Fú

Általában rosszul reagálok vigécek hívásaira. Most jött Szabó Judit a Délmagyartól és el akarta adni az újságot, amit Klárika már nem olvas, nem érdekli az orbáni szenny. Jut ölég a tévéből. Ezért még nem kapnám föl a vizet, de már sokadszor hívnak, hogy Délmagyart adjanak el nekem. Föl löhetött volna írni. De az, hogy nekiáll engem tájékoztatni, hogy rögzítésre a beszélgetést rákerítik „bizonyíthatóság végett” – ez engem nem érdekel. Fölhív engöm röggeli közben, és nekiáll elmagyarázni a joghatályba keletkeződést. Aztán mondi, hogy látta, hogy korábban én a Délma… nem, köszönöm, nem akarok Délmagyart venni. Ez esetben egy színes magazint… Sem akarok venni, közölöm. (És még neki van mákja, amiért nem részleteztem, hogy nekem ezökre miért nincsen pénzem.) Ekkor megkérdezi, hogy hozzájárulok-e, hogy rögzítsék a beszélgetést-e. Mármost erre kétféle előírásos választ foganatosított a céges jogász a szabályzatba bele:
  a) Igen, megadom hozzájárulásomat az adataim tárolásához.
  b) Nem, megtagadom a hozzájárulást az adataim tárolásához és kérelmezem azok megsemmisítését.
  Mindkettőnél opcionálisan elismételhetem a jogszabályhelyi törvényhivatkozást, amely belehelyezi a hatályba.
  Erre a telefon túlvégéről mit hall a hölgyike?
  „Engem nem érdekel, hogy önök milyen adatokat tárolnak.”
  Tanulta, hogy az áldozat reakciójától függetlenül udvariasnak kell maradni, ezért szépen elköszön. Én is. De ahogy az ujjam a piros gombhoz közelít, még hallom, ahogy kifakad:
  „Fúúúú, de…”

»»»»»»