Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




Ha lenne egy kis gyerekpornóm

Ha akadna itthon némi tartalék gyerekpornóm, szívesen kipróbálnék egypár dolgot. Persze majd csak jövőre.
  Az ugyanis már az idén is beleütközik a közerkölcsbe, és jövőre törvény is lesz. A sima pornó, felnőttekkel, talán csak később ütközik majd a közerkölcsbe, amikor már a Főpapi Tanács határozza meg a közerkölcsöt.
  Ha lenne egy kis gyerekpornóm, akkor gyorsan megtanulnék hekkelni és feltölteném egy honlapra. Mindjárt megbeszéljük, hogy milyenre. Feltölteném, csinálnék róla egy csomó screenshotot, videót, közjegyzővel dokumentáltatnám, hogy ott van, aztán gyorsan letörölném. Ugyanis ha a rendszergazda megtalálja, akkor feljelentést tesz, engem lecsuknak, és a börtönből nem folytathatom a munkámat.
  Azzal folytatnám szabadlábon, hogy bejelentem, hogy a honlapon gyerekpornót találtam, a tulajdonos megsérti a közerkölcsöket, bizonyítékok mellékelve, és azonnal füleljék le. A rendőrség kimenne hozzájuk, addigra persze már nem találnak semmit, viszont ott vannak a bizonyítékok. Ekkor pedig ixipixi el kellene dönteni, hogy csak a cég-e a felelős, vagy a honlapjukat hosztoló webszolgáltató is, avagy felelős-e netán a bűnös célokra felhasznált áramot adó erőmű, és nincs-e titkon izraeli tulajdonban. El kellene dönteni, hogy csak a képet tartalmazó posztot kelljen eltávolítani, vagy az egész tárhelyszolgáltatást megsemmisíteni, úgy, ahogy van. És ha az utóbbi, akkor el kellene dönteni, hogy elég, ha leformázzák az összes szerver összes wincsijét, vagy magukat a szervereket is meg kell semmisíteni. És ha az utóbbi, akkor el kellene dönteni, hogy a szerverek kivonszolandóak és úthengerileg szétlapítandóak-e, vagy az épülettel együtt bele-e a levegőbe röpítendők.
  Ha mindezeket a kérdéseket tisztáztuk, akkor a nagy médiatársaságok már tudnák, hogy milyen szankciókra számíthatnak, ha megsértik a közerkölcsöt. Ez fontos lesz, amikor szigorodnak majd a közerkölcsök.
  Csak hát a dolog nem fog működni, és nem azért, mert elfelejtettem idejében beszerezni a szükséges gyerekpornót, és őszintén szólva nem érzek magamban tehetséget megtanulni a hekkelést. Azért, mert nemigen látok alkalmas célpontot.
  Magánembernél a dolog eleve nem működik, mert nem generál vitát. Senki nem gondolja úgy, hogy egy privát honlapon talált gyerekpornóért felelősségre kellene vonni a honlap szolgáltatóját. Az illetőt elhurcolják és kész. (Mármint persze az unokaöccsét kicsapják a gimnáziumból meg hasonlók.) A kisvállalkozás, alapítvány, nonprofit közösség hasonló kategória. Illetve az alapítványokat akkor is meg fogják büntetni, ha nincs is náluk gyerekpornó, ugyanis pénzt gyűjtenek, és a pénz kell a pártnak.
  Nagyobb cégeknél már több értelme lenne, csakhogy a nagyobb cégeket úgyis államosítják vagy felszámolják, illetve az izraeli érdekeltségűeket visszaküldik Madagaszkárra. Éppen az nem derülne ki az egészből, hogy mi jár konkrétan a közerkölcsök megsértéséért.
  A médiákkal hasonló a helyzet. Elvileg ha meghekkelem a Magyar Televízió honlapját és gyerekpornót teszek rá, akkor ezért bezárják a tévét és országszerte elkobozzák a kisvukos pizsamákat. Ha nem teszem, akkor is.
  Egyházakhoz nincs értelme gyerekpornót föltenni, mert mindenki azt fogja mondani, hogy ez egy belső oktatóanyag a papoknak, erkölcstanórára. Ami hagyján, de ezt mindenki el is fogja hinni.
  Mi marad? Az állami szervek. De az állam nem fogja bezárni a saját minisztériumát azért, mert egy honlapon találtak egy képet. Megkeresik a felelőst, előléptetik, és lecsuknak minden baloldalit az intézménynél. De ezt is megteszik mindenhogyan.
  Úgyhogy nem érdemes.

»»»»»»