Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools




És még sokan mások

Írtam már egy sor cikket a NANDO munkásságáról, s tanulmányoztam Agate Albekeitét is, nyilván sokat fogok még velük foglalkozni, konkrétan megírásra váró cikkek is vannak róluk. De most mégis térjünk ki másokra. Amikor kiderült, hogy a Mamma mani apēdīst jelölték Arany Mikrofonra, elkezdtem a NANDO mellett másokat is hallgatni Lettországból, és nem bántam meg, részben ennek köszönhető, hogy hozzáláttam a nyelvtanuláshoz (bár a közvetlen kiváltó ok egy NANDO-dal volt, a Vienkāršas lietas), és hát nagyszerű dolgokat látok-hallok. Ennek maholnap fél éve, a kislányok persze elnyerték a díjat, és én változatlanul lelkes rajongójuk vagyok, de eközben imádom Agatét, Adriját, Loretát, Martát és a többieket is. Mert nagyon szépen énekelnek. Ideje beszélni róluk. Néhányat már említettem hosszabban-rövidebben, másoknál most jött el az ideje.
  Rangsor nincs; a sorrend ötletszerű. Ők folyton dalversenyeken vesznek részt, ez most kivételesen nem az. Csak egy arcképcsarnok Lettország zenei életéről. Latvijas mūzikas dzīve. Vagy Lettország életének zenéjéről. Latvijas dzīves mūzika.
  A felhozatalban aránytalanul nagy többségük van a kiskorú nőneműeknek (illetve ezek a felvételek nem mind frissek, azóta egy részük felnőtt már). Ennek több oka van. Kislányokban utazom, ennélfogva őrájuk jobban figyelek zenében is – ugyanakkor viszont a társulat nagyrészt azáltal bővül, hogy a Youtube mit kínál föl az éppen megnézett videók mellé, és azok ugye összefüggenek, gyakran azáltal, hogy ugyanazon a versenyen léptek föl. A harmadik ok, hogy a felnőtteknek, akiket azért szintén meg szoktam nézni, nagy része olyan zenét művel, ami engem nem különösebben érdekel. Akiknek a zenéje igen, azok bekerültek vagy be fognak kerülni válogatásomba.
  De van egy negyedik ok is, ami fontosabb. Nem szeretném elkiabálni, de jelen pillanatban nagyon úgy fest, hogy a lett gyerekek (nyilván nem csak éneklés közben, de innen az látható) lesznek azok, akik lendítenek egyet a világ kerekén. Lettországnak semmiféle földrajzi, gazdasági, politikai, társadalmi vagy kulturális adottsága nincsen, ami arra predesztinálná, hogy a világ sorsát ők tegyék jobbá, ebből (meg más dolgokból is) következően ez nem egy őnáluk zajló, egyedi jelenség, ez a világ számos részén szimultán történik. Csak én pont ővelük futottam össze. Talán annyi adottságuk mégis van, hogy nagy hagyománya van náluk a gyerekeket is szerepeltető dalversenyeknek – ez nem azt okozza, hogy az események zajlanak, zajlanának enélkül is, ez azt okozza, hogy én innen a távolból érzékelhetem, mert a fellépésekről videókat tesznek föl a netre.
  És annyi különbség talán van, hogy nálunk jobbára a mindenkori gimnazista korosztály veszi föl a stafétabotot, náluk pedig legutóbb a tizenkét éves kort neveztem meg fordulópontnak, mert kétszer is ezt tapasztaltam.
  S van még egy oka, hogy kislányok állnak az események középpontjában. Ott vannak a fiúk is, látom őket – de a történet egyik sarokköve a feminizmus. Századunk a nők százada lesz, ez már régóta látható; ahogy a tizenkilencedik századot a mérnökök csinálták, a huszadikat a zsarnokok, hát a huszonegyediket a nők. Nemcsak Lettországban, az egész nyugati világban. Persze a feminizmust férfiak is képviselhetik, meg is teszik és nagyon fontos szerepük van benne – de gyerekkorban ezek a dolgok még másképpen csapódnak le, a fiúk ekkor még nemigen értenek ehhez, a lányok vállán nyugszik a feladat.
  Ezért kezdjük a névsort egy ösztönös feministával.

Dārta Stepanova

darta_stepanova.jpgA Masterpiece bizonyos értelemben neki is mesterműve, és persze ő is még dolgozik a mesterművén. A fekete sityakról már ejtettünk szót, ez több mint jelkép, ez jelenség, főleg azáltal, hogy vélhetően semmi más szándéka nem volt se neki, se Keitának, amikor ilyet vettek föl, mint ami minden nőnek a történelemben, amikor fejfedőt választ, tetszeni, adott módon megjelenni, adott életérzést kifejezni. Ha valaminek a jelképeként vettek volna föl fekete sityakot (vagy bármit), az csak jelkép lehetett volna. De ez jelenség, ez mutat valamerre. Ettől még lehet, hogy a következő, aki ugyanezt kifejezi, egy lila sállal fogja tenni, vagy még valószínűbben egy grimasszal.
  A glottális plozíva szerepe a zenei dramaturgiában című, egyszer valaki által majd megírandó monográfiában iskolapélda lesz, ahogy Dārta ezt a dalt átalakítja. Jessie J is elég sokat használ, de Dārta telerakja a dalt glottális plozívákkal, és többek között ezzel éri el, hogy az eredetileg elég egyszerű kis táncdalból (van tartalma annak is, nem vitatom) valami sokkal mélyebb, bonyolultabb lesz, miközben a szöveg valóságos jelentéséről gyakorlatilag le kell mondania, mert nem számíthat arra, hogy hallgatósága ilyen szinten ért angolul. A másik, amivel ezt okozza, a mozgása, egész gesztusnyelvet épít a dalra, állandóan mozog, fészkelődik, gesztikulál, aztán elindul, mert a dal már nem fér el egy helyben, valójában a színpad keretei között sem, és az indulata levezetést kíván. Itt hálálja meg magát, hogy ezt a Lett Televízió rögzítette, valódi rendezővel és operatőrökkel, akik kamerapróbát is tartottak, és mivel hivatásuk magaslatán álló művészek nem vehetik félvállról, ha egy kislány énekel, semmit se vehetnek félvállról, a rendező végig úgy kapcsol, irányít, hogy Dārta mondanivalóját pontosan kövesse, a négy kamera pedig együtt mozog, játszik vele, felelget neki, és nem öncélúan táncikálják körbe. Három és fél perc tökéletes összhang.
  Azért írtam, hogy Dārta indulata levezetést kíván, mert tudtam, hogy nem ez a helyzet. Miután nagy léptekkel rótta végig a színpadot keresztbe-kasul – persze hogy vakító fehér harisnyában, hogy jól lássuk, milyen eltökéltek a lépései –, a dal utolsó percére szinte lecövekel, ahogy az elején is tette, csak előre-hátra lépdel néhányat, a végén már azt se, a gesztikulálást is abbahagyja, a hangjára bíz mindent. És ezzel még mindig ugyanazt mondja, amit akkor, amikor kitört a színpadról és a kamerával beszélgetett. Indulatnak, valóságos, eleven dühnek itt nincs helye, négy kamera veszi, ha egyetlen lépéssel többet vagy kevesebbet tesz meg, mint a próbákon, a kép leeshet róla és sérül a mondanivaló. Ugyanakkor feszíti az indulat. Éppolyan jéghideg indulat, ami Agatét a Golden Eye alatt – csak minőségében más.
  A Tumša nakte, zaļa zāle klipváltozatában már két Dārta van, az egyik, aki megéli az indulatokat, aki sötét éjjel, zöld fűben menekíti a lovát és ködben, harmatban elveszíti (s látjuk mindezt fényes nappal, kristálytiszta időben), és a másik, aki a mezőn üldögél, vainagsot kötöz, és rendíthetetlen derűvel énekli a történetet. Alighanem van a filmen több folklórelem is, hiszen ez egy népdal, de hát én még édeskeveset tudok a lett folklórról, nem ismerem föl. Mindenesetre nyilván a vainagson kívül is jócskán kötődik Jāņi ünnepéhez. De nekünk e ponton nem ez a fontos, hanem Dārta, aki, helyesebben a forgatókönyv kettéosztja az indulatokat, logikus olvasatban az éneklő Dārta a jelen és a lovat kiszöktető a múlt, akire visszagondol, és ma már derűs nyugalommal szemléli akkori önmagát. (Miközben egészen kevés idő telhetett el, most kötözi a vainagsot, tehát most jön Jāņi, azaz Szent Iván éjjele, a nyár közepe van, februárban nem szökhetett volna ki éjszaka egy szál kardigánban, ez tehát legfeljebb három hónapja volt, de inkább kevesebb. Ha meg ez az egész tavaly volt, azóta sokat nőtt volna.) A probléma tehát megoldódott, megtarthatta a lovát, ott van vele a réten, de a dramaturgia teljes kört rajzol, mert a lovat csak az utolsó versszaknál látjuk a vainags-Dārtával egy képen, amit alátámaszt az is, hogy közben elkészült a vainags, a fejére illesztheti.

Valērija Satibaldijeva

valerija_satibaldijeva.jpgA Topmodele már volt, de kedvencem ővele a Neskaties pulkstenī, ez az eleven, lendületes dal, ami egyúttal világrekord is, a leghosszabb, amit valaha valaki pihenés nélkül, egyhuzamban végigénekelt. 1358 órába, 33 percbe és 42 másodpercbe telik. Ugyanis lejátszottam lassítva és számoltam. Elég nyilvánvaló, hogy ha könyékből forgatja a karját, az a kismutató, vagyis egy fordulat tizenkét óra hosszat tart, ha viszont vállból, az a nagymutató, így a versszakok közötti két karfordulat még két óra, és van egy félóra még a legvégén, s mindehhez hozzáadandó magának a felvételnek az időtartama.
  Ez a dal sok szempontból tipikus példája annak a sziporkázó zenei életnek, aminek ez az összeállítás megpróbálja legalább a körvonalait felrajzolni – de nem tipikus darabja Valērija tizenegy éves kori pályafutásának. Nincs ilyen. Nem mintha a többieknek általában lenne, de rá különösen jellemző, hogy minden dala más és más. A Neskaties pulkstenī szárnyal, Raimonds Pauls dallama is, Guntars Račs szövege is, és hát az előadás is, Valērija épp csak szárnyra nem kap a repülő idővel együtt. S mellesleg pontosan azt írja le, egy másik szemszögből, amit Dārta a Masterpiece-szel. A Topmodele viszont az a hagyományos, félig komoly, félig vidám dalocska (zene és szöveg: Anita Bērziņa), amiből Valērija valami nagyszerűt hoz ki segítőivel (sajnos az ő nevüket nem tüntették fel, a fiút az egyik hozzászóló Emīlsnek nevezi). A Mēmā dziesmában (zene: Raimonds Pauls, szöveg: Alfrēds Krūklis) ő és Dainis Skutelis talán a zeneileg legragyogóbb duettet éneklik, amit gyereklány és felnőtt férfi hangjára összehozni sikerült, ami egy cseppet se lehet könnyű, sem a hangszerelésnél, sem a hangmérnök számára, sem pedig – legkevésbé – az énekeseknek. De csodálatosan sikerült.
  De Valērija eddigi legnagyobb alakítása nem ezek bármelyike, hanem az Ēzelītis. Ahol megint egy másik vetülete köszön vissza mindannak, amiről beszélek. Jānis Peters talán másképpen írta meg, mint Račs tette volna, direktebben, drámaibban (a zene megint Paulsé), de ezt ők ketten tették azzá, ami, Valērija és a szamarat valami torokszorítóan eljátszó kislány, aki persze a nővére. Kezdettől fogva, amikor még nem értettem a szöveget, sose gondoltam, hogy a szamár az szamár, Peters is, a lányok is mindent elkövetnek, hogy egy valódi szamarat állítsanak elénk, a szöveg pontos leírást ad a szamársorsról, a nagyobbik Satibaldijeva fantasztikus színészi és bábszínészi tehetséggel viseli a maszkot, ebből aztán szövegértés nélkül is tudni, hogy a szamár nem szamár. La Fontaine-nél se volt róka a róka és holló a holló. A szamár mi vagyunk, a mi emberi tulajdonságaink.

Adrija Silva Kukuvasa

adrija_silva_kukuvasa.jpgRögtön adódik, hogy miután Valērija és Skutelis duettjét a zeneileg legragyogóbbnak neveztem, amit gyereklány és férfi valaha előadott, folytassam a sort azzal a duettel, ami viszont nem zeneileg a legragyogóbb. Adrija és Normunds Rutulis kettőse, a Princesīte un trubadūrs egyszerűen a legjobb, amire életemben vissza tudok emlékezni, márpedig láttam egypárat. Ezek ketten nem eljátsszák, hogy egymásnak énekelnek, ezek tényleg egymásnak énekelnek, a közönség akár ki is sétálhatna csendben, észre se vennék. Mellékkörülmény, hogy az egyik hétéves, a másik meg negyven, hiszen nem ők a szerelmespár, hanem a princesīte meg a trubadūrs. Maija Līcīte amúgy is annyira becsomagolta a szerelmet költői hasonlatokba, hogy hétéveseknek is nyugodtan ajánlható. A zenét Imants Kalniņš szerezte.
  Fogalmam sincs, hogy amikor ezt elénekelték, mennyi ideje ismerték egymást, de az összhang minden képzeletet felülmúl, akkor is, ha – valljuk be – Adrija énektudása 2011-ben még csiszolásra szorult. Én nagyon szeretem így is, és sajnálom, hogy nem tudni semmit arról, hol tart azóta. Leszokott-e vajon arról, hogy időnként – egyébként dramaturgiailag teljesen indokolhatóan – kieressze a hangját, amíg áthatóvá és élessé válik, és átmenetileg elveszti eredeti csengését?

Zane Dzenīte

zane_dzenite.jpgVolt olyan terv, hogy együtt szerepeltetem a Little Lady’s három tagját, de nekik nem ez az együttes karrierjük meghatározó része, akkor sem, ha történetesen Zanének nincs is saját videója. De nemcsak trióban énekelnek Little Lady’s néven, hanem a Dzintariņi (Borostyánkák) csapatnak is tagjai, amelynek nyolc, kilenc és tizenegy fős felvétele is van. Két társnője egyedül is énekel, de Zane nem (legalábbis nincs róla elérhető felvétel), ezért először is lássuk a Silta sirds tavaly novemberi felvételét a Balss pavēlnieksről.
  Zane a karvezető, ő áll középen zöld lepkés ruhában, övé a szóló. A ruha, mind a három külön figyelmet érdemel (más színű cipővel az már egy másik ruha), mert pontosan azt fejezi ki, amit a dal is, ellenpontozva azt a fekete sityakos kemény vonalat, amit Dārta képvisel a Masterpiece-szel, a NANDO pedig éppen akkortájt tett magáévá, amikor ez a felvétel készült: igenis tudnak éppen olyan vattacukor-virágszirom kislányok lenni, amilyennek ükanyáiktól elvárták gyerekkorukban, tudnak cukorhabos ruhát viselni (egy ilyen ruhát már tudni kell viselni), tudnak édesen mosolyogni és bájosan lépkedve énekelni. Ha ehhez van kedvük. És azok a grimaszok, amiket vágnak, pontosan ezt jelzik. Most ehhez van kedvük, szórakoztatja őket, hogy ilyennek láttassák magukat, de azért ők nem ilyenek – majd a másik kettőnél látjuk, hogy milyenek.
  Zane a legkevésbé marcipán a három közül, okkal, az ő feladata mint karvezetőé, hogy vigyázzon, ne váljanak már émelyítővé, de valójában a Marats Ogļezņevs dalából áradó életöröm miatt ez sehogy se lett volna valószínű. Zane mindenesetre nagyon koncentrál, hogy a földön járjon, miközben arról énekel, hogyan emel az égbe a meleg szív és hogyan melegíti föl a hideget.

Kerija Sauliete

kerija_sauliete.jpgNapocskának becézem, pedig az helyesen saulīte, de ennyi lazaságot csak megengedhetek magamnak, hiszen még édeskeveset tudok lettül. A Silta sirdsben az ő dolga tartani az egyensúlyt, följebb emelni Zanét és visszahúzni Martát, s közben persze neki is repülnie kell. Nem azt mondom, hogy az ő szintjén ez rutinművelet, de tudja, mit csinál. Azaz dehogy tudja. Csak érzi, és ösztönösen jól csinálja. Ezeket a dolgokat az ember nem fogalmazza meg szavakkal. Talán ez okozza, hogy egy időre helyet cserélnek, Marta átjön rendezői balra, Kerija pedig besétál középre, de Zanéhez közelebb, erre készteti, hogy szerepe szerint Zanével kell társulnia és hagyni Martát, hogy egyedül bontakozzon ki. (Ennek nem mond ellent, hogy minden lépésüket előírja a kamerapróba – először eldöntötték, hogy kell mozogni, aztán jöttek a próbák –, de az sem, ha volt egy koreográfus. Az se tudta volna őket rávenni, hogy habitusuktól elütően cselekedjenek. Ezeket a gyerekeket biztosan nem.)

Marta Krūce

marta_kruce.jpgA Silta sirds felvételén, bevallom, őt szeretem a legjobban. Sokszor megnéztem kimondottan azokért a grimaszokért, amiket Marta vág. Ő a legcukormázasabb a három közül, szabadon csinálhatja, mert ott van Zane, aki oldja ezt és Kerija, hogy átvezetést képezzen kettejük között, a közönség persze amúgy nagyon jól tudja, hogy milyen vadóc kislány Marta valójában – és ő mégis végiggrimaszolja az egészet, egyszerre képezve a dalhoz illő édesen aranyos, komolykodva cuki arckifejezést és egy epentetikus previgyort, ami jelzi, hogy ez az egész valójában nem is létezik, csak egy lepke álmodik minket. Ugyanazon az arcon. Neki sincs több szája, orra, szeme, mint bárki másnak, de képes olyan arcot csinálni, ami ezt a két ellentétet egyszerre kifejezi.
  De amikor a közjáték végén (tāpat kā tu, tāpat kā man) leengedi a mikrofont és arrébb sétál, már ott van a mozdulatában, hogy „de azért tudjátok”. Persze hogy tudjuk.

Loreta Vaivode

loreta_vaivode.jpgAmennyit eddig tudok, Loreta Sarkanās kurpesszel véghez vitt szenzációja egylövetű, nincs több ehhez fogható műve. Amikor e sorokat írom, három felvételt fémjelez neve a Youtube-on, ezt, a Smaragda pilsētas iedzīvotāju dziesmát és egy novemberi, oroszul feliratozott előadást, amin egy részletet hegedül A bűvös vadászból, Weber operájából.
  Valts Pūce és Pēters Brūveris smaragdvárosi dala szimplán csak nagyon klassz, nem ad alkalmat olyan fokú zsenialitást kifejezni, mint a Sarkanās kurpes (Uldis Marhilēvičs–Guntars Račs). Lehet, hogy ilyen kevésből nem is lenne szabad Loretát megítélni. De annyi azért kibontakozik, hogy univerzális hangszernek érzi a hangját, amit szinte teljesen uralma alatt tart (legfeljebb a gyerekből tanárba, sírósba, megint gyerekbe való átmenetnél hatnak egymásra a szerepek néhány szótag erejéig), és pontosan tudja, hogy ha kiereszti, akkor az meg sem áll a színházterem túlsó végéig, ezt a dal legfontosabb soránál meg is teszi, hadd zengjen, értsenek belőle, de aztán visszafogja megint, hogy a kontraszt meglegyen.
  Színésznő éppúgy lehet még belőle, mint énekesnő.

Zanda Albekeite

zanda_albekeite.jpgA kishúg nemcsak ahhoz ért, hogy pontos és részletes kritikát alkosson arról, amit a nővére énekel, hanem ő maga is tud énekelni. Sajnos róla még kevesebb felvétel van. Felléptek egyszer családi vállalkozásban a Mazo dziesmas Latvijain, a szülők és mindhárom gyerek, Zigmars Liepiņš és Kaspars Dimiters Dziesma par rozīti című dalával, de szólót csak Agate és az anyjuk, Danute Podvinska énekel. Zandáról igazi képet egyetlen dalból kapunk, Varis Vētra Māmiņai című szerzeményéből – de abból aztán alaposan. Persze elvégeztem a házifeladatot és meghallgattam egy csomó más előadást, felnőttekét; némelyik elviselhetetlenül érzelgős, mások kevésbé, de éppen elég jócskán. Zanda viszont gyerek, neki magától értetődő, hogy mindig mellette van az anyja, akiről egyébként már rengeteget tudok csak abból, ahogy Zanda kiereszti a hangját és engedi szárnyalni, aztán lefékezi és megzabolázza, ahogy a dal kívánja, Zanda énekel, nem szirupos vallomást tesz az anyjának. Meg magáról Zandáról is rengeteget megtudok persze. Szerintem semmivel sem kisebb tehetség, mint Agate – akiről csak azért nem szól ez az írás, mert volt már róla külön, több is –, csak még nem tudja, hogyan nyúljon a tehetségéhez, hogy bontakoztassa ki. Rá fog jönni, és ha egyszer együtt lépnek föl, az nem Agate megkettőzése lesz, hanem két nagyon különböző művészegyéniség összhangja.

Loreta Reide

loreta_reide.jpgAz első dal, amit hallottam tőle, a Balts, mirdzošs sniegs, ami fontos lépcsőfoka tanulmányaimnak, ez az első dal, amit – még a NANDO karácsonyi lemezén, lett tanulmányaim ULAS korszakában – írott szöveg nélkül próbáltam megérteni, a neten ma sem lelhető föl a szöveg (egy másik, azonos című dalé van meg), az első, amit kétszer (meg még sokkal többször) egymás után végighallgattam, és az első, amin elkezdtem gyanítani (de már jóval szilveszterkor írott cikkem után), hogy Keita hangja ebben a dalban és a lemez többi felvételén – nem Keita hangja. Persze soha nem is állította senki, hogy igen. Akkor már nagyon jól ismertem a hangjukat, de azóta még jobban. Terēze az. (Az ő változatukról mindmáig nincs publikus felvétel a neten.) Szóval ezt a dalt később elénekelte Loreta is (dehogy később, már egy évvel azelőtt, hogy rátaláltam), amivel alkalmat adott a szöveg jó néhány szavának tisztázására. A dalbeli fehér, szikrázó hó a NANDO előadásában az a kemény, ropogós habhó, szikrázva csattannak a sorvégek, de Terēze itt (rá egyébként nem nagyon jellemzően) több mássalhangzót elnyel, elmossa egyes szavak között a határt, amit persze anyanyelvi beszélő észre se vesz, csak nekem így nehezebb kiszótárazni. Loreta tisztábban ejti, több szókezdő magánhangzó előtt glottális plozívát iktat be, sőt egymást követő s és š közül mindkettőt kiejti, amivel nagyon megkönnyíti a nyelvtanuló dolgát. Ugyanakkor ezek a fonetikai jelenségek nem dominálják a dalt, Loreta lágy porhóról énekel, többször föl-le szaladgáló skálákkal díszítve a dallamot, hogy a karácsonyfafüzéreket is lássuk.
  Alig pár héttel később Loreta közzétette felvételét a Lūgšana Ziemassvētku vakarā, Jānis Lūsēns és Leonīds Breikšs dalának előadásáról – és lehet mondani, hogy közel másfél évig ez volt a főműve, ilyen tisztán, ércesen zengő hangú, összefogott énekre nem volt több példa. Egészen pár nappal ezelőttig, amikor Raimonds Pauls Robots című dalával elindult ugyanabba az irányba, amerre pályatársnőit követem hónapok óta, tudtam, hogy Loreta is csatlakozni fog, csak az volt a kérdés, mikor és főleg hogyan. Valójában az idei Nāc sadziedāton már elénekelte a dalt, sőt van egy felvétele novemberből is, de pontosan arról szól a történet, hogy ez a dal őneki mostanra érett be, mostanra találtak össze és jött az az izzás, ami az új felvételen már megvan, de a korábbiakról még hiányzik. A könnyedség, amivel a hangjával bánik, már az a fajta könnyedség, amivel a NANDO kislányok énekeltek novemberben napszemüvegről. Feszültség vibrál a dalban, olyanfajta, hogy miután egyszer meghallgattam, eldöntöttem, hogy ideje megírni ezt a régóta tervezett cikket.
  Van erről a dalról egy 1985-ös felvétel is, Aija Kukule neve áll rajta, de hát ez egy együttes. Ők a robotot robotnak fogják föl, és egy meglehetősen kraftwerkes művet adnak elő, amúgy nagyon klasszul. Loreta a robot alatt nagyon nem robotot ért. Őhozzá kell csatlakoznom.

Anna Šakena

anna_sakena.jpgA Notiņas (Hangjegyecskék) 10 tūkstoš jūdzes című dalával indult ismeretségünk (ő a lila kalapos – a másik három nevét azóta se tudom), nem felhőtlenül. Nem tetszett. Pedig szépen énekelnek. Ma már szeretem, de Uģis Raibacis túleffektezett, örökké valamivel villogni akaró rendezői stílusával továbbra se tudtam kibékülni.
  Annára azóta figyelek, amióta a Miljons domu naktsszal, majd az Iedomājiesszel megismerkedtem. A két dal nagyon összeillik. (Az előbbit Elgars Jaunskalže és Madara Grēgere szerezte, a szövegét Reinis Osis írta; a másik Aija Andrejeva és Miks Dukurs dala.) Azt, amit ebben a két dalban Anna csinál, úgy nevezném: még nincs benne abban a folyamatban, amiben a NANDO, Agate, Dārta és mások is, de már befelé kéredzkedik. A gond az, hogy mindkettőt 2013-ban vették föl, azóta sok víz lefolyt a Daugaván, azazhogy ő a Gauja partján él, azon is. Úgyhogy utánanéztem, mit tudni róla újabban. Sajnos csak hangszeres felvételt találtam, Vilnis Salaks Uz ezera című kompozícióját játssza koklén, aminek hangzását Raibacis varázslatosnak nevezi, és csak egyet tudok érteni vele, egyébként tökéletesen vissza is adja a tavat – de hát én most nem erre vagyok kíváncsi, én azt szeretném tudni, miről, mit és hogyan énekel Anna Šakena most.

Olga Rajecka

olga_rajecka.jpgNyilván az első az összeállításban, akiről Wikipédia-cikk szól – az ezutániakról már mind lesz, egyet kivéve; az eddigiekről szólókat majd évek, talán évtizedek múlva írják meg. Vagy ki tudja?
  Olga Rajecka kicsi gyerekkora óta énekel, tizenöt éves korától tagja együtteseknek, nemzetközi hírű énekesnő, énektanár, a számtalan dalverseny közül többnek zsűritagja, sokat szerepel a tévében, Lettországban mindenki ismeri – egyszóval mindazt elérte, amiről a fentebb sorolt kislányok álmodoznak, ha csakugyan zenei karriert akarnak csinálni. Őnála és a többi felnőttnél nem az a gond, hogy egy-két felvételből kellene képet alkotni róluk, ellenkezőleg, az ember a bőség zavarával küzd – nem is abban, hogy mely dalait tekintse munkássága mérvadó részének, hanem hogy egyáltalán melyiket hallgassa meg, olyan sokan vannak. Találomra választottam hát egyet. Apvij rokas, Imants Kalniņš szerzeménye, felvéve 1986-ban.
  Ez a dal nem tartozik ahhoz a vonulathoz, amiről ennek az írásnak nagy része szól. Nem is tartozhat, jóval régebben énekelte, mint ahogy az eseményeknek ez a sodra kialakult volna. De attól még szép ez is. Nem tudom, miben mennyire vesz részt Olga Rajecka, az biztos, hogy ami Lettországban zenében történik, arról ő tud, de én nem tudok ennyi mindent követni. Az is biztos, hogy amikor valamelyik gyerek vagy együttes a fent említettek vagy kihagyottak közül elénekel valamit, konkrétan ahhoz is valamilyen szinten már köze van, ha nem ő tanította, akkor a tanárát tanította, vagy ott ül a zsűriben – gyakran látom –, vagy hát egyszerűen csak ezeknek a gyerekeknek a szülei, tanárai is évtizedeken át hallgatták a rádióból, lemezről.

Normunds Rutulis

normunds_rutulis.jpgAz Adrijával énekelt duettből ismertem meg, s azonnal megállapítottam, hogy nagy ember, nagy énekes és nagy pedagógus, amely utóbbit nem is tudok, mármint hogy valósággal, állásban tanít-e. Most utánaolvastam, a Vikipēdija nem tud efféléről, de hát aki nagyon jól csinál valamit, az már azzal is tanítja, hogy csinálja és ezt mások látják.
  Aránylag későn kezdte énekesi karrierjét, tizenhárom éves korában. Poppal, slágerzenével, könnyű dzsesszel, szvinggel foglalkozik, az éneklésen kívül producer, DJ és tévés műsorvezető. 1998-ban jelent meg első zenei albuma, idén májusban a tizenhetedik, nem beszélve ötvenhat rádiós kislemezről, egyszóval jelentős valaki.
  De engem az a duett jobban érdekel, meg az egész Mazo dziesmas Latvijai koncertsorozat és verseny, amin végig fogta egy szárnyait bontogató művészcsapat kezét.

Lauris Reiniks

lauris_reiniks.jpgBár gyerekekkel még nem is láttam együtt, ő is „közénk tartozik”, azon fáradozik, hogy megváltoztassa dalaival a világot. Csak a feladatnak egy másik részét vállalta. Zeneszerző, műsorvezető és színész is, és e cikk anyaggyűjtése közben tudtam meg, hogy nekem őt látnom és hallanom kellett már, mert emlékeim szerint láttuk a 2003-as eurovíziós dalfesztivált, ahol az ő akkori együttese képviselte Latviját a Hello From Mars című, szerintem nagyon unalmas dallal. A nevük F. L. Y. volt, amit a német konferansz flájnak ejt, de hát ez ef-el-ipszilon: Martiņš Freimanis, Lauris Reiniks, Yana Kay.
  Reiniks eddig tizenegy nyelven énekelt már dalokat, több közülük elkészült videóklipként lettül, litvánul, észtül és angolul is, teljesen azonos képanyaggal, csak ott mások a képkockák, ahol éneklés közben látjuk; például a Rīts pieneņpūkās / Rytas pienės pūke / Hommik võilille-ehmetes / Morning in Dandelion Fluff, ami nemcsak azt mutatja, hogy Reiniks odafigyel nemcsak a nemzetközi hallgatóságra, de konkrétan a szomszédokra is, hanem egyúttal egy szikrázó, kirobbanó zenei tűzijáték, amit az itt említett dalok közül legfeljebb a Dārta-féle Masterpiece közelít meg elevenségben. Reiniks az a fajta énekes, aki nagy lángon ég. Összeállításom többi szereplője belülről izzik, bármely magas hőfokon is – csak ketten lobbannak így fel: ő és Marta Krūce. No meg persze Keita Krūmiņa.

Adrians Kukuvass

adrians_kukuvass.jpgÉnekes, dalszerző, trombitás, gitáros, a Menuets együttes egyik alapítója, amely kisebb megszakításokkal 1968 óta működik. Első házasságából két felnőtt lánya van – a harmadikat pedig láttuk már. Vele láttam először, a Sarkanās kurpest énekelték, Kukuvass volt a tanár. De csak a gyerek neve volt kiírva, noha a műsor címe Dziedošās ģimenes, Éneklő családok. Aztán máskor is láttam ezt az urat, amikor Adrija énekelt, elkezdtem keresgélni, és egykettőre meglett, hogy egy (akkor még csak) több mint negyven éve zenélő, országos hírű művész, ők kiírás nélkül is tudták.
  Kukuvass az az igazi régi vágású zenész, akik nemzedékem gyerek- és fiatalkorát végigkísérték, csak itt persze mások, mint ott, de hasonló emberek, akiknek mindenük a zene.

Imants Kalniņš

imants_kalnins.jpgValahol azt olvastam, hogy a legnagyobb lett zeneszerző, ami persze az ország kicsisége miatt nem tűnik nagy szónak, csak hát úgy néz ki, az alig kétmillió lett polgár közül rengeteg a zeneszerző. Nagyon jellegzetes stílusa van, volt már, hogy meghallottam egy (nekem) új dalt (a Rakstu rakstust a Little Lady’s sziporkázó előadásában), és rögtön arra gondoltam, szerintem ez Imants Kalniņš-dal – és csakugyan. Szerzeményeinek száma beláthatatlan, csak azokat tekintve, amik elérhetők a neten. Szereti az egyszerű, de nagyon rafinált dallamokat. És nemzedékekre ellátta és ellátja énekelnivalóval azt a sok-sok kislányt meg a többieket.
  Öt házasságból hét gyereke született, de arról nincs adatom, hogy rokona-e Patrīcijának. A Kalniņš gyakori név.1

Guntars Račs

guntars_racs.jpgHa Kalniņš – mások szerint – a legnagyobb lett zeneszerző, akkor Račs – énszerintem – a legnagyobb lett dalszövegíró. Énekel és dobol is, de összeállításomba nem azzal került be, hogy Olga Rajeckával megcsinálták ezt a nagyszerű klipet a Divi krastiból, hanem hogy olyan szövegeket ír, amiknek egy-egy sorában kötetnyi tartalom halmozódik. És én ezeket egyre jobban értem. Még messze nem azon a szinten, amin szeretném, de egyre gyakoribb, hogy már nemcsak a szavakat, hanem a mögöttes mondanivalót is értem, ha nem azonnal, akkor némi szótárazás után.
  A NANDO kislányok csodaszépen énekelnek, szentigaz. Nekik köszönhető, hogy felfigyeltem Lettország döbbenetes könnyűzenei életére, elkezdtem ismerkedni dalaikkal és nyelvükkel. De a szövegeket, amiket énekelnek, nem ők írják, hanem dalszövegírók, többek között Guntars Račs, a Mamma mani apēdīs dalait is, és én azért kezdtem januárban komolyan, sőt intenzíven tanulni lettül, hogy ezeket megértsem. Bármennyire odavagyok a NANDO kislányokért, az igazi okom a nyelvtanulásra Guntars Račs.

Kortnija Sauliete

kortnija_sauliete.jpgÉs az utánpótlás feltartóztathatatlanul dübörög előre. Két évvel ezelőtt, nem egészen háromévesen már egyedül, csak némi szelíd nővéri asszisztenciával állt mikrofon mögé Kerija húga, a kisebbik Napocska.

*

S bár sem a zenei műélvezethez, sem a nyelvtanuláshoz nincsen köze, meg kell mondanom, hogy a világon senki sem tud pusztán pillantásokkal, akár tizedmásodpercek alatt is olyan tartalmas és sokjelentésű párbeszédet folytatni a kamerával, mint Dārta Stepanova és Terēze Anna Pogiņa, és senki sem tud előállítani olyan többrétegű multivariábilis négydimenziós vigyorokat, mint Marta Krūce és Keita Krūmiņa.

»»»»»»

1 Későbbi hozzáfűzés: azt már tudom, hogy egyenesági rokonság biztos nincsen köztük.