eiffel-torony csúcsán álló, százméteres élhosszúságú üvegkocka közepében levő, tíz méter átmérőjű, rozsdamentes acélból készült gömb belsejében elhelyezett, lila csíkosra festett tengerimalac megéhezik és ki kell szedni ebből az egész szarságból, hogy megetessék. Ez mellesleg hívőnek se jutott még eszébe. Pedig ez a tengerimalacos cucc a torony tetején néhány trilliószor valószínűbb, mint egy fószer a felhőkön, aki a puszta semmiből csillagokat és galaxisokat tud teremteni, sőt össze tudja rakni úgy a DNS-t és az egész kurva bonyolult biokémiát, hogy az működjön, méghozzá legfeljebb néhány óra alatt, hiszen az egész élővilágot ugye egy nap alatt megteremtette, és még magukat a konkrét élőlényeket is elő kellett állítani, és persze egyetlen intésével a semmiből előteremtheti az üvegkockámat a golyóval meg a malaccal, ha éppen úgy tartja kedve, de halálra sértődik, ha két pasi játszik egymás faszával. Áruljátok már el, hogy csinálta! Mármint a biokémiát. Vagy a csillagokat. Vagy bármit. Tulajdonképpen mekkora ez a fószer? Mert úgy tűnik, ugyanolyan könnyedén bütyköl molekulákat és galaxisokat.
  Egyébként a világ összes ateistájának összes cáfolásra fordított ideje, figyelme és energiája lófing nincsen ahhoz az eszméletlen időhöz, figyelemhez, energiához és pláne költséghez képest, amit ti arra fordítotok, hogy minket behívősítsetek, illetve egymást a saját hitetekre kalapáljátok. Miért? Vannak forgalmas utcák belvárosokban, ahol az ember nem tud ötszáz métert menni anélkül, hogy rá ne vetnék magukat Sehova tanúi és el ne halmoznák négyszín mélynyomású, vaskos kötetekkel, tök ingyen, pont olyan hülyeségekről, mint amiket te hordasz itt össze. A tanúk motivációját értem: akkor már nem nekik kell cipelniük azokat a köteteket. De aki finanszírozza, azt nem értem. Miért ilyen kurva fontos még több hívőt termelni?

Nem vettem észre, hogy Isten témája igazából azért telepedett rám akkora súllyal, mert Ő erőltette az ügyet. Rájöttem, hogy Isten azt akarja, hogy megismerjék. Akkor miért nem tesz róla? Hitetlen embereknek frankón milliói kérték már a papokat, imádkoznának már végre valami csodáért, amitől végre ők is elhinnék, de Isten baszik csodát tenni. Jó, tudom, enyhén depis, amióta megölték a fiát, de ő akarta! Direkt megszervezte előre az egészet, úgyhogy jobb is, ha nem jön elő a búvóhelyéről, mert ez védekezésre képtelen személy ellen, bűnszervezetben elkövetett szándékos emberölés, és még nem említettem Lót feleségét.

Körülvett minket a létezésére utaló bizonyítékokkal, Akkor miért nem mutatsz egyet már végre?

Elképzelhetőnek tartom, hogy egy mélyebb ok, amiért az ateistákat zavarja mások istenhite, az az, hogy Isten közben aktívan keresi őket.

Pofám leszakad. Az egyetlen ok, amiért minket zavar mások istenhite – és ezt te is tudnád, ha életedben eltöltöttél volna öt percet hitetlenként, vagy ha a klubba belépve nem estél volna át amnéziát okozó agymosáson –, az, hogy le akarják nyomni a torkunkon a hitüket. Aki nem akarja lenyomni, annak a hite nem zavar. Nem tudom, hány hívő barátom van, nem szoktam káderezni őket ebből a szempontból (sem), de jó néhány akad. Miért a barátaim? Mert nem akarják lenyomni a torkomon a hitüket. Megesett, hogy a barátaim nálam járva misére akartak menni, fogalmam nem volt, hogy azt eszik-e vagy isszák, mikor van, hol van, miért van – biztos kitaláltam volna, kit kérdezzek meg, de addigra maguktól is kiderítették a netről, én pedig elkalauzoltam őket a templomba. Mi a nyavalyának kellett volna zavarnia engem abban, hogy ők hova járnak szórakozni? Soha nem próbáltak katolikussá tenni, se én őket hitetlenné. Te miért nem tudsz ilyen normális lenni? Miért érzel leküzdhetetlen ingert arra, hogy engem hívővé püfölj ostobaságok és hazugságok áradatával, miközben soha az életben nem fogsz arról tudomást szerezni, ha ez esetleg sikerül? És erre nem válasz, hogy fizetést kapsz érte, mert akkor a kérdés továbbmegy ahhoz, aki megfizet. Miért akartok állandóan lelkeket vásárolni? Mire kellenek? Miért nem tökmindegy, hogy tízezer kilométerrel távolabb egy vadidegen fószer miben hisz, ha rendes ember? Nekem miért tökmindegy, hogy az egy méterrel előttem álló fószer miben hisz, ha rendes ember?

A hatodik pontot kihagyom, süketelés a Bibliából, itt már láthatóan az érvnek látszó marhaságokból is kifogytál, visszamenekülsz az adu ászhoz, Biblia, Biblia, bibliabibliabiblia. Inkább továbblapozok oda, hogy mit tegyek, ha azt szeretném, hogy Isten megbocsásson nekem. Hát először is mondja meg, hogy mi a faszért kellene neki megbocsátania. Nem gondolnám, hogy én lennék a megtestesült tökéletesség, vannak bőven hibáim, de bűneim – nincsenek. Ja, én magamnak definiálom, hogy mi a bűn, tudod? Azok az ókori baromságok, amiket ti zengtek bőszülten, hogy bűűűűűűűűűűűűűűűn, azok senkit nem érdekelnek a klubotokon kívül. Szóval jöjjön ide Isten – nem egy csuhás fószer, aki kisfiúk fütyijéről ábrándozik, hanem a vén kaporszakállú személyesen – és magyarázza el nekem, hogy mit kellene megbocsátania.
  Aztán én jövök. Az én listámban ott lesznek a történelemkönyvek és a napilapok minden időkre visszamenőleg, az egész világról, és ha netán a vén kaporszakállú azzal próbálná elintézni, hogy az ő akarata kifürkészhetetlen, akkor kénytelen lennék közölni, hogy a kifürkészhetetlen akaratát a Legmagasztosabb Seggbe dugja föl, muhulmisz, hulbigulbi.

»»»»»»