Ezért szeretem a Best’s Boardot

Mint e blog régi olvasói jól tudják (eufemizmus ahelyett, hogy a könyökükön jön ki), mániám a tetszés szerint átdefiniálható billentyűzet, amire oda és olyan jeleket rakok, amilyeneket és ahova akarok. Éppen mostanában vált nagyon jól illusztrálhatóvá, hogy ez miért jó, amióta ennyi nyelv ékezetes betűi vannak a képernyőmön érintésnyi távolságban; van még sokkal több betűm is, de mondjuk egy ż betűhöz négy gombnyomás kell, míg a ž-hez csak egy. Fontossági hierarchia. Nekem magyar, lett, cseh és eszperantó betűkre van szükségem, plusz Françoise nevének ç betűjére, mert ez gyakran kell; a többi francia ékezetes betű nem kell gyakran, azok nem kaptak külön gombot. Majd ha lesz egy Hélène nevű fontos szereplőnk, az è betű is kaphat gombot. Az a lényeg, hogy én döntöm el, hogy nekem mi kell, és amikor változik az igény, akár azonnal változtathatok a billentyűzetemen. Most például ennek a cikknek a kedvéért kitalálok egy Ŧħǎȗȁṃ-İɲȩŕṥĭķ nevű marslakót (ejtsd: mú), aki fontos szereplő lesz, ezért gondoskodni kell arról, hogy leírhassuk a nevét. Az szóba se jöhet, hogy örökké másolgassuk, ilyet profi nem tesz. Különben is említeni kell Ṃḍầſḷłᾧţĩς (ejtsd: hé) városát is, ahol él. És hogy foglalkozására nézvést ġḷůŋńȋĉ (ejtsd: fú).
  Hát a közkedvelt módszer az, hogy majd a szoftverfejlesztő kegyeskedik alkotni egy marslakó nyelvű billentyűkiosztást. Majd valamikor. Megérthetjük, hogy sok dolga van. Aki született marslakó, esetleg Marsalkó, annak ez a probléma még akut lesz, amikor a fejlesztő nagy nehezen eljut a megoldásig, csak neki éppen ezért nem ér rá. Aki viszont nem az, urambocsá esetleg még nem is járt a Marson, csak ír egy cikket egy marslakóról, annak meg már rég nem lesz érdekes az egész, mire a fejlesztő föltalálja a saját kis külön spanyolviaszkját.
  Ráadásul az a marslakó billentyűzet, amit a fejlesztő végül is összehoz, köszönő viszonyban sincsen azzal, amire a felhasználónak szüksége van. Mert a fejlesztő kinézte a netről, hogy milyennek kell a marslakó billentyűzetnek lennie, csak azt senki nem használja. Erre két példát is tudok, a lettet és a magyart. Van egy Hivatalos Lett Billentyűkiosztás, amit már mutattam egy kilencéves cikkben, csak akkor még nem tudtam, hogy ezt maguk a lettek se használják. Mert behozták a számítógépeket külföldről, és azok ezt nem tudták. A QWERTY-t tudták, tehát a felhasználók azt tanulták meg. De arról meg ugye, ha nem használunk külön lettesítő programot, elég sok betű hiányzik (āčēģīķļņšūž). Tehát jön a fejlesztő, megnézi a Wikipédiában, hogy milyen billentyűzetet használnak a letthez, és megcsinálja a Hivatalos Lett Billentyűkiosztást, amin végre rajta vannak az ékezetes betűk, csak senki nem tudja használni. A magyarral enyhébb a probléma, annak is van Hivatalos Magyar Billentyűkiosztása, csakhogy az olyan billentyűzethez készült, amin a bal Shift és az Y (angolon Z) között van még egy billentyű, a hosszú Í. De aki közel harminc éve csapkod PC-ket, mint jómagam, az nem ezt szokta meg, hiszen akkoriban nem ilyenek voltak – olyannyira nem, hogy én mindig, ha tönkremegy egy billentyűzetem (a műanyag cucc), olyat veszek, amin nincs ez a többlet billentyű, mert én a bal Shiftet pont a jobb végén ütöm. Ezzel más is van így, néha találkozom emberekkel, akik minden ékezetet helyesen írnak, csak a hosszú Í helyett rövidet, mert nincs a billentyűzetükön (a műanyag cuccon) az a plusz egy billentyű, ahova a Windows gyárilag a hosszú Í-t teszi.

        
  Ezért akarok én mindig, minden számítógéphez olyan billentyűzetet, amin én mondom meg, hogy mi hol legyen, nem egy fejlesztő a világ másik végén, akinek nem szólhatok, hogy ez meg amaz máshogy kéne (vagy szólhatok, de megőszül a szakállam, mire megoldja, hacsak nem pont visszaír, hogy ő ezt inkább mégsem oldja meg, mint a Swype fejlesztői a német felhasználók problémáját jó pár évvel ezelőtt).
  Én akarom csinálni a billentyűzetemet. Mert szövegeket állítok elő, és amikor egy új igény merül föl, nem akarok ott állni, hogy majd valaki valahol talán kegyeskedik foglalkozni a problémámmal, és amit kiad a kezéből, azt majd talán használni is tudom. Valaha fényszedő voltam, és történetesen rengeteg ékezetesbetű-gazdag munkát kaptam. És amint átadták, már sürgették, hogy miért nincs még készen, úgyhogy én nem értem volna rá valakire várni, hogy majd ráteszi a billentyűzetemre a betűimet, nekem aznap százezer betűt kellett szedni, és aközött ott kellett lenni a szükséges ékezeteknek, hogy ‘Alī Sa‘īd Muḥammad Baẖr il Muṣallam ibn A’kárki mit írt a honfoglaló magyarokról. Azért fizettek, hogy ezt megcsináljam.

Térjünk vissza a jelen időre és az Androidra. Nagyon kevés billentyűzetprogram tudja azt, amit föntebb leírtam. A Best előtt a Multilinget használtam, akkoriban ez jutott a legközelebb az elvárásaimhoz ezen a téren: van neki egy DIY kiosztása, teljesen szabadon megtervezheti az ember, hogy milyet akar. Csak hát a teljes szabadság itt is azt jelenti, hogy a fejlesztő megszabta a határokat, és azokon belül azt csinál az ember, amit akar. Jelen esetben: négy gombsor. Alattuk egy ötödik, abban volt a Shift, Enter, Backspace, szóköz, azt nem lehetett átdefiniálni. Kérdeztem a fejlesztőt, lehetne-e öt sor, merthogy nekem a Palmon kialakított Kinesához annyi kellene. Hogy a legalsót is át lehessen definiálni? – kérdezi. Nem, mondom, öt sor a legalsó fölött. Hát azt nem lehet.
  Ez engem mindig idegesít. Valaki valamit beleír egy programba, és az attól kezdve szentírás, azt megváltoztatni többé nem lehet. Én is programozó vagyok. Ultratehetségtelen, de programozó. Pontosan tudom, hogy egy darab tömb méreteit kellett volna megváltoztatni, meg a vele kapcsolatos műveletek határait, de ha a szerzőnek csak annyi tehetsége van, mint nekem (márpedig sokkal több van neki), akkor eleve úgy írja meg, hogy az egész programban egy darab négyest kell kicserélni ötösre, és megy.
  Amikor tehát Thonnal elkezdtünk beszélgetni a leendő billentyűzetprogramról, az volt a kritérium, hogy a lehető legkevesebb korlátozás. Jelenleg a legnagyobb korlát talán az (ez sokaknak szokatlan lehet), hogy a gombokat csakis hatszögrácsban lehet elhelyezni, olyanban, amely vízszintes sorokból áll. Tervben voltak egyéb alakú gombok is, de részint az időhiány miatt maradtak ki, részint pedig mert ez az egésznek a lelke. A hatszög.
  Fontosabb, hogy hatszögből szinte akármennyi lehet – itt a korlátot az szabja, hogy mekkora képernyőnk van és mekkorára zsugoríthatjuk a hatszögeket, hogy még használhatók legyenek.
  
  Ez egy háromszáz gombos készlet, amit ennek a cikknek a kedvéért csináltam. Tíz sor, soronként harminc gomb. Persze picikék, de az én nyolchüvelykes képernyőmön még épp hogy használhatók – már nem kényelmesen, az igaz. A gombok mérete attól függ, hogy egy sorba hány darabot teszünk; ha a sorok számát növeljük, attól a gombok mérete nem változik. Ha a soronkénti gombszámot a felére, tizenötre csökkentjük, huszonhárom sorban még mindig 345 gombunk lehet, amik már kényelmesen kezelhető méretűek és mindössze két sornyi marad a szövegszerkesztőnek (hiszen minél kevesebb gombot rakunk egy sorba, annál nagyobbak, és nagy gombokból sok sor a képernyő nagy részét betakarja). És valójában még hozzá kell adni soronként egy gombot a szélén, ami feleakkora ugyan, de éppúgy használható.
  Két-háromszáz gomb az rengeteg, amikor a PC-knek csak körülbelül száz van, és annak nagy részét nem is definiálhatjuk át, mert más célokra vannak lefoglalva. Nekünk nem kell egy-egy gombra két-három vagy éppen öt-hat jelentést rakni, mint azoknak, akik műanyag cuccot programoznak át.

Nem kell, de lehet. Bestben az egyszerre látható gombok összességét úgy hívjuk, hogy layout, és a gombok közül bármelyik átválthat egy másik layoutra (az ilyen gombokat switchnek hívjuk), tetszés szerint kapcsolgathatjuk őket össze, és ilyen layoutokból is bármennyi lehet. Vagyis a képernyő méretei meg az ujjunk vastagsága csak annak szab határt, hogy egyszerre hány gomb látsszon, annak nem, hogy hány legyen elérhető. Például ebben a cikkben egy olyan, kisképernyős telefonokra tervezett rendszert mutattam be, ami öt layoutot tartalmaz, mindegyiken tizenöt gombbal (plusz a lapozógombok és a mindegyik layouton meglevő törlőgomb), vagyis 73 karaktergombja van (aminek lenyomására a szövegszerkesztőbe valamilyen jel kerül), több, mint a PC-nek, annak is csak ötven körül. De lehetne öt helyett hat, tíz, akárhány layout, a lapozást is meggyorsíthatnánk, mondjuk egy gomb csak az ábécés layoutokat váltogatná, és a másik egy menüt hozna elő, ahol minden layoutnak van egy gombja.
  Szóval bárhogy. A lehetőségeink szinte korlátlanok.

Ha elkezdünk körülnézni a billentyűzetemen (most már azon, amit tényleg használok – erről van kép legfelül), valami már kiderül arról, hogy ez mi mindent tud. Ez most egy aránylag új változat, csak négy layout van benne, amik kilenc sorban 13-14 gombot tartalmaznak; a félgombok is egésznek számítanak persze, hiszen funkció szempontjából nincs különbség, és a páratlan sorokban eggyel több gomb van. Ez layoutonként 122 gomb, illetve nem pont ennyi, mert a négyből hármon üres helyek is vannak, a dévanagári layout pedig egy sorral nagyobb. Első ízben a történelemben a betűk színesek és a hátterük fekete, áldom az eszemet, hogy ezt kitaláltam, jól is néz ki és a szemet is pihenteti.
  Először is van ugye a magyarhoz nagyon jó Kinesa kiosztás, amit 2006 óta használok, ez veszi körül a szóközgombot (üres fekete). Mellette kétoldalt a lett (āčēģīķļņšūž) és a cseh (áčďéěíňóřšťúůýž) betűk két különböző színben, a kettő metszete (čšž) a két szín keverékét kapta, illetve a magyarban is meglevő cseh betűk nem kaptak erre utaló jelzést. Alul külön az eszperantó betűk (ĉĝĥĵŝŭ), illetve jobbra a Françoise nevéhez szükséges ç, fölhasználva a tényt, hogy a lett ábécéből mintegy hetven évvel ezelőtt kivették a hosszú ō betűt (és a farkincás ŗ-et is), így itt volt egy szabad helyem.
  Mindezeket körülveszi egy halom karaktergomb, számjegyek, írásjelek, nyomdaiak regényszövegekhez és ASCII programozástechnikai jelek, amik némelyikét itt a cikk írásakor is használnom kell a Vicky szintaxisa szerint.
  Speciális funkciót tizenöt gomb lát el, ebből négy kurzornyíl jobbra fent, balra a Settings gomb a Best beállításaihoz, a Paste, Copy és Cut gombok a vágólap kezeléséhez, továbbá jobbra fent a törlőgomb, az Enter és a Shift, valamint egy kétirányú nyíl, ami a szó kezdőbetűjét kisbetűből nagyba váltja vagy vissza. Van továbbá a Béka gomb, ami ha levelibékát mutat, akkor a mondatvégi írásjelek után, a nyitó idéző- és zárójel előtt automatikusan szóköz is megjelenik, továbbá a mondatvégi írásjelek után automatikusan nagybetűt kapunk; ha viszont átkapcsolunk teknősbékára, akkor ez nem így van, webcímekhez ez a jobb.
  És van két switch. A jobb alsó sarokban az gomb kapcsol a diakritikus billentyűzetre.
  
  Ezen csak az angol ábécé van ékezetes betűk nélkül, van viszont 28 ékezetesítő és módosító gomb, amikkel kb. 1700 betűt lehet elérni, sok olyat is, ami csak az én fontomban van meg, nem része a Unicode-nak.
  Fonetikai használata miatt itt helyeztem el a görög ábécét, de megkapta a módosítógombokat is, balra két gombon az új-, jobbra lent az ógörög diakritikus jelekkel.
  És tettem rá egy cāngjié gombot, mert ezzel egyetlen gombbal elérhetővé tettem a kínai írást is. Az ember beírja, hogy wirm és megnyomja a világoskék gombot, s máris megjelenik: 國.
  S még van egy csomó üres hely.
  A főbillentyűzet Billentyű gombja a szimbólumbillentyűzetet hozza elő, ami egyúttal az emotikonokat is tartalmazza, és menüként is szolgál. Elérhető róla a főbillentyűzet és a diakritikus is, a másik kettő, a cirill és a dévanagári pedig csak innen.
  

Miért pont a dévanagári? Csak. Ahhoz volt kedvem, hogy ezt rakjam rá, és most ott van. Éppen ez a lényeg. Ha egy fejlesztőnek kell kuncsorogni, netán esetleg még fizetni is, és egy csomót várni a kívánság teljesülésére, akkor az ember százszor meggondolja, mire van igazán szüksége a billentyűzetén. De saját magának az ember bármit rárakhat, akár játékból is, mert ahhoz van éppen kedve, hogy színes fejecskéket, kisautót vagy etióp szótagjeleket rakjon a képernyőjére – valamire majd csak jó lesz.

»»»»»»