Upload failed. Maybe wrong permissions?

User Tools

Site Tools






Érdekes hasonlóság

Megkaptam a választ egy régi kérdésemre, bár nem én tettem föl a kérdést. A Facebook-oldalukon jelent meg történetként. Kā radās nosaukums NANDO? – Vārdam nav īpašas nozīmes. Sen, sen atpakaļ radās saskanīgs burtu salikums, kas palicis par mūsu grupas nosaukumu līdz pat šai dienai. Gondolom, régi olvasóimnak már le sem kell fordítani, de újak is akadhatnak, tehát: Mi jelent a NANDO név? – A szónak nincs különösebb jelentése. Valaha régen, nagyon régen alkotott harmonikus betűsor, ami mindmáig az együttesünk elnevezése maradt.
  Ez egy érdekes hasonlóság. Én is gyakran így választok neveket. A regényeim főszereplői – egyúttal címszereplői – általában normál, anyakönyvezhető keresztneveket kapnak, de vannak kivételek, történetesen a három legterjedelmesebb, tehát legjelentősebb, legtöbb munkát adó regény közül kettőnek a címszereplője kitalált nevet kapott: Kissy és Ninda. Kissy egy angol szó és egy ipszilon, romantikus hangulatában nevezte el magát a csókról, no de ez 2006-ban volt, tizennégy éve dolgozom a regényen, és még lesz egypár év, miután némileg közbeszólt az élet. S aztán a regényben ő így éli le hátralevő életét, az eredeti keresztneve a nyilvánosság számára feledésbe is merül, mint Darvas Iváné meg Miley Cyrusé – a valódi világban pedig így ismerjük őt is, a könyvet is.
  Ninda pedig teljesen úgy kapta a nevét, ahogy a NANDO (korábban említettem, hogy a hasonlóság véletlen), teljesen találomra. Én egyszerűen csak kitaláltam ezt a nevet, de a könyvben is gyakorlatilag sorsolással kapja meg a nevét, száztizennyolc évesen. A könyv összes többi szereplője úgy kapott nevet – a könyvben –, ahogy mindenki más, a szüleik adták nekik születésükkor, egyébként pedig a hasamra ütöttem és sorba raktam egy csomó betűt. Szinensi, Ángsauri, Fendria, Hiragi, Kásirun, Angrolími, Fondzsahut, Illiki, Rangáhuap, Séssinauri, több mint háromszáz szerepneves szereplőnk van csak a szúnik közül – kitaláltam a szúni nyelv fonetikáját, és ennek alapján teremtettem neveket a semmiből. Személyneveket, földrajzi és űrrajzi neveket, hajóneveket. Aulang Laip, Auszíní, Hongo Mai, Színangir, Szilgun Angardúmi, Sangur Órangi – hajónevek, ezekből is van már vagy ötven. És a rengeteg szó. A hirsáhong szendvics, a jagihut sütemény, a dzsehamlevél, a hargaun és a dzsilaun – csak pár a szúni konyhával kapcsolatos szavakból. A fengrá és a fhangí – két terület, amikben Ninda jeleskedik – valósággal ontja a szakkifejezéseket, tessék megnézni egy részletet:
  
  Méregette kezében a fengirit. A sildelg stílusba tartozó jaupi volt, kissé aszimmetrikus, sok múlt azon, hogy melyik oldalával fogja meg az ember és lendíti ki. A dimmin sorban szólaltak meg a tizedmatik bimmjei.
  – Julki – mondta Ninda a negyedik tizednél. – Neng-rúm-olki-teki, kék.
  Adott négyszavas leírásnak megfelelő sombir mindig csak egy van a pályán, hát nem kellett a többieknek keresniük. Sulgetil, aki a dimmi mellett állt, nyomban rá is fordította a tárcsát, és a kiválasztott sombirt fény öntötte el.
  – Hé, ezt nem lehet! – kiáltott föl a Hilgerip daurtája, Aundzsi. – Ne engedd neki, Séssinauri, kezdő még, el fogja rontani!
  Bamm! – jelezte a dimmi. Ninda nyugodtan beállt a dobáshoz.
  – Hadd rontsa – mondta nyugodtan Séssinauri. – Úgyis ti lesztek a desszert.
  Bimm!
  Ninda nyugodtan megtervezte a röppályát és a hozzá tartozó dobásívet.
  Aundzsi a fejét csóválta.
  Bimm!
  – Ez így nagyon csillagporos – mondta Aundzsi. – De rendben, ha nekikezdtél, hát jó, rajta. Látni akarom azt a sombirt elkapva. Csináld meg, halligí!
  Bomm! – kongatta a dimmi a nyolcadik tizedet.
  Aundzsi fölemelte a kezét.
  – Kúmlian!
  A dimmi elhallgatott, a kilencedik tizedet már nem kondította el.
  Nindához el sem jutottak a daurta szavai. Csak a fengirit látta, amint leírja a bonyolult röppályát, előbb ferdén fel a magasba, jobbra csavarodva, aztán visszafordul balra és éles szögben lecsap a két sombir mögé, egyenesen a neng-rúm-olki-tekire. Pontosan tudott előre mindent. Már csak el kellett dobni a fengirit.
  Amikor eldobta, az elnémult dimmin még mindig pörgő számjegyek kilenc egész egy tizeden álltak meg. Aundzsinak fölösleges volt megállítania az órát. A fengiri fölszárnyalt a magasba, pontosan azon a röppályán, amit Ninda előre eltervezett, és lecsapott a neng-rúm-olki-tekire.
  Elkapta.
  A közönség nem ünnepelt. Több száz ember ült a pálya körül döbbent csendben.
  – A dzsuldzsul egyen meg, ha értem – dünnyögte kis szünet után Aundzsi, odalépett Nindához és átölelte. – Ez akkora volt, mint a rohokkígí, megcsináltad, halligí, megcsináltad!
  Erre már kitört az ünneplés. Mindkét csapat tagjai sorra ölelgették Nindát, a közönség pedig tapsolt és éljenzett.
  – Kár, hogy nem az én csapatomban vagy – mondta aztán Aundzsi. – Hát ez bizony százhúsz pont, akárhonnan nézem. Lesz mit ledolgoznunk, főleg hogy julki volt, és fogadok, hogy a julkihan is sikerülni fog. Tudom előre… no, lássuk, mi lesz az.
  – Senszi – mondta Ninda.
  – Ne ingereld a sottohan-vaturít, halligí! Sóhit eressz rá, pár napja még rövidkéz voltál! Ha nem kapod el, kétszáznegyvenet veszít a csapatod!
  – Tudom – felelte Ninda hideg nyugalommal, és a szongéhoz lépett. Megérintette a gombot, s a gép kiadott egy senszit. Ninda nyugodt léptekkel átsétált a kalingin, a fengirit tanulmányozta, próbalendítéseket csinált, ahogy szokták.

Mire az olvasó ideér az olvasásban (ne-32, már úgy száznyolcvannyolcezer szót kiolvasott a regényből), a legtöbb szót érteni fogja, már ha megjegyezte persze. De nem mindet. Azt például mindmáig nem tudom, mi az a rohokkígí, kétszer fordul elő eddig az egész könyvben, sőt a sottohan-vaturít és a dzsuldzsult sem ismerem. Aundzsi igen, és kétségkívül Ninda is, mert nem kérdezett vissza, hogy azok micsodák. Velem nem osztották még meg ezt az ismeretüket.

„Megtanulta például a kitalált nevek és szavak hangulatkeltő, atmoszférateremtő hatását. Már az első oldalakon találkozunk Le Guin szóalkotásaival. S ez nem volna baj, rendszeresen él ezzel minden fantasztikus irodalom, a mi Karinthynk nagyszerű leleményeire (bullok, oihá, Capillária stb.) mindnyájan emlékszünk. Le Guin azonban kissé eltúlozza a dolgot, nyilván élvezi a játékot, s közben nem gondol arra, hogy az olvasó szórakozását megnehezíti, elbeszélésének megértését lelassítja. Vannak pillanatok, amikor a hitelesség, hihetőség érdekében alkotott getheni nyelv már-már visszájára fordítja az eredeti célt, az ismeretlen szavak hitelüket vesztik. Apró szépséghibája ez a regénynek, de meg kell említenünk, hiszen a magyar olvasó nem él az angol vagy amerikai sci-fi légkörében, ahol ez a módszer megszokott és mindennapos.”

Ezt Kuczka Péter írta az Ursula K. Le Guin A sötétség balkeze című regényének 1979-es kiadásához mellékelt tanulmányban. (A regény egyébként része a Ninda irdatlan forrásanyagának.) Nem felejtettem el ezeket a mondatokat, és azt sem, hogy mennyire nem értek egyet a gondolattal, akármekkora óriása volt Kuczka a science fictionnek. Egyébként is ha megnézzük a könyv első oldalait ebből a szempontból, kiderül, hogy nem is úgy van, Kuczka eltúlozta. Az első fejezet egy címleírással kezdődik: Hain levéltárából. A 01-01101-934-2/Gethen sz. Ansible-szalag átirata: Az olluli Stabilnak: Genly Ai, az első Mobil jelentése Gethen/Télről, a haini ciklus 93-ik, az. Ekumeni Időszámítás 1490–97-ik évében. Hát ugye ez egy műszaki adalék. Ezt követően viszont a tulajdonneveken kívül csak a következő szavak fordulnak elő az egész első fejezetben: gossiwor, kyorremy, karhosh, kemmer, kemmering, shifgrethor. Ezek felét megmagyarázza rögtön, a másik felét később. Ha Kuczka szerint ezzel Le Guin visszájára fordította az eredeti célt, mit gondolna a Nindáról?
  Én ontom a sehonnan vett, magam költötte szavakat, mert egy kultúrát, egy civilizációt akarok megjeleníteni. Sőt többet. Nindának szüksége van a háttérre, amiből kiemelkedhet. No de kérem, ilyet is csináltak már. A Ninda forrásanyagának része a Dűne is. Félszázad óta ismerjük azokat a szavakat, hogy melanzs, shai-hulud, gom-dzsabbar, sardaukar, kull wahad. Frank Herbert az arabból és a romaniból vette a szókincsét, arabul tudó olvasónak sokkal kevésbé misztikus, Le Guin és jómagam pedig saját nyelveket alkotunk. (De persze meg sem közelítjük Tolkient, nem ez a célunk.) Robert Heinlein pedig A Galaxis polgárában (szintén része a Ninda forrásanyagának) jóformán nem alkot nyelvet, így fest le egy sor űrbeli civilizációt. Mindenki a maga eszközeivel.
  Szóval hogy miért nem értek egyet Kuczkával? Mert eddig még mindig azt tapasztaltam, hogy a sehonnan jött szavak atmoszférát teremtenek, és ezáltal önmaguk definiálják magukat. „Jamisnál volt a törzs vizéből harminchárom liter és hét egész három harmincketted drachma – mondta Csani. – Íme, megáldom most egy Sayyadina szeme előtt. Ekkeri-akairi ez a víz, fillissin-folaszija Paul Muad-Dibnek. Kivi-akavi, soha többé, nakalas! Nakelasz! hogy megméressék és megszámláltassék, ukair-an! Szíve dobbanására, dzsan-dzsan-dzsan, a mi barátunknak… Jamisnak.” (Békés András fordítása.) Ugye nem tetszik azt mondani, hogy ezt nem tetszik érteni? Kristálytiszta. Noha lefordítani aligha tudnánk, mégis értjük. Akkor mi a baj? Miért ne használhatnánk akármilyen tömegben ezeket a szavakat? Egy részüket megmagyarázzuk, más részüket érti az olvasó a szövegkörnyezetből. Jómagam többé-kevésbé szakítottam a science fiction olvasásával (magyarázat itt), de az eszköztárát ismerem. Sok történetben csak egy-két szó speciális, például Robert Sheckley A Tranaijának olvasója emlékszik arra a kifejezésre, hogy derrzin, máshol csak a jelentése speciális, maga a szóalak a történet nyelvének hétköznapi szavaiból van, mint Asimovnál a Spacer népnév, ami a különféle magyar fordításokban űrlakó, űrász, Térutas és Térutazó is volt. De olyan is van, ahol egy egész nyelvet tanulunk meg a regényben: H. Beam Piper Bundás népségének olvasója a regény végére folyékonyan csacsog borzasul.
  Ne becsüljük alá az olvasót. Akit nem érdekel a regény, az úgyis becsukja a könyvet, akár tele van ismeretlen szavakkal, akár nem. Akit viszont igen, az meg fog birkózni velük.
  És egy világot kap cserébe.

»»»»»»