Egy darabka múlt
„Talán egyik legjellemzőbb vonása a kiállításnak, hogy az atomenergia mellett a televízió iránt a legnagyobb az érdeklődés. Két évvel ezelőtt még azt igyekeztem bizonygatni a Magyar Rádió hasábjain, hogy a televízió nem lehet versenytársa a rádiónak, most már másképp látom…” Ezt írta Randé Jenő Brüsszelből, ahol a szovjet pavilonban hihetetlenül olcsó, nyolcszáz rubeles televíziós vevőkészüléket látott – „A kép minősége ugyanaz, mint a legdrágábbé és ez is 12 csatornás”, súgta a fülébe a szovjet mérnök –, az amerikaiaknál pedig a színes televízió volt a fő vonzóerő. „Ma még rendkívül drága vállalkozás, vajon hány évi kísérletezés után válik majd közkinccsé?”, teszi fel a kérdést a tudósító.
„A rádió ma már a hírközlésnek is, az ismeretterjesztésnek is és a művészi igények kielégítésének is a legdemokratikusabb formája” – kezdi cikkét Hegedüs Géza, aki leszögezi: „végre rendszeresen kell foglalkozni a rádiófelvetette művészeti kérdésekkel is. Ne feledjük el, hogy a rádió nemcsak új technikai közlőeszköz, hanem egyben új művészet is.” Ennek az új művészetnek pedig nincsen szakirodalma, állapítja meg. „Pedig közben mi, akik tehetségünkhöz mérten igyekszünk kiformálni – néha hosszú esztendők kísérletezésével – a magyar rádióirodalom műfajait, akik saját gyakorlatunkon mérhettük le a hangjáték dramaturgiai fejlődését, tapasztalatból tudjuk, hogy immáron itt van az idő megteremteni a színpadi dramaturgiától független rádiódramaturgiát, s az általános irodalomesztétikán belül a sajátlagos rádió-esztétikát.” Fontosnak tartja a vitát ennek megteremtése érdekében, de akik igyekeznek rendszeresen kritikai megjegyzéseket tenni – Izsáky Margit, Kristóf Károly –, azoknak nincsen terük rá, a lapokban nincsen ilyen rovat. Szerinte nélkülözhetetlennek látszik egy rádióművészeti folyóirat.
„Először harmadéves főiskolás koromban találkoztam a mikrofonnal – egy irodalmi műsorban Both Béla, a mostani debreceni igazgató rendezett – és azóta gyakran fordulok meg a stúdióban.” Pályájáról mesél Sütő Irén rádióbemondó, később színésznő.
De lássuk a műsort. Hétfőn a csehszlovák zenei hét nyitó hangversenye érdemel figyelmet, 21.35-kor. A Csehszlovák Rádió szimf. zenekarának hangversenye a prágai Smetana-teremben. (Ez ma is megvan és üzemel; amikor e sorokat írom, a holnapi műsorra még kaphatók jegyek, este hatkor Mozart és Dvořák legjobb műveit játsszák. A náměstí Republiky ötös szám alatti városháza része, art nouveau stílusban épült 1918-ban.) Vezényel Břetislav Bakala. Közreműködik Paul Badura-Škoda zongorán. A műsorban van Janáček, Beethoven, Martinů és Novák, de egyébként hangfelvétel. A koncert előtt rádiószatíra is lesz, Házassági viszontagságok címen, Eötvös Károly regényéből írta Szirmai Rezső, rendezte Szécsi Ferenc, a szereposztás: Kovács Károly, Pethes Ferenc, Gera Zoltán, Deák Sándor, Tassy András, Nagy István, Agárdi Gábor, Harkányi Ödön, Horkai János. Ja, és mindez a Kossuth rádión. A Petőfin reggel hattól nyolcig zene, aztán csak délután kettőtől sugároznak megint – ez egész héten így van, kivéve vasárnapot, akkor reggel nyolckor kezdenek és este tizenegyig lesz műsor. De a zene a Petőfin is csupa komolyzene, hangversenyek, operák, operettek. Néha egy-egy könnyűzenei műsor. És regényrészletek, előadások, hangjátékok. Kedden a Kossuthon Munkácsi Magdolna harmincnyolc perces ifjúsági rádiójátéka Puskás Tivadarról, majd nyolc percben gyermekzene Csajkovszkij műveiből.
Több tánczene hallható az URH kísérleti műsorban, amely mindennap 18 és 22 óra között sugároz, általában négy, körülbelül egyórás részre osztva más-más műfajokban, de van, hogy ebből kettőt összevonnak.
Szerdán közvetítés Glasgowból, a Skócia–Magyarország válogatott labdarúgó-mérkőzésről. Beszél: Szepesi György.
Csütörtök este már ünnepi hangulatban a rádió. Homoródy József rádiójátékáról külön cikk szól.
A szovjet városban zajlik a hétköznapi élet. A grundon focizó gyerekhad német kézigránátra lel. A felnőttek azonban nem osztoznak a felfedezés örömében. A helyszínre sietnek, aholis néhány ásónyom után a gránátok sok-sok társa, bombák, aknák, robbanólövedékek halmaza tárul eléjük. A kivonuló tűzszerészek döbbenten állapítják meg, hogy hatalmas német lőszerraktárt rejt immár 12 éve a föld mélye. Beélesített robbanótestek, ezernyi összegabalyodott huzallal hálózott, összerozsdásodott aknarendszer. A legkisebb rezdülésre, bármely pillanatban tragédiát okozhat. A város lakói 12 éven át lőporos hordóra építették házaikat, parkjaikat, a színházat, az úttörő-palotát – mindent.
A tűzszerészek véleménye: a sokezer tonna összedobált lőszert elszállítani lehetetlenség. Nincs más mód: fel kell robbantani. S akkor öt kilométeres körzetben összedől minden épület. Összedől ezrek megvalósult álma, családi fészke, boldogsága. A városparancsnok, Gyemjanov ezredes, a hős sztálingrádi harcos, most érzi először, hogy legyőzték a nácik. Tizenkét évvel a győzelem után. Sajátkezűleg kell elpusztítania mindazt, amit azóta építettek…
Megkezdődik a halálraítélt városrész kiürítése. S ekkor berobban az ezredes szobájába egy zilált, feldúlt lelkű hadnagy. Engedélyt kér, hogy önként jelentkező 10 katonájával megkísérelje a lőszer leszerelését. Nem hiszi, hogy lehetetlen! Ha csak egy ezreléknyi remény van, azt is bűn nem megragadni. Kér, követel, könyörög, fenyegetőzik. Az ezredes szörnyű válaszút előtt áll. Ha megtagadja a követelést, ő a felelős egy esetleg ki nem használt lehetőségért, milliárdos kárért. Ha engedélyezi a vállalkozást és nem sikerül, felelős 11 ember életéért. Mit tegyen, hogyan döntsön?
H o m o r ó d y J ó z s e f rádiójátéka ilyen izgalmas és felzaklató emberi konfliktuson keresztül tárja elénk a „kurszki eset”-et, amely néhány hónappal ezelőtt izgalomba hozta szinte az egész világot.
Azt hiszem, mi már nem egykönnyen tudhatjuk meg a rádiójáték végkifejletét, amellyel a Magyar Rádió köszöntötte május kilencedike előestéjét – ötvenhét évvel ezelőtt. A fenti szemelvények a Rádió és Televízió Ujság 1958. május 5–11-i számából valók.
A tizenhat oldalas, A4-es formátumú füzetke egyszerű felépítést követ. A bal oldali lapokon egy-egy nap rádióműsora áll, két hasábban a Kossuth, egyben a jóval rövidebb sugárzási idejű Petőfi; a jobb oldali lapokon cikkek sorakoznak, amelyek némelyikéből szintén adtam mutatványt. Végül a hátsó borító, illetve annak felső kétharmada tartalmazza az egész heti tévéműsort. A hét négy napból áll, kedd, csütörtök, szombat és vasárnap. Még kilencedikén, pénteken, az ünnepnapon sincsen adás. Híradó egész héten kétszer, kedden TV-híradó, csütörtökön 19. sz. Magyar Híradó, amely nyilván a mozikban vetített filmhíradóval azonos.
Kedden este hétkor kezdődik az adás. Óvodások műsora, híradó, majd dr. Endrődi Pál tudományos kutató előadása A csőbe zárt sarki fény címmel, szünet, könyvismertetés, majd a Tavasz című jugoszláv filmvígjáték, rendezte František Cáp. Ezzel ér véget a műsor, hogy hány órakor, azt az újság nem közli; az IMDb-ből lehet csak megtudni, hogy a film 96 perces, vagyis 22 óra után egy perccel ér véget az adás. Csütörtökön a filmhíradót közvetítés követi az Erkel Színházból, a Népek Barátsági Hónapja megnyitó ünnepségéről. Ennek hosszát sem tudni, mert ez az utolsó tétel az aznapi műsorban, amely így két műsorszámból áll. Szombaton este hétkor rajzfilm (Három zsák ravaszság a címe), negyedóra szünet (zene), majd Szórakozó Budapest címmel egyórás közvetítés – hogy miről, honnan, nem tudni. Majd René Clair filmje, Az éjszakai szépei. Végül vasárnap egyetlen műsorszám szerepel, 19.50-kor a Prágai Zenés Tavasz megnyitó hangversenye, Smetana: Hazám – szimfonikus költemény (átvétel Prágából).
Egész héten összesen tizenhárom műsorszámot közvetített a televízió.
Azért tudok ilyesmiket mesélni, mert megvettem az akváriumban és beszkenneltem ezt a lapszámot meg egy másikat is, a kettőt együtt ezer forintért. Hosszas tanulmányozás és érett megfontolás alapján választottam éppen ezt a két lapszámot: csak ezek voltak kaphatók. Most már tudom, mit közvetített a rádió és a televízió az 1958. május 5-ével és az 1967. január 23-ával kezdődő héten, és miről cikkezett a műsorújság. Egy kicsit benézhettem az akkor élt emberek mindennapjaiba, hiszen a rádió és a tévé az életről szól, 1967-ben talán kicsit már jobban, mint 1958-ban. 1967-ben az újság már huszonnégy oldal, kicsit nagyobb alakú is, és naponta egy oldalt szentel a Kossuth, majdnem egy egész oldalt a Petőfi rádió műsorának; naponta fél hasáb jut már az URH adásnak, amit jóval később neveztek el 3. műsornak, és csak még később kapta Bartók nevét. 1967-ben már van Iskolarádió is, közel fél oldalt tesz ki a heti műsora; ugyanekkora terjedelem szól az Iskolatelevízióról is. A rendes tévéadás közel három oldalt tesz ki, természetesen hétfőn nem volt adás. Az Iskolatelevíziót leszámítva alig van adás délután öt előtt, a hét első három napján egyáltalán nincs.
Kedden a Falstaffot adják a Magyar Állami Operaházból, Melis Györggyel a címszerepben. Szerda este Dimitrij Plichta rendezésében a „Sheriff” a rács mögött című, magyarul beszélő csehszlovák film lesz, utána egy műsor a gyereknevelésről, írta és vezeti Fehér Klára és Popper Péter, rendezte Katkics Ilona. Csütörtök este Halló fiúk! Halló lányok! – a műsorvezető Antal Imre. Pénteken egyáltalán nincsen semmilyen film, csak délelőtt megismétlik a csehszlovák filmet. (16 éven felülieknek.) Szombat este Princ, a katona, tizedik rész (14 éven felülieknek), majd Tabi László: Az élet királya, kétrészes vígjáték, közvetítés a Madách Színház Kamaraszínházából. Játszanak Lázár Mária, Greguss Zoltán, Mensáros László, Pécsi Sándor, Kelemen Éva, Zenthe Ferenc, Szabó Tünde fh., Deák B. Ferenc és Pogány Margit. Vasárnap kora este Ivanhoe, magyarul beszélő angol filmsorozat, a főszerepben Roger Moore-ral, negyedik rész; később pedig Teababa, magyarul beszélő nyugatnémet film, 14 éven felülieknek, rendezte Otto Schenk.
S mindezek előtt, között, után most már nagyszámú apróbb-nagyobb műsor mindenféléről mindenféle nézőnek, híradás egy fiatal és törekvő televízió zsibongó életéről. Meglehetős részletességgel dokumentálva. Tessék a keddi Iskolatelevízió egyik műsorszáma, ált. isk. 5. oszt. történelem: A görögök vallása. Írta: Hegedüs Géza. Szerkesztő: Borus Józsefné. Szereposztás: Pallasz Athéné – Balogh Emese, Hébé – Péva Ibolya, Ganümédész – Izsóf Vilmos, Hermész – Dávid Kiss Ferenc, Zeusz – Bodor Tibor, Héra – Pécsi Ildikó, Démétér – Gombos Katalin, Apollón – Szokolay Ottó, Hadész – Lőte Attila, Perszephoné – Sólyom Ildikó, Fiú – Dajka Lajos, Leány – Tompai Lívia. Operatőr: Mestyán Tibor. Rendező: Szőnyi G. Sándor. Mindez huszonöt percet tesz ki, és nem szolgál másra, mint tizenegy éves gyerekeknek tanítani ókori történelmet, de a műsorújság olyan komolysággal részletezi, mint egy színházi előadást. Mert az. Nincs kis szerep, csak kis színész van, idéztem Sztanyiszlavszkijt alig pár napja, és amint látjuk, akkoriban ezt a Magyar Televíziónál halálosan komolyan vették. Balogh Emese akkoriban Miskolcon, majd Szolnokon és Győrött volt színésznő. Péva Ibolya szintén Miskolcon játszott, több filmben is szerepelt már. Izsóf Vilmos akkor a Nemzeti Színház művésze volt, Dávid Kiss Ferenc a Vígszínházé, Bodor Tibor a Madách Színházé… igazi színészeket kértek föl huszonöt perces gyerekműsorokra is.
Az 1967-es újság hírt ad az új Rádió és TV Évkönyv megjelenéséről, előjegyző- és megrendelőlap is van hozzá, kb. 32 forintba fog kerülni; azóta meg is jelent, nekem is megvan, bár beszkennelve még nincsen.
Sajnos kicsi a remény, hogy nagyobb mennyiségben átmenthetjük a jövőbe azt az újságot, amit évtizedeken át szinte minden háztartásban meg lehetett találni, hiszen mindenhol volt rádió, egy idő után már tévé is. A legtöbb lapszámot a következő héten kidobták, csak itt-ott lappanghatnak példányok; ha az utódok megtalálják, ők dobják ki, nem tulajdonítanak értéket neki. Pedig van. Elődeink életéről nem abból tudjuk meg a legtöbbet, ha megtanuljuk, ki volt kormányon és milyen politikai harcok dúltak, hanem abból, ha azt olvassuk, amit ők olvastak. Például a rádióújságot – vagy amennyi fennmaradt belőle.