Érdekes dolog ez
Ki kellett törölnöm néhány számot a telefonokból, s ez alkalmat adott végigmenni az egész készleten. És eltűnődtem ezeken a régi számokon. Voltak közte Krisznek olyan ismerősei, akikről tudom, hogy kik, és nyolc-tíz éve lehet már, hogy nem volt semmi kapcsolat. Meg olyanjai, akikről nem is tudom, hogy kik, márpedig tizenöt éve lesz, hogy összeköltöztünk, azóta még csak szóba se kerültek. A legjobbak a csonka nevek, amikről nem lehet tudni, hogy kiket takarnak. Ki az a V. Géza? Krisz ismerőse tizenöt-húsz évvel ezelőtt, vagy aki tavaly villanyt szerelt nálunk? Ki az a Béla? Legalább öt Bélát ismerek, ez vajon melyik? (A neveket nem megváltoztattam, hanem költöttem, mert igazából ez napokkal ezelőtt volt, és rég nem emlékszem rájuk.) Aztán volt olyan, hogy Kiss István, Nyakolaj Kft., a céget megnéztem, profiljuk alapján nyugodtan törölhető volt a szám, nem fogok velük üzletelni – de vajon mi a csodáért került be egyáltalán a telefonba? Sose vettünk műtrágyát. Márpedig ha az ember és a cég neve együtt szerepel, akkor egyfelől ez csakis a céges kapcsolattartó lehet, nem magánemberi minőségében álltunk vele kontaktban, és nem is csak úgy beírtuk a cég nevét, hogy hátha vásárolunk náluk, aztán mégse – másfelől a betűk nagy száma mutatja, hogy ez legelsőként Krisz utolsó telefonjába kerülhetett csak bele, amit 2008 körül vettünk, a korábbiakba talán nyolc vagy tíz karaktert lehet, még egy kínainak is lehet vele gondja, ha a neve nem Li Tofu, hanem Shang Xiangzhuang. Nem azért csonkák a nevek, mert hülyék vagyunk vagy lusták, hanem mert a régi telefonokba nem lehet rendesen beírni. Gondoltam, hogy átrakom az egyik kártyát Mikrókába, mégiscsak egy okostelefon, de nem lehet, nagy bele. Majd kicseréltetem, úgyis el kell valamikor zarándokolnom a cég szentélyébe, igazolni, hogy melyik terroristától vettem a telefont.
És hát persze kitöröltem olyanokat – döbbenetesen sokan voltak –, akiket már csak a mennybéli vonalakon lehetne fölhívni, meg olyanokat, akikkel azóta is van kapcsolat Facebookon, de sok éve külföldön élnek, nyilván nem él az itthoni számuk. No persze amik megmaradtak, azokról se mind tudom, hogy élő számok-e. Töröltem olyanokat, akikről tudom, kik, a háziorvosunkat, aki több éve nem itt dolgozik, az ügyvédemet egy tizenkét éve lezárult perben, két-három politikust, akiket nincs miért fölhívnom, mert már rég nem is politikusok, egyet-kettőt meg, akit nincs miért fölhívnom, mert még mindig politikusok.
S mindez azért volt mostanáig a telefonokban, mert kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy törölgessek. Most is csak azért, mert volt egy-két szám, amiket nem akarok egy mellényomással megcsörgetni. De azért ezen is elgondolkodtam. Az adta az apropót, hogy itt fekszik néhány levél, amiket többé-kevésbé értek, egy kislánytól vannak, Krisznek írta őket valamikor általánosban. Az anyanyelvén, oroszul. Valahol nagy Oroszországban ez a kislány bizonyára ma is él, már akár nagymama lehet, és nekem megvan az akkori címe, ami nagyjából annyira szoros kapocs, mint egy tíz évvel ezelőtt följegyzett mobilszám.
Történtek már nagy dolgok abból, hogy véletlenül, valamilyen teljesen oda nem függő eset kapcsán, az embernek eszébe jutott megkeresni valakit, akit sok éve nem látott. Vagy véletlenül, egészen más dolgokat keresve belefutott egy Youtube-videóba. Én ez utóbbi folytán most megpróbálok megtanulni egy nyelvet.
Fura dolgok ezek az elfelejtett számok. Lehet, hogy beszélni akarunk Józsival, megnyomjuk a számot és elkezdünk beszélni – de két Józsi is volt a telefonban, és nem neki akartuk mondani. De ismertük valaha – benne van a telefonunkban. Talán vettünk tőle műtrágyát.