Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Filmekről kiábrándítóan

A Csillagok háborúja-filmeket valójában nem „egy messzi-messzi galaxisban” forgatták. Ez a távolságok miatt lehetetlen. A stáb igazából csak olyan messzire utazott a Naprendszertől, hogy találjanak alkalmas bolygókat, és lehessen képeket csinálni a csillagos égboltról az ismerős földi csillagképek nélkül. Ezért az idegen bolygók egén látható halvány csillagok bármelyike lehet a mi Napunk.

A Csillagok háborúja és A Jedi visszatér költségeit elsősorban a két Halálcsillag felépítése duzzasztotta óriásira. Természetesen a díszlettervezőnek esze ágában sem volt a hold méretű űrállomások összes helyiségét megépíteni és berendezni, amikor a belső jelenetek csak mintegy tucatnyi helyszínen játszódtak. De nem tehette meg, hogy csak ezeket a termeket, folyosókat, hangárokat építi meg egy üres héjon belül (a héjra szükség volt a külső űrcsatához), mert akkor odabent súlytalanság lett volna. Ezért a két űrállomás nem használt részét ballasztanyaggal kellett kitölteni, hogy meglegyen a kellő tömegük.

A fénykardpárbajoknál pálcákat használtak, amiket utólag a trükkmesterek rajzoltak át fénykardokká. A valódi fénykardokat páncélszekrénybe kellett zárni, mert amikor a biztosítótársaság képviselője meglátta, hogy milyen akadálytalanul vágják az acéllemezt is, kijelentette, hogy ezt a társaság nem vállalja. Még a kaszkadőrök sem használhattak valódi fénykardot.

A két férfit, akik az Egy csodálatos elme főszereplőjének képzeletében megjelennek, valójában létező színészek játszották. Csak a képzeletbeli kislány szerepére kellett képzeletbeli gyereket felkérni – létező személy ugyanis nem tudta volna megcsinálni, hogy körbeszalad a füvön sétálgató galambok között és nem rebbenti fel őket.

A Matiné forgatásán a legtöbb gond a moziban játszódó jelenetekkel volt. Külön programozócsoportot kellett szerződtetni, hogy folyamatosan biztosítsák az adatokat a mozi tulajdonosát alakító Robert Picardo fotonsugárzójához.

Az Alfa holdbázis forgatásán a díszleteket, ruhákat, eszközöket, járműveket úgy terveztették meg akkori művészekkel. Az 1975-ben forgatott sorozat ugyanis aránylag közeli jövőben: 1999-ben játszódott, és amikor a stáb körülnézett az 1999-es tévéműsorokban, nem láttak semmit, amit elég futurisztikusnak találtak volna.

Legenda csupán, hogy Kevint és a két reszkető betörőt Tom és Jerry játszotta elmaszkírozva. Ez már csak azért is képtelenség, mert két betörő volt, Tom pedig ugyebár csak egy. A két veterán rajzfilmsztár a kamera mellett állt és szaktanácsokat adott.

A marslakó című 2015-ös film külső felvételeit a 2000-ben forgatott Mars-mentőakció stábja által készített és fel nem használt képsorokból vágták össze. A két film között ugyanis bekövetkezett a 2008-as gazdasági válság, és ennek folytán elviselhetetlenek lettek volna a költségek, ha ők is elutaztak volna a Marsra.

Az Apollo 13 forgatásán a legnehezebb az űrbeli rész volt. Általában jelen van az operatőr, a világosító, a hangmérnök és a rendező, és persze a színészek. De ennyi embert lehetetlenség lett volna bezsúfolni egy hetvenes évekbeli űrhajóba. 1995-ben szerencsére már nem volt gond, hogy a stáb a Földön maradjon, és távirányítással vezéreljék a kamerát, mikrofonokat és lámpákat. Kivéve azon a részen, amikor az űrhajó több órára belépett a Hold árnyékába. Ekkor programvezérlést alkalmaztak, és a színészeknek meg kellett tanulniuk, hogy mikor melyik kamera merre fog nézni, hogy pontosan a megfelelő helyre lebegjenek.

A Flubber forgatásán egy elhagyott kőbányában újra felépítették a professzor házát és környékét, külön azokhoz a jelenetekhez, amikor a rugaccsal bekent labdák többször is lezuhannak és fejbe verik a rossz fiúkat. Ugyanis senki nem tudja a módját, hogy lehetne megállítani őket. A környéket lezárták, mert a labdák még mindig pattognak. Sajnos néha előfordul, hogy a filmesek veszélyforrást hagynak hátra munkájuk helyszínén.

A Harmadik típusú találkozásoknak van olyan változata, ahol a legvégén, az indulás előtt rövid időre láthatjuk a hajó belső terét. Ezt azonban a legtöbb változatból kivágták, az űrlények kérésére, biztonsági okokból.

»»»»»»